Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Olyan szelíd, mint a kézben nevelt sakál

Szeged - Aki őzbakot nevel, olyan, mintha kígyót melengetne a keblén. A bébikenguru viszont felcseperedve is veszélytelen a pótmamájára. A Szegedi Vadaspark lakói közül számtalan a kézben nevelt.
Rókát, nyestet, borzot és majmot is neveltek már fel a Szegedi Vadaspark dolgozói. A állatbébik nem önszántukból választották az ember pótmamákat. Vagy árván maradtak, vagy igazi anyjuk nem foglalkozott velük. – Sajnos többször is előfordult, hogy tévedésből hoztak be hozzánk őzgidákat, mert azt hitték, az anyjuk elhagyta őket. Pedig az őzeknél nem meglepő, hogy miután az anya megellik, rövid időre magára hagyja a kicsit, majd visszamegy érte – magyarázta Veprik Róbert, a vadaspark igazgatója. Ilyen esetben viszont nincs mást tenni, a gondozóknak kell a csetlő-botló négylábút felnevelniük. Nincs is annál meghatóbb látvány, mint amikor egy gombszemű, szuszogó gidát etethetünk a cumisüvegből, vagy amikor megtudhatjuk, milyen az igazi majomszeretet, miközben egy emberszabásút tanítgatunk.

De veszélyessé is tud válni, ha állatcsemetével foglalkozunk. Főleg, ha őzbakot pesztrálgat az ember. – A patások agresszívvá válhatnak, és megölhetik a nevelőjüket. Nem egyszer fordult elő ilyen baleset. Ha valaki őzbakot nevel, az olyan, mintha kígyót melengetne a keblén – mondta az igazgató, akitől megtudtuk, nem minden állatot lehet kézben nevelni. Sok minden függ az idegrendszeri fejlettségétől és az intelligenciájától. A sakálok például okosabbak, mint a kutyák. Veprik Róbert ezt testközelből tapasztalhatta meg, hiszen otthonában nevelgetett egy sakál „babát". A cél az volt, hogy a kis jószág felnőttként ne féljen az emberektől, mert így jobban be lehet mutatni őt az állatkertben, mint rejtőzködő életmódot folytató fajtársait.

Babó, a kenguru egy sapkában cseperedett fel. Fotó: Schmidt Andrea
Babó, a kenguru egy sapkában cseperedett fel.
Fotó: Schmidt Andrea

Hosszú hetekig bujkált a pótmamája sapkából készített erszényében Babó. A kis kengurut az egyik gondozó, Budavári Annamária nevelte, mert anyja kiejtette őt az erszényéből. Az asszony napközben mindenhová magával vitte a kicsit, este pedig éjjeliszekrényére akasztva altatta. Fontos, hogy a felcseperedett állatokat még időben visszaszoktassák környezetükbe. S a legjobb, ha az történik velük, mint ami az egyik alpaka csikóval: az anyukája nem szoptatta, ezért a gondozók fejték meg a nőstényt mindennap. A felnőtt állat azonban hamar rájött, hogy jobban jár, ha a kölyök rágcsálja a mellét, mint ha három férfi fogja le, és erőszakkal „csavarja ki" belőle a tejet. Így egy idő után jobb belátásra tért, és maga táplálta kölykét.

Kata lett a teve neve

Góbi, a tavaly született tevekanca mellé egy nála is fiatalabb kispajtás érkezett Szlovákiából, a bajnóci állatkertből. Az új jövevény, amit a gondozók Katának neveztek el, egy napig „sírdogált", hiszen hiányzott neki régi otthona. Mostanra azonban elfogadta új lakhelyét, és társait. A csapat hamarosan még egy tevével bővül, ami Lengyelországból érkezik. A púpos négylábú mellett további lakók is költöznek a vadasparkba. Ősz óta két nagymacskafajnak készül ház és kifutó: szibériai tigriseknek és észak-kínai párducoknak. Ezeket tavasszal, a vadaspark alapításának 20. évfordulóján mutatják be a látogatóknak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hat hét alatt hat bombariadó Szegeden

Szeged - Négy órára ismét megbénult tegnap a szegedi főtér és környéke – bombariadó volt, az… Tovább olvasom