Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Olcsóbb belépők a Napfényfürdőben

Szeged – A Napfényfürdő Aquapolis Szeged bő fél évvel ezelőtti nyitása óta a fürdő működésén – a szegedi igényeket figyelembe véve – folyamatosan próbáltunk csiszolni, javítani – mondta a szombaton életbe lépő változásokkal kapcsolatban Barkó Károly, a Hunguest Hotels Zrt. PR- és marketing igazgatója.
– Ennek volt köszönhető többek között az úszójegy, vagy a SZUE idénybérlet bevezetése. A főszezon után ismét átgondoltuk a fürdő működését és október 16-tól – a kötelező féléves karbantartás és vízcsere után – számos újdonsággal várjuk a szegedieket – tette hozzá a vezető.

Hétköznapokon csökkentik az alapjegyek árait. A felnőtt napijegy – ami a SZUE, a csúszdás élmény-, a családi wellness-, a gyógymedencék, a fitneszterem, a baba-mama világ, a játszóház és az öltözőszekrények igénybevételére jogosít – a korábbi 4000 forint helyett 3500-ba kerül: a 20 százalékos szegedi kedvezményt felhasználva mindössze 2800 forintba.

Bevezetik az éjszakai fürdőzést, azaz minden kedden 24 óráig lehet használni a családi wellness és a csúszdás élménymedence szolgáltatásait. A 20–24 óra közötti időszakra szóló éjszakai jegy ára mindössze 1500 forint, ugyanakkor az aznap váltott napijegy és délutáni jegy felár nélkül lesz érvényes éjfélig.

A 3 órás csendes wellnessjegy ára 3500 forintról 2000-re csökken, az exkluzív csendes wellness részleg teljes nyitvatartási ideje alatt (7–21 óra között). A wellness kezeléseket kibővítették, új kényeztető csomagajánlatokat kínálnak jelentős kedvezménnyel.

A 20 százalékos engedményre jogosító szegedi kedvezményt továbbra is a hét minden napján igénybe lehet venni. Október 18–22. között – egyelőre kísérleti jelleggel – a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak mindössze 1500 forintba kerül majd az egész napos alapjegy, diákigazolvány felmutatása ellenében. Ha valaki SZUE belépő vásárol, használhatja a gyógymedencéket is.

A már meglévő 600 forintos úszójegy (érvényes mindennap reggel 6–8 és este 19–21 óra között) tartalmazza a SZUE-belépőn kívül az öltözőszekrény használati díjat, és többletként a gyógymedencék igénybe vételét. A gyógymedence jegy ára 1000 forintról 800-ra csökken. A nem tb-térítéssel érkező vendégek gyógykezeléseinek ára is csökken.

Módosul a fürdő nyitva tartása: tovább lehet maradni a csendes wellness részlegben, 10 óra helyett már reggel 7-től 21 óráig áll a vendégek rendelkezésére, és hosszabb ideig lehet maradni a gyógyászati kezeléseken. A családi wellness terület és a csúszdás élménymedence tér mindennap 21 óra helyett 20 órakor zár, hétköznapokon a csúszdás élménymedence tér 10 helyett 12 órakor nyit, a családi wellness részleg azonban változatlanul 10-től várja a vendégeket. A SZUE nyitva tartási ideje változatlan marad: 6–21 óra között látogatható.

A Napfényfürdő Aquapolis Szeged új, hivatalos árlistájáért kattintson ide! >>

Olvasóink írták

156 hozzászólás
  • 156. exmakai 2010. október 18. 18:44
    „Megkaptam életem első Aquapolis-hírlevelét. Köszönöm, hogy olvassák soraimat...:)
    A weblap alakulgat, de még mindig nem összevethető például az egyetlen igazi hazai konkurenciával, az Aquaworld-el.”
  • 155. exmakai 2010. október 18. 10:21
    „flexsnake
    Bocs, most látom, hogy Aquapolist és nem Aquaworldöt írtál. Nekem most az jutott eszembe, hogy amikor március 15-én a bennfenteseknek próbaképpen megnyitották a fürdőt, a vizszűrő-berendezésekkel volt valami nagy probléma, ugyanis eltömődtek a szűrők. Más gondot én nem hallottam, mert ugye én nem ott dolgozom, éppencsak használom a fürdőt.”
  • 154. kreatív 2010. október 18. 08:22
    „USZODA, USZODA, USZODA, USZODA, USZODA,USZODA, USZODA, USZODA, USZODA, USZODA,USZODA, USZODA, USZODA, USZODA, USZODA,USZODA, USZODA, USZODA, USZODA, USZODA,USZODA, USZODA, USZODA, USZODA, USZODA,USZODA, USZODA, USZODA, USZODA, USZODA,USZODA, USZODA, USZODA, USZODA, USZODA,USZODA, USZODA, USZODA, USZODA, USZODA...... KELL SZEGEDNEK!!!!!! ....NEM WELLNESS ORGIA CENTRUM !!!!!!!!!!!!”
  • 153. flexsnake 2010. október 18. 00:04
    „152.nem pestről beszélek de lényegtelen. Már nyitáskor problémák voltak a próbanapon, nem legenda,mivel ott kellett az utolsó pillanatban mentenünk a menthetőt. És az engedélyezés sem volt ám ingyen. Eben a formában egy normális országban nem működhetne, de lényegtelen. Ezen az áron megfizethetetlen.”
  • 152. exmakai 2010. október 17. 20:55
    „flexsnake
    Az Aquaworldben én is jártam, és ott nincs is kedvezmény a pestieknek... csak 10% a környékbeli települések lakóinak. Nyitás óta ott is nyilván csökkent az újdonság varázsa, s így ahogy látom egyre több kedvezményt adnak. Most már lehet váltani például 2 órás jegyet is, amit percdíjjal meghosszabbítható.
    Amúgy az AW-ben nemcsak testcsúszdák vannak, hanem 1-2 személyes úszógumis csúszdák is, és talán ezek a legnépszerűbbek. Ugyanez igaz mogyoródi Aquarenára is. Ezek a "fánkok" nagyon hiányoznak a szegediből. Városi legenda, hogy csak félgőzzel megy a toronycsúszda. Én már lecsúsztam jónéhány kamikaze csúszdán, van összehasonlítási alapon, szerintem egyáltan nem lassú a szegedi csúszda. Sőt, annyira gyors, olyan erővel esik ki szabadesésben az ember a végén, hogy a múltkor egy fiatal román párt, akik nézték a csúszdán való leérkezésemet, nemhogy a csúszásra, de még a lifttel való fel- lemenetelre és a város panorámájának a megnézésére se sikerült rábeszélnem...”
  • 151. flexsnake 2010. október 17. 19:22
    „exmakai . arra tudok válaszolni miért nincs bekamerázva: mert tilos olyan helyiségeket mint a wc vagy öltöző ellátni ilyesmivel. Hidd el, nem a kulcs a hibás.”
  • 150. flexsnake 2010. október 17. 19:20
    „142. neked meg írjon gyurcsány, kezdje úgy: kedves barátom....

    Nincs a fürdővel semmi baj, szép is meg jó is csak kurvadrága. Voltam már akvapoliszban, fürdőkomplexumokban , de mikor a lakcímkártyájával 400ftért ment be a helyi lakos én meg 1200ért mint vidéki néztem is nagyot. Valahogy itt kedvezménnyel sem sikerült megoldani. A mai napig a nagycsúszda 50%os teljesítménnyel megy. Nem lehet ráadni a vízet mert nem a medencében landolsz hanem a kövön, elméretezték.... elég ciki.”
  • 149. exmakai 2010. október 17. 15:21
    „A mórahalomi fürdőről hallottam egy érdekes történetet. Egy dunántúli ismerősöm mesélte, hogy nemrég egy napra Szegedre látogattak (városnézés, halászcsárda). Hazafele menet pedig megálltak az országos szinten is egyre híresebb mórahalomi fürdőnél, hogy végre ők is kipróbálják. A fürdővel meg voltak elégedve, ám amikor végeztek, megdöbbenve tapasztalták, hogy az öltözőszekrényből valaki ellopta a mobitelefonokat, az összes pénzüket, és valamennyi iratukat. A szekrények kulcsra záródnak, és aki ellopta a cuccaikat az gondosan vissza is zárta a szekrényt. Az iratokat később valaki postán -ajánlott küldeményként! -visszaküldte. Ugyanakkor ugyanígy járt egy szerb család is. Este 8 órakor még mindannyian a mórahalomi rendőrségen ültek, hogy feljelentést tegyenek... Na ilyen az AP-ban nem fordulhat elő, mivel nem sima kulccsal záródnak a szekrények, hanem karórával. Persze felmerül a kérdés, hogy miért nincs a MH-i fürdő öltözője bekamerázva, ha már nem építették ki ezt modern karórás rendszert.”
  • 148. valoperes_zugugyved 2010. október 17. 13:22
    „munkaheyleket kellene nyitni ujbol amiket bezarattak
    akkor lenne pénz a napfenyfurdo
    mutyira
    igy nem.”
  • 147. valoperes_zugugyved 2010. október 17. 13:14
    „RÁADÁSUL BÖRBETEGSÉGET IS ÖSSZE LEEHT SZEDNI...”
  • 146. exmakai 2010. október 17. 12:13
    „Nagyon nem örülnék, ha a leírtak miatt bárki is azt gondolná, hogy ezek hallatán nem érdemes kipróbálni az Aquapolist. Új fürdőről van szó, kisebb-nagyobb hibákkal. Remélem az illetékesek olvassák ezeket a sorokat és kijavítják azt, amit ki lehet javítani, úgy gondolom, mindig lesz mit változtatni egy ekkora fürdőkomplexumban. A mórahalmi fürdő sem tökéletes. Nekem nagyon szűkösnek és zsúfoltnak tűnik. A busszal érkező a nyugdíjascsoportok meghatározó vendégkört képviselnek. Az a fürdő most még inkább az idősebbeké. A medencék picik, főleg a fedett részben. A folyósok feleolyan szélesek, mint az Aquapolisban. Az új részleget is is ki fogom próbálni, lehet, hogy változni fog a véleményem.”
  • 145. Sportplusz 2010. október 16. 22:59
    „... nem a leisztinger hanem az a szemét ( BOTKA ) aki eladta az egészet ,.. a büfé volt az egyedüli ahol tisztaság ...és udvarias kiszolgálás volt ..és jo kaja .-.. szeteyi csak bérlö.. gondolom őt is lehuzzák a bérlreti dijjal a tetvek !! botka tünés”
  • 144. Sportplusz 2010. október 16. 22:54
    „... jol látja morahalom V.heely . Algyő kitünő Aqapolis .. olyan mint a botka gagyi .. 8 20X45CM.-ES SZEKRÉNYEK UDVARIATZLAN SZEMÉLYZET A VEZETŐK KÜLÖNÖSSEN : NYÁR : 1SZER ÉS UTOLJÁRA VOLTAM OTT .. SZOLTAM, HOGY CSUPA SÁR A MEDENCÉBE VEZETŐ LÉ.PCSŐ JÖTT A IGAZGATO V. VALAMI FŐNÖK .. MONDTA: .. " EZ van!!!!!!!!!!! "" NEKI ÁLLT FEJEBB MAJDNEM KIKÜLDETET A HASONLO STILUSO BIZTONSÁGI ÖRREL .. HÁT EZÉRT IS VANNAK OTT 4EN -5EN .. GAGYI AZ EGÉSZ .. mint bukta BOTKA ..és a vezetők ..remélem, csődbe megy ezek mergérdemlik .. legalább a napi 1mille kiadást nem az adózok ill. mi fizetjük .. botka aqapolis KONYEC”
  • 143. k.elvis 2010. október 16. 22:49
    „A fürdőkomplexum egyik tulajdonosa leisztinger, az egyik büfé tulajdonosa szetey, van-e valami közös bennük?”
  • 142. webra 2010. október 16. 22:07
    „Olvasva az előző hozzászólásokat nincs kedvem a napfényfürdő szolgáltatásait igénybe venni!
    Véleményem szerint a legjobb marketing az emberek pozitív véleményének megosztása egymás közt!
    Ez alapján ajánlom a Mórahalmi Erzsébet Gyógyfürdőt!
    A sok pozitív élményt hallva meglátogattam a fürdőt és nem kellett csalódnom, sőt... nem csak az árak kedvezőek (ami manapság nem az utolsó), a vendégekkel való bánásmód is kifogástalan!

    A fürdő eddig nem igazán a fiatalabb korcsoportnak kedvezett , de amint halottam október 29-én megnyitják az új fürdőrészt ami a fiatalok részére is kedvezőbb (fedett csúszdák ,gyerek medencék, szaunák http://www.morahalom.hu/pages/varos_al.aspx?id=1583892).
    Ezzel az új fejlesztéssel lehetősége lesz az egész családnak megtalálni a megfelelő szolgáltatásokat fiataloktól az idősekig.

    A belépő ár tartalmazza az összes szauna, medence, csúszda használatát egész nap !

    Szerintem mindenképpen érdemes kipróbálni ezt a családbarát fürdőt, ajánlom mindenki figyelmébe !”
  • 141. Sportplusz 2010. október 16. 21:55
    „T. mignon .. decemberben szegedre jösz :: csalodni fogsz :.. nincs VIRÁG " .. " hungi ".. " hági " " szue " ( Igaz van egy AQAPOLIS ..??!! = gagyi ) .. " vigado " " toth " és sorolhatnám .. amiket itt hagytál .. ??!!.. mars téri sültkolbász ( hajnalban a bulik után ..)..+ a bácsi aki meleg edényben hordta szét a városban .." jeges " ( elötte cukrászda a kiss Úré !! a fia osztálytársam volt .. ) ....SZEGED + HUNGI bár .. ja és mi VAN: feldurt utak .. ami szép a Klauzál -tér utánna BOTKA " városa " : a stefánia .. a hid lejáro.-. a liget stb = KOSZ .. MOCSOK ..mint a botka lelke akinek mindezt köszönhetjük .. , hogy kik szavaztak rá nem tudom de én még olyan emberrel nem találkoztam .. mindenki utálja.. . nem teremtett munkahelyet stb .. december után mindent másképpen látsz !!! viel spass !! Ps. ha itt vagy jelezd .. können Wir darüber réden ..”
  • 140. persona 2010. október 16. 20:44
    „130. hozzászólás flexsnake 2010.10.16. 13:14

    persze, sőt ingyé is van. bányatónak hívják..:)”
  • 139. CID 2010. október 16. 18:35
    „Mignon :

    Oké, ha az Attila utca , Tisza Lajos krt. találkozásánál lévő műintézményre gondolsz, akkor azt mondom, egy hónapja még ott volt.”
  • 138. henriette.m 2010. október 16. 17:45
    „Kedves Mignon, már megtaláltam a lehetöséget, hogy megtudjak többet a müsorról. Köszönöm az eddigi kedves hozzászólásaidat, szép hétvégét kivánok!”
  • 137. K.T. 2010. október 16. 17:44
    „Nem találom a cikk végén az (X)-et.

    Vagy rosszul gondolom, hogy ezért a reklámért (linkelt ártáblázat, stb.) fizetni kellett volna?
    Persze, csak egy önkormányzati lapnak nem kell ......”
156 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fűtött sátor alatt lubickolhatnak

Szeged - A SZUE a hét eleje óta fogadja újra az úszni vágyókat. A medencék fölé emelkedő 60-szor 24… Tovább olvasom