Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 21°C | 33°C Még több cikk.

Oláh János: Növelni kell a bevételeket

A legfőbb cél a városi adósságállomány növekedésének megállítása – mondta Oláh János a Délmagyarország és a városi televízió Szemközt című televíziós műsorában. A Fidesz városi elnöke, frakcióvezetője hangsúlyozta: nem támogatnak létszámleépítéseket, iskolabezárásokat.
Oláh János a műsor elején elmondta, hogy már több fórumon értékelték az önkormányzati választások eredményét. Majd arról beszélt, hogy szerinte Botka László ugyanazt a taktikát követte a helyhatósági választáson, mint Gyurcsány Ferenc a parlamenti voksoláson: profi kommunikátorként sok mindent megígért a választóknak. Szerinte a város azért került adósságspirálba, mert a fejlesztések többsége hitelből valósult meg.

A Fidesz városi elnökének számítása szerint idén 5,5 milliárd forinttal csökkent a város vagyona. A legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője hangsúlyozta: minden olyan előterjesztést megszavaznak a közgyűlésben, ami a szegediek javát szolgálja, de nem támogatják a létszámleépítéseket, az iskolabezárásokat és az egészségügy privatizációját. Elmondta: nem kellett volna több száz millió forintot költeni olyan, Németországból behozott villamosokra, amelyek szerinte most az SZKT-telepen rozsdásodnak. Szerinte az sincs rendjén, hogy a 3,5 milliárdos hulladékudvar projekt szerződését augusztusban úgy módosította a polgármester novemberi befejezési határidőre, hogy nem tudni, kap-e ezért valami pluszt a város.

Oláh úgy véli: a legfőbb cél a városi adósságállomány növekedésének megállítása, mely szerinte ma már meghaladja a 14 milliárd forintot. A politikus szerint nem csupán a kiadások lefaragásával, hanem a bevételek növelésével is lehet csökkenteni az adósságot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Valentin gyorsan motorra pattant

Tavaly betegsége miatt nem tudott részt venni Valentin a babafotózáson, idén viszont már nem maradt… Tovább olvasom