Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Önhiki-támogatás: szeptemberben újrakezdik

Ásotthalom, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa - 32 önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került megyei önkormányzat kapott 275 millió forint állami támogatást. A települések a többszörösét kérték, és már az őszi pályázatra készülnek.
Júniusban Ásotthalom 10,2 millió forint támogatást kapott az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok (önhiki) pályázatán. Megírtuk: a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium az idei 43,8 milliárdos pénzkeretből összesen 9,8 milliárdot osztott szét – 1300 településnek. Csongrád megyében 32 falunak és városnak együtt 275 millió forint jutott.

A támogatás megérkezett Ásotthalomra, és már el is költötték. Petró Ferenc polgármestertől megtudtuk: a megnyert összeg háromszorosát kérték, 35 millió forintot, hogy egyenesbe hozzák az önkormányzat működését. Olyan tartozásokra ment el a pénz, amelyek 2–3 hónapja jártak le, és már kedvezményt, illetve fizetési halasztást kértek rájuk. Így többek között a gázszámla egy részét fizették ki, de így is maradt még 4–5 millió forintos tartozásuk. Az olyan alvállalkozói számlákat, valamint azokat a rezsitartozásokat, amelyekre most nem futja, a bank által biztosított folyószámlahitelből tudják kifizetni. Jelenleg 80 millió forint banki adóssága van a községnek. Ebből 20 millió a fejlesztésekhez felvett kölcsön, ami idén kifut, és már csak a működésre szükséges 60 millió forint marad. Ez kedvezményesen ugyan, de kamatozik.

Öttömös az igényelt támogatás alig ötödét kapta, 16 helyett 3 milliót. A falu 1–2 hónapos számlatartozásokat görget maga előtt, és ha feltorlódik az adósság, ők is a folyószámlahitelhez nyúlnak. A 8 milliós keretet szinte mindig kimerítik. Pusztamérges a kért összeg negyedét nyerte: 12-ből 3,3 milliót. A pénzt továbbutalta a rezsire és bérekre, és készül a következő – szeptember 10-i határidős – pályázatra. Azon a fordulón az elsőhöz hasonló igényt nyújtanak be. Ezen felül ők is a banki hitelkeretükből gazdálkodnak, ami 3,5 milliós.

Ruzsa 30 millió forint önhikit igényelt, ehhez képest 6,4 milliót kapott; az önkormányzat ott is a forráshiányát számolta fel belőle. A község kivételnek számít abból a szempontból, hogy nincs folyószámlahitele, banki tartozást és így annak kamatait nem halmozza.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Arzénmentesítés: végre tiszta víz kerülhet a poharunkba

Támogatja a kormány az arzénmentesítésre kötelezett falvak, városok vizének tisztítását. Tovább olvasom