Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

Októberre csúszik a rockklub

Továbbra sem működik a szegedi rockklub, bár augusztus elejére tervezték a nyitását. A klubnak helyet adó pincerendszer felújítása még el sem kezdődött, szakhatósági engedélyekre várnak.
Egyelőre továbbra is nélkülözniük kell a szegedi rockereknek az új helyszínre költöztetett városi rockklubot: a Bartók Béla Művelődési Központ pincéjének felújítása – aminek befejezését augusztus elejére tervezték – ugyanis még el sem kezdődött.

Ahogy korábban megírtuk, a tizennyolc éven át a Juhász Gyula Művelődési Központban működő alternatív zenei klub, ami számos szegedi együttesnek nyújtott próba- és fellépőhelyet, áprilisban az épület eladása miatt elköltözött. Szurdi Zsolt, a klub vezetője elmondta: jelenleg a műemlék-felügyelet és a különféle szakhatóságok engedélyeire várnak, hogy hozzálássanak a 150-200 négyzetméteres pincerendszer renováláshoz. A vezető jelenleg úgy látja, október elejénél előbb valószínűleg nem tudnak beköltözni új „otthonukba".

Addig a szegedi zenekarok alkalmi helyszíneken, garázspróbatermekben készülnek nyári koncertjeikre – és nagyon várják a felújítást.

Legközelebb a Szegedi Ifjúsági Napokon lépnek színpadra a városi rockbandák, a Dugonics téri Szeged Színpadon láthatják-hallhatják őket az érdeklődők.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gregor József szülinapja a Muzsikáló Udvaron

Hatvanhatodik születésnapját ünnepli ma Kossuth-díjas basszistánk, Gregor József, aki vasárnap este… Tovább olvasom