Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Olcsó ciginek zsebkendő a neve

Egyre kevesebben vásárolnak a boltokban cigarettát, helyette a jóval olcsóbb csempészárut veszik. Az újabb áremelés után még inkább virágozhat a cigibiznisz, hiszen az eddig becsületes vásárlók sem képesek már finanszírozni szenvedélyüket. Az intenzív vámellenőrzés mellett a határőrség a belterületi ellenőrzéseket is elvégzi.
Szívnivaló helyett fújnivalót rejtett a marlborós karton, amit Illés Józsefné vásárolt. Fotó: Schmidt Andrea
– Az utóbbi tíz évben nem nőtt a cigarettaeladási forgalmunk – mondja Vida János, a Mars téri csarnok egyik vegyesboltjának üzemeltetője. Ennek a ténynek akár örülhetnénk is. Ezek szerint az emberek kevesebb dohányárut vásárolnak. Ez azonban téves következtetés.

Megrendelésre dolgoznak

Januártól ismét emelkedett a cigaretta jövedéki adója – átlagosan harminc forinttal kell többet fizetnie a dohányosnak dobozonként. Ezzel együtt tovább nőtt a feketekereskedelem is. A Mars téri piacon, a mázsaháznál egyszerre négyfelől halljuk a jól ismert rigmust: cigit, cigit? Kiszúrunk egy kapucnis fiatalembert – dobozonként 230-ért ajánlja a Marble fantázianévre hallgató csempészárut. A cigi Romániából származik, akárcsak az a Marlboro, amit kizárólag megrendelésre szállít, legtöbbször családi házakhoz. Kartonja a boltinál jóval olcsóbb, 3500 forint. Viszik is, mint a cukrot. – Csak akkor jövök a piacra árulni, ha visszamondanak egy tételt, és már áthoztam a határon. Most így jártam, legalább tíz karton maradt rajtam, ezeken szeretnék túladni – mondja.

Hozzáteszi: fél a vámosoktól, akik sűrűn megjelennek a piacon, és átmotozzák a gyanús árusokat, de neki jó taktikája van. Mindössze két dobozzal tart magánál az útlevelével együtt. Ennyi pedig bárkinél lehet, ha igazolja, hogy nemrégen jött vissza a határ túloldaláról. A férfinak kialakult vendégköre van, ami egyre csak növekszik az áremelések miatt. A konkurenciára azonban haragszik. Nem azért, mert jobb minőségű árut kínál. Becsapja a vásárlót, rontva ezzel az ő hitelét is.

Meglepetés a kartonban

Ottjártunkkor éppen egy nagy átrázás szemtanúi lehettünk. Illés Józsefné egy karton Marlboro Lights-ot vásárolt fiának egy idősebb „árustól". – Én nem dohányzom, de az eladó addig beszélt, hogy ilyen meg olyan jó az ár, és biztosan cigizik valaki a családban, amíg vásároltam egy kartonnal – mondja. A vásárlás után azonban a „lights-ot" meglepően könnyűnek érezte, és kibontotta a csomagot. Kétszáz szál cigaretta helyett kétszáz darab papírzsebkendőt látott.

Egyre több csempészáru

Némedi Varga Éva százados, a Vám- és Pénzügyőrség Dél-Alföldi Regionális Parancsnokságának sajtóreferense elmondta: tavaly a röszkei határátkelőn 2538 esetben 75 ezer 297 karton, míg Nagylakon 5280 esetben 85 ezer 967 karton cigarettát foglaltak le. A csempészett cigaretta mennyisége nő. Míg 2005 januárjában 11 ezer 808 karton cigit koboztak el, addig 2006. január 15-éig már 7757 kartonnál járnak. Az intenzív vámellenőrzés mellett a határőrség a belterületi ellenőrzéseket is elvégzi. Mobil ellenőrzési csoportok járják a város különösen fertőzött pontjait, ahol előre elkészített, szigorúan titkos ellenőrzési terv alapján bukkannak fel, naponta többször is. Ha valakit csempészáruval való üzletelésen érnek, jövedéki bírságot fizettetnek vele. Ennek legkisebb összege gyorsított eljárás esetén ezer, a legmagasabb húszezer forint lehet. Tegnapi hír: több mint tízmillió forint értékű cigarettát és gázolajat foglaltak le a vámosok egy orosházi és két Csongrád megyei ingatlanon. Az ingatlanok tulajdonosát – egy Csongrád megyei férfit – őrizetbe vették, és orgazdaság miatt büntetőeljárást indítottak ellene.

A mozgóárust persze nem találta a helyén, így tehetetlen dühében kapucnis fiatalemberünkhöz vágta a Marlborónak látszó tárgyat. Az illegális cigiüzlet ettől függetlenül tovább virágzik, aminek leginkább a Mars téri vegyesboltok üzemeltetői látják kárát.

– Nem a cigieladás miatt megy a bolt, pedig tíz évvel ezelőtt még tőlünk is kartonszámra vitték a Sophit – meséli Vida János. A nagy dohánygyártó cégek persze próbálnak reagálni a csempészárura: legális cigihez már 325 forintért hozzá lehet jutni. A népszerű márkák azonban egyre kevésbé fogynak. Vidáéknál a Sopianae-ból és a Pall Mallből már csak az új áras kapható: előbbi doboza 440-ről 470-re, utóbbi 460-ról 490 forintra emelkedett a napokban.

Tovatűnik a becsületesség

Vida úr szerint a jövőben remény sincsen arra, hogy fellendüljön a dohányforgalma. – A vevők inkább a csempészekhez mennek, amiért nem hibáztatom őket. Mindenki pénzből él, és egy kis kockázat is belefér az illegális vásárlásba – utal a pórul járt asszony esetére. A boltos megjegyezte: ha nem lennének illegális cigiárusok, nagyon sokan letennék a füstölnivalót.

Vannak azonban (még) becsületes vásárlók is. Ilyen Mária, aki tizenöt éve cigizik, de egyre kevésbé tudja finanszírozni szenvedélyét. – Eddig becsületes voltam, a mostani áremelés után azonban komolyan elgondolkodtam: inkább csempésztől veszem a füstölnivalót. Ha a fizetésemet is úgy emelnék, mint a dohányét, ez meg sem fordult volna a fejemben – mondja. Arra, hogy leszokjon, nem is gondol, így nikotinrágó és -tapasz szóba sem jöhet nála. – Leszokni akaraterő kérdése, az én munkahelyemen pedig mindenki füstöl körülöttem. Az orvos sem ijesztett még meg semmivel – ad magyarázatot arra, hogy a magas árak miatt csak átszokik: az illegális árura.

K. G. G.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lehet-e a bolognai rendszerbe átbukni?

A most első éves egyetemi hallgató nagyon nehéz helyzetbe kerül, ha tanulmányai folytatására egy… Tovább olvasom