Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Ökológuskongresszus Szegeden

Több mint háromszáz résztvevővel megkezdődött szerdán a VIII. Ökológus Kongresszus; a háromévente megrendezett esemény idén Szegedre hozta az élővilág különböző szegmenseivel dolgozó hazai szakembereket, hogy megvitassák az elmúlt időszak eredményeit és a jövő feladatait.
Az ország szinte összes egyeteméről és kutatóintézetéből érkeztek érdeklődők, előadók, sőt már évek óta vannak erdélyi résztvevők is. A három nap alatt 125 előadást és 113 posztert mutatnak be, 14 szekcióban, azaz egymástól távol álló területen - mondta Körmöczi László a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi karának Ökológia tanszékvezetője.

Idén külön szekciót szerveztek a globális klímaváltozásról. Azt, hogy mennyire globális, nehéz meghatározni, hisz még a klimatológusok sem tudják pontosan megmondani, hogy mi történik, csak talán száz év múlva. Ugyanígy csak sejtés, hogy mi történik az élővilággal ennek hatására, biztosat csak kétszáz év múlva lehet majd tudni. Az elmúlt tíz tizenöt év eredményei alapján azonban már vizsgálhatók a klímaváltozás hatásai az élővilág egyes elemeire, melyekről több előadás szól majd - mondta a szakember.

A másik nagy témakör a természetvédelmi biológia, amely szintén sokakat foglalkoztat a kutatókon kívül is. A prezentációk jelentős része ebben a témában készült. A tanszékvezető példaként említette, hogy véletlenül felszántanak egy gyepet, melyen olyan növények és állatok vannak, amelyeknek az volt az utolsó menedékhelye. A szakemberek azt kutatják, mennyi idő múlva lesz a terület ismét természetközeli életközösség, milyen lépések kellenek hozzá. Hogyan lehet meggyorsítani egy száz-kétszáz éves folyamatot, melynek során magára talál a természet? „Én azt gondolom, hogy a természetnek nem kell segíteni, csak mi vagyunk türelmetlenek. Emberöltőben számolva ugyan nagyon sok idő a regenerációhoz szükséges ötszáz év, de a természet számára ez csupán néhány pillanat" - mondta Körmöczi László.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őrizetben a szegedi csoportos rablás elkövetői

A három férfi a gyanú szerint több millió forint készpénzt vittek el tavaly áprilisban az egyik szegedi kft. telephelyéről. Tovább olvasom