Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Ok nélkül ütöttek meg egy buszsofőrt Szegeden

Szeged - Szegeden először esett meg, hogy jogerős bírósági ítéletben marasztaltak el buszsofőrt bántalmazó utast. Ennek az az oka, hogy a sértettek általában nem viszik végig az ügyet. A vádlott minden előzmény nélkül kevert le egy nagy pofont Gombos Szilveszternek, a Tisza Volán Zrt. buszvezetőjének.
Egy 41 éves asszony tavaly szeptember 21-én este 6 óra körül szállt fel a szegedi Anna-kútnál a 10-es buszra. Ahogy Gombos Szilveszter – aki harmincegy esztendeje buszsofőr a Tisza Volán Zrt.-nél – visszaemlékszik, mielőtt aznap letette volna a munkát, ez volt az utolsó járata. A megállóban heten-nyolcan szálltak fel, köztük T.-né J. Katalin, aki először elment mellette, majd megfordult, és már csattant is az arcán a pofon.

Próbára bocsátás

A próbára bocsátás azt jelenti, hogy a bíróság elhalasztja a büntetés kiszabását. A vádlottat csak akkor büntetik meg, ha a két év alatt újabb bűncselekményt követ el. A büntetés enyhe súlyúnak számít, mivel a cselekmény nem veszélyes a társadalomra.

Az első döbbenet után Gombos Szilveszter lefékezte és leállította a buszt, majd beszólt a cég diszpécserének, hogy küldjön ki egy Volán-helyszínelőt és telefonáljon a rendőrségnek. Az utasokat udvariasan megkérte, hogy hagyják el a buszt, és csak ezt követően kérdezte meg az asszonyt, minek köszönheti pofont. Azt a választ kapta, hogy a múltkorjában szemtelenül viselkedett vele, úgy vette észre, fogdosni szeretné, ezért most megtorolta sérelmét. A buszsofőr elmondása szerint Katalin addigra megnyugodott, és nem akart elmenekülni a helyszínről, holott megtehette volna.

Gombos Szilvesztert lelkileg megviselte az eset, holott élt már át zűrösebb helyzeteket is. Többször megfenyegették például, amikor az algyői járaton a diszkóból kiözönlő fiatalokkal utazott Szegedig. Akkoriban odáig fajultak az események, hogy civil ruhás rendőrnek kellett kísérnie az éjszakai járaton. A tavalyi esemény azonban példa nélküli volt az életében. Hogy az ügy a bíróságra is eljutott, abban a cég ügyvédjének, Sávai Jánosnak a következetessége is szerepet játszott.

Gombos Szilveszternek meg kellett érnie, hogy egy utas felpofozza. Fotó: Miskolczi Róbert

A bíróság a rokkantnyugdíjas, két kiskorú gyermekét egyedül nevelő T.-né J. Katalint közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében bűnösnek mondta ki, de büntetlen előélete, valamint érzelmileg labilis állapota miatt enyhe ítéletet hozott: két év próbára bocsátotta. Szerettük volna megkérdezni az asszonyt is az esetről, ám nem értük el telefonon. Kerestük lakásán, egy Hajós utcai vadonatúj társasházban. A kaputelefont a reggeli és az esti órákban hiába nyomkodtuk. Beszéltünk viszont egy lakóval a házban, aki azt mondta, biztosan nincsenek itthon, máskülönben hallaná az ordítozást. Szerinte vagy este 11 körül, vagy hajnalban kellene jönnünk, hogy otthon találjuk a családot.

Pesten is pofozkodtak

A napokban történt meg Budapesten, hogy egy kisteherautó sofőrje többször megütötte egy BKV-busz vezetőjét, miután közlekedési vitába keveredett vele. A furgonos felszállt a 96-os jelzésű buszra és pofozkodni kezdett. Az ügyben a XV. kerületi rendőrkapitányság folytat eljárást. A BKV tájékoztatása szerint az incidens után a buszvezető folytatta munkáját.

Olvasóink írták

  • 2. nana 2007. november 07. 07:34
    „Nem gondolom,hogy a pofozkodás a jó megoldás a buszsofőrök megregulázására,de napi buszozó lévén lépten nyomon azt tapasztalom,hogy nekik mindent szabad.Szinte rendszeresen késve indulnak,ebből kifolyólag késve is érkeznek.A dohányzás, a beszélgetés, a modiltelefonálás általános dolog.Rendszerint a nem állnak be a megállóba és a nehezen mozgó utasoknak komoly feladat a le és felszállás.Már elhatároztam,hogy fotósorazatot fogok készíteni ezekről a sorozatos szabálytalanságokról.
    Sokba kerül nekünk utasoknak a napi közlekedés és sajnos a sok bosszúságot is el kell viselnünk mellé.”
  • 1. maci52 2007. november 06. 21:19
    „Sajnálom Gombit,a légynek sem tuna ártani.Világ életében buszos volt,szerény,becsületes ember.Nagycsaládba nőtt fel,nem hiszem hogy ártott annak hisztérikának.Sajnos a törvény nem elég toleráns,ha ez valamelyik szinesbőrűvel történne meg,már a parlament előtt lenne a dolog.Együtt érzünk veled,régi telepiek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerdán lesz ítélet a Muki-perben

Szeged - A várakozással ellentétben nem hirdettek ítéletet kedden a Pénzes Henrietta meggyilkolása… Tovább olvasom