Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Oláh többre számított

A szegedi eredmény kevéssé rendítette meg a Fidesz-székházban szurkolókat tegnap este, bár Oláh János győzelemre számított. Az aktivisták és a Fidesz-politikusok tapsoltak, gratuláltak és fagyiztak.
Kalmár és Oláh kézfogója. Ki gratulál kinek? Fotó: Schmidt Andrea
Kevesen, mindössze tízen-tizenöten várták tegnap este hét órakor Szegeden, a Victor Hugo utcai Fidesz-székházban az önkormányzati választások eredményét. Az aktivisták a Hír Televízió adását figyelték, Gyimesi László, Drégely Zoltán és a Fidelitas tagjai egymással beszélgettek. A szegedi kapcsolásra azonban ők is figyeltek. A tudósító Oláh János polgármesterjelöltet idézte, aki bizakodóan nyilatkozott. Szegény lány, jól odaküldték – jegyezte meg valaki, amikor az egyik riporter az MSZP-székházból jelentkezett.

Oláh János negyed nyolc körül érkezett feleségével és fiával, majd befutott Kalmár Ferenc is, később pedig leparkolt a ház elé a kampánybusz. Egyre többen jöttek szurkolni, nyolc órakor már szűk volt a székház, ezért többen az utcát választották, cigarettáztak, a lányok fagyiztak. Volt, akinek bent is melege volt, legyezővel hűtötte magát.
Az első adatokat csak fél füllel hallgatták. A zalaegerszegi Fidesz-jelölt, Gyimesi Endre neve hallatán Gyimesi László nevetve jegyezte meg: csak névrokon.

– Számítunk a győzelmedre – biztatták többen Kalmár Ferencet.
Amikor a televízió Botka László fölényéről tudósított, a székházban szinte rezzenéstelen arccal vették tudomásul.

– Mindenhol nyerünk, csak Szegeden nem – állapította meg valaki. A jelenlévők tapsoltak, ha egy fideszes győzelemről kaptak hírt, de a pécsi adatokkal nem voltak elégedettek. A szimpátia a szegény beteg embernek kedvez – hangzott egy megjegyezés.

Kilenc óra körül az akkori eredmény kommentálására kértük Oláh Jánost. – Kilencvenhét százalékos feldolgozottságnál Botka László vezet. A szegedi választásra jogosultak 26 százaléka úgy döntött, hogy a jelenlegi polgármester irányítsa továbbra is a várost, de 18 százalék úgy gondolta, hogy nekem kellene. Így valószínű, hogy újra Botka László lesz Szeged első embere – értékelt Oláh. Hozzátette: jobb eredményre számított, a győzelemben reménykedett. Arra a kérdésre, hogy a Délmagyarország és a Városi Televízió által rendezett vita nem jelentett volna-e lehetőséget számára, kérdéssel válaszolt: Ezt komolyan gondolja? Majd közölte: – Elég volt, nem hagyjuk magunkat tovább átverni! Én szántottam, vetettem, reméljük, hogy a fiatalok majd aratnak. Ez így van a mezőgazdaságban, reméljük, hogy így lesz ez a politikában négy év múlva – fogalmazott Oláh János.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Botka László győzött Szegeden

A választási adatok 70 százalékos feldolgozottsága mellett az eredmények a vártnál nagyobb… Tovább olvasom