Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Oláh János szegedi elnök, polgármesterjelölt vezeti a listát

A Fidesz szegedi szervezete még tárgyal néhány egyéni önkormányzati képviselőjelöltről, így nem született végleges döntés. Oláh János városi elnök, a Fidesz szegedi polgármesterjelöltje lapunk érdeklődésére elmondta, hogy „90 százalékos készültségű" a lista.
A héten még tárgyalnak szövetségeseikkel, a KDNP-vel, a Vállalkozók Pártjával, a Nemzeti Fórummal és a Lungo Drommal, így még lehetnek módosítások, mozgások.

Azt határozottan cáfolta az elnök, hogy városi szinten együttműködnének a Jobbikkal. (Ismeretes, hogy Bordányban a Fidesz támogatja a Jobbik polgármesterjelöltjét, ifj. Simon Zoltánt.) Oláh elmondta: az egyéni körzetben induló képviselőjelöltek névsorát és a listát a hét végén hagyja jóvá a párt országos választmánya.

Többek meglepetésére Szőllősi Béla nem indul egyéniben, de még ennél is nagyobb meglepetés, hogy a listán csak a 20. helyre sorolták a Fidesz közgyűlési frakcióvezetőjét. Nem járt jobban a másik ismert fideszes politikus, az önkormányzat városüzemeltetési bizottságának elnöke, Makrai László sem, aki a 19. helyet kapta meg. Igaz, ő megméreti, megmérettetheti magát egyéniben a választókerületében.

A kiszivárgott hírek szerint Oláh János vezeti a listát, a második helyen Kalmár Ferenc, a harmadikon pedig a volt MDF-s politikus, Balogh László áll. Befutó helyen szerepel a szintén volt MDF-s politikus, Orbán Viktor egykori biztonságpolitikai főtanácsadója, Póda Jenő, valamint a Déli Riport főszerkesztője, az egyéni körzetben is induló Haág Zalán is, aki egy hónapja úgy nyilatkozott a Délmagyarországnak, hogy lapjának semmi köze a Fideszhez.

Jelen állás szerint az első tízben csak két aktív fideszes önkormányzati képviselő – Farkasné Pocsai Blanka és Hüvös László – kapott helyet a listán. Forrásaink szerint az egyéni jelöltek névsorának összeállításánál és a listaállításnál a választókerületi elnökök igényei érvényesültek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Friss megyei képviselők vallottak a vagyonukról

A tizennégy megyei országgyűlési képviselőből hat most először tett vagyonnyilatkozatot. Lapunk… Tovább olvasom