Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Online interjú a legszebb sajtószóvivővel

Szeged - Szerda délután kettőtől háromig Tuczakov Szilvána volt a delmagyar.hu szerkesztőségének vendége, akit a napokban az ország legszebb sajtószóvivőjének választottak. Online interjú.

Varga család: Gratulálunk! Hogyan fogadta a jelölés, illetve az eredmény hírét?

Tuczakov Szilvána: Köszönöm szépen a gratulációt. Nagyon örültem már eleve a jelölésnek, amikor a Blikk újságírónője felhívott és tájékoztatott a lehetőségről. Örömmel mondtam igent, az már csak hab volt a tortán, hogy én kaptam a legtöbb szavazatot.

Blondie: Mi a véleménye a szépségversenyekről? Akart-e valaha szőke nő lenni?

Tuczakov Szilvána: Számomra a szépség egy nagyon relatív és szubjektív fogalom. Nagyon fontos, hogy egy nőnek legyen kisugárzása. Véleményem szerint a szépséget emellett az intelligencia emelheti. Minden nőben van valami szép, és mindig van valaki, aki által szépnek találtatik. A versenyeken nagyon sok csinos nő indul, és örömmel tapasztalom, hogy ma már a belső értékeket is figyelembe veszik. Nálam az intelligencia és értelem nagyon sokat nyom a latba. Ami a szőkeséget illeti régebben eljátszottam a gondolattal, hogy befestetetem a hajam szőkére, de környezetem lebeszélt róla, mivel nagy valószínűséggel nekem nem állna jól - bár lehet, hogy a Blondie nem erre gondolt. :)

katzjam: Hogy lehet az, hogy egyes Csongrád megyei bűnesetek híre hamarabb jelenik meg az országos-, mint a helyi médiában? Van valami megegyezés, hogy először az MTI-nek külditek el a hírt és csak később a Rádió 88-nak?

Tuczakov Szilvána: Ha történik valami esemény, mindenkit egyidőben és egyformán értesítünk. Egy baleset, emberölés stb. esetén még a szemle ideje alatt körsms-t küldünk az írott és elektronikus média képviselőinek, amibe az országos és a helyi sajtóorgánumok is beletartoznak. Közleményeinket e-mailben továbbítjuk ugyancsak valemennyi orgánumnak, melyeknek a száma jelenleg a hatvanat is meghaladja. Ez utóbbiak a rendőrség honlapjára is felkerülnek, melyek bárki által olvashatóak. Így mint látható, a MTI-vel egyidőben a helyi rádiók, televíziók is megkapják a szükséges információkat.

Tuczakov Szilvána: Nálam az intelligencia és értelem nagyon sokat nyom a latba. Fotó: Frank Yvette
Tuczakov Szilvána: Nálam az intelligencia és értelem nagyon sokat nyom a latban.
Fotó: Frank Yvette

Frank: Egy szóvivőnek kell tudnia lőni?

Tuczakov Szilvána: Mivel hivatásos állományú vagyok, rendszeresen részt kell vennem lőgyakorlatokon. Bár alapvetően balkezes vagyok, évekkel ezelőtt több lőversenyen is részt vettem.

ferroblonde: Melyik volt az ön számára a legmegdöbbentőbb, legmeghatóbb, legvidámabb (legbalekosabb vagy legjobb kimenetelű) ügy?

Tuczakov Szilvána: Az emberi tragédiák, halálesetek mindig megdöbbentőek, különösen, ha az áldozat fiatal vagy gyerek. Nagyon megdöbbentő volt számomra egy hároméves kisfiú halála, aki vízbe fulladt, vagy két fiatal tragikus autóbalesete, amikor egyikük édesapja a helyszínen megjelent. Sokkan könnyeinkkel küszködtünk. Megható történet volt még számomra, amikor egy cerkóf majmot loptak el évekkel ezelőtt a vadasparkból, és napokkal később megtalálták. Nagyon kifejező volt a kis állat riadt tekintete. Amikor az orvosi vizsgálatokat követően visszaengedték a párjához, többünknek könnyeket csal a szemébe. Nekem a legbalekosabb ügy, a sokak számára ismert "zoknis" tolvaj esete, aki egy harmadik emeleti lakásból, ahová lopni ment, az erkélyen keresztül kívánt távozni, mivel a ház lakója hazaért. A betörő úgy tervezte, hogy akrobatikus ügyességgel a szomszédos erkélyre átugrik, azonban számításaiba hiba csúszott, mivel a kezén felejtette a zoknit, amit azért vett fel, hogy ne hagyjon nyomot. A távozás nem sikerült: a harmadik emeletről leesett. Súlyos sérülésekkel szállították el, az eljárás azóta befejeződött, el is ítélték, sőt le is ülte a büntetését, azonban szabadulását követően két héten belül ismét elfogták újabb betöréses lopás miatt.

kedves olvasó: Voltál-e már elszenvedője utcai erőszakos bántalmazásnak vagy támadásnak, illetve mi a tanácsod az ilyen esetekre?

Tuczakov Szilvána: Szerencsére nem voltam elszenvedője ilyen eseteknek. Fontosnak tartom ezek megelőzését: javaslom például, hogy éjszaka főleg nők lehetőség szerint egyedül ne tartózkodjanak sötét, kihalt utcán. Kérjenek kíséretet vagy ha lehet, vegyenek igénybe taxit - én is ezt szoktam ilyen esetben tenni. Ha pedig mégis megtörténik a baj, azonnal értesítsék a rendőrséget a jól ismert 107 vagy 112-es számon. Sokat számít, ha megfelelő személyleírást tudnak adni a támadóról, és távozásának irányáról.

mácsó: Van pasid?

Tuczakov Szilvána: Van.

Roll: Szegeden is rabosítják a rokkantkártyával visszaélőket. Mi a véleménye, hogyan kommentálná röviden ezt a hírt?

Tuczakov Szilvána: Ez a cselekmény bűncselekmény: méghozzá közokirat hamisítás. Ilyen esetekben eddig is büntetőeljárás indult.

Homer Simpson az ÜGYVÉD: Miközben a Szegedi Ügyvédi Kamaránál büntetőjogi kirendelést vállaló ügyvéd van vagy 80-100 fő, ehhez képest a rendőrség szinte mindig ugyanazt a 10-15 fiatal ügyvédet vagy ügyvédjelöltet rendeli ki. A nem "pitiáner" bűncselekményeket, hanem a súlyosabb, akár meghatalmazássá is fordítható ügyekben pedig - úgy tűnik - mindig ugyanazok az ügyvédek kerülnek kirendelésre. Ez feltűnt már a vezetőségnek? Akarnak ezen a bizarr állapoton változtatni? Jogszerű -e, ha vannak "kedvenc" ügyvédek?

Tuczakov Szilvána: Az ügyvédi kamarától rendszeresen megkapjuk a kirendelhető ügyvédek névsorát. Ezek egy része ráadásul büntetőügyeket nem is vállal. A kirendelt ügyvédekre a büntetőeljárás során többnyire nem napközben, hanem éjszaka vagy hétvégén van szükség. Ilyenkor nagy részüket vagy nem sikerül elérni, vagy nem érnek rá. Így csak töredéke az, aki ilyenkor is rendelkezésre tud állni.

Blondie: Mi késztette, hogy rendőri pályára lépjen? Mindig rendőr akart lenni?

Tuczakov Szilvána: Amikor kislány voltam, édesanyám hivatását követve pedagógus akartam lenni. Az élet azonban úgy hozta, hogy jogi pályára léptem. Egyetemista koromban alkalmam nyílt egy napot a rendőrségen tölteni. Nagyon tetszett, ahogy a rendőrök beszéltek munkájukról, és az az elhivatottság, ahogyan dolgoztak. Ekkor döntöttem el, hogy rendőr leszek. Tizenkét éve immár, hogy a rendőrségen dolgozom, és úgy érzem, jó volt a döntés.

Szilvána szívesen fogadta az olvasói kérdésket is. Fotó: Frank Yvette
Szilvána szívesen fogadta az olvasói kérdésket is.
Fotó: Frank Yvette

kedves olvasó: Szia Szilvána! Milyen ételeket szeretsz? Szereted a pacalt?

Tuczakov Szilvána: Alapvetően kevés húsételt eszek, akkor is leginkább csirkemellet. Amikor kicsi voltam, szüleim döbbenten álltak a tény előtt, hogy bár a családban mindenki nagyon szereti a húst, én nem voltam hajlandó megenni. A helyzet azóta változott, de most is csak ritkán eszem húst. Nagyon szeretem az édességet és a húsmentes magyaros ételeket, de szívesen kipróbálom az egzotikus konyhát is.

'84: Egy különlegesen brutális bűnügynek a hatása tuja befolyásolni a tájékoztató/szóvivői munkáját?

Tuczakov Szilvána: Egy-egy ügyben tényszerű tájékoztatást adunk, és bár ezen feladataimat nem befolyásolja ily módon egy szörnyű bűntett, érzelmileg mindenképpen hatással van rám.

Frank: Melyik a kedvenc rendőrvicce? Meg szokta védeni a társait a rendőrviccek hallatán?

Tuczakov Szilvána: Szerintem a rendőr az, aki a legtöbb rendőrviccet ismeri. :) Kollégáim nevében is mondhatom: értjük a poént. :) Kedvenc viccem: Egy rendőr horgászik a tóban, kifogja az aranyhalat. A hal megszólal: - Ha visszadobsz, kérhetsz tőlem hármat. Mire a rendőr: - No akkor forgalmit, jogosítványt, személyigazolványt kérek!

Beharang

Szerdán délután kettőtől háromig a delmagyar.hu vendége lesz Tuczakov Szilvána, akit a napokban választottak meg az ország legszebb sajtószóvivőjének. A 36 éves őrnagy korábban is indult szépségversenyen, 2001-ben az ország negyedik legszebb rendőrnőjének választották meg. A szóvivő sporttal tartja kondiban magát, a rendőrségi irodájában rúzst, alapozót, hajlakkot és fésűt is tart, hogy mindig képernyőképes legyen.

A hastánc művészetét is kipróbálta már és a SZIN-re is szívesen kilátogat. Ha szeretne megtudni még többet a szegedi egyenruhás "démonról", akkor kérdezze ön is a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét. Kérdéseiket az interjú előtt és alatt az interju@delmagyar.hu címre, illetve az e cikk alján található kommentfelületen várjuk.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. Kate12 2008. július 30. 21:05
    „Szilvána,
    Egyidősek vagyunk,és engem pl.a centim miatt nem vettek fel anno.157cm.Te mennyi vagy ?Amúgy nem bántam meg,de katonás rendet próbálok teremteni így is a munkámban több -kevesebb sikerrel:):)”
  • 21. triatlonos 2008. július 30. 17:10
    „T. 19!
    Meggyőzött! Ez után azt gondolom, hogy a rendőrök nemcsak az állampolgárokat nem mérik egyforma mércével, hanem még az ügyvédeket sem. Még jó, hogy a jelük nem a mérleg, hanem azt meghagyták az igazságos bíróknak.”
  • 20. mlx 2008. július 30. 16:26
    „Hogy teljesen pontos legyen a zoknis akrobata története, emberünk ablakból szeretett volna a szomszéd erkélyre mászni. Ez valamivel nehezebb mutatvány, mint a két erkély közötti lenne, de sajnos nálunk nincs erkély :) (A mi lakásunkból vitte le ugyanis a gravitáció, sosem felejtem el a sztorit :D)”
  • 19. Az ügyvédi kirendelésről 2008. július 30. 15:58
    „Sajnos csak most értesültem erről az interjúról. Először is gratulálok a sikerhez! :))

    A másik, amit a jópofa Homer Simpson felvetett abszolút jogos. Magam is ügyvéd vagyok, rajta vagyok az Ügyvédi Kamara által kiküldött listán, az ügyfeleim miatt non-stop be van kapcsolva a mobilom és 3 év alatt egyetlen egyszer hívtak csak fel, akkor is valamilyen kisebb súlyú lopás miatt amit suhancok követtek el. Azt gondolom, hogy tényleg rettentően szűk és jól behatárolható azon ügyvédek köre akik olyan kirendelést is kapnak amelyekből jól fizető meghatalmazás lehet. Ilyen mondjuk a külföldiek által elkövetett közlekedési bűncselekmények, drogos ügyek, és így tovább.

    Tehát a rendőröket immáron a saját nevemben is kérem, hogy ne mindig ugyanazokat juttassák munkához. Nem igaz az, hogy csak ők vannak elérhető közelségben.”
  • 18. Alpesi01 2008. július 30. 14:56
    „Először én is gratulálok Neked! Nagyban növeled a kissé megtépázott rendőrség imázsát! Munkahelyi konfliktusod volt-e már abból, hogy szinte csak férfiakkal dolgozol?”
  • 17. ketymetyüge 2008. július 30. 13:51
    „Kedves Szilvána!
    Kapcsolataidban is te vagy a szóvivő, avagy hagyod, hogy mások vigyék a szavad?”
  • 16. dasboot 2008. július 30. 13:36
    „Igen van pasia KOZMA ANDRÁD r.szds! SZRSZKI-ben tanít!”
  • 15. mácsó 2008. július 30. 12:37
    „Van pasid?”
  • 14. Hómancs 2008. július 30. 12:30
    „Nem érzed úgy magad mint a delmagyar kirakat embere lennél?”
  • 13. kedves olvaso 2008. július 30. 12:13
    „Voltál-e már elszenvedője utcai erőszakos bántalmazásnak/támadásnak ill. mi a tanácsod az ilyen esetekre?”
  • 12. katzjam 2008. július 30. 11:38
    „Szia! Hogy lehet az, hogy egyes Csongrád megyei bűneset híre hamarabb jelenik meg az országos mint a helyi médiában? Van valami megegyezés, hogy először az MTI-nek külditek és csak később a Rádió 88-nak? Kj”
  • 11. ferroblonde 2008. július 30. 11:37
    „Kedves Szilvána!
    A) Melyik volt az Ön számára
    1) legmegdöbbentőbb
    2) legmeghatóbb
    3) legvidámabb (legbalekosabb, legjobb kimenetelű)
    ügy.
    B) Van-e "kedvenc" bűnözője?
    C) Mi a véleménye, van-e "cigány"bűnözés, azaz tapasztalata szerint vannak-e olyan bűncselekménytípusok, amelyek jellemzőbbek a cigányelkövetőkre?”
  • 10. _Les 2008. július 30. 09:14
    „Várjuk a kérdéseket!”
  • 9. ggg 2008. július 30. 09:11
    „Szerintem a Szilvána egy nagyon pozitív, csinos, értelmes csaj. Pont ilyen szóvivő kell! Gratulálok Szilvána!!!!”
  • 8. Homer Simpson az ÜGYVÉD 2008. július 30. 09:05
    „A Kamara nyilvántartásában - a pontos számot nem tudom ugyan - de nem az a 10-15 ügyvéd van büntetőjogi kirendelésre regisztrálva akit mindig ellátnak munkával, hanem jóval több! Azaz sokkal több felkészült és jó ügyvéd szeretne magának vagy a jelöltjének kirendelést kapni mint ahányat a rendőrség munkával megtisztel. Persze egyszerűbb kirendelni
    1) a cimborát, mert vele jobban szót ért
    2) aki esetleg adott esetben nem húzza át a rendőr számítását a védői feladatok ellátása során, nem "pattog" annyit
    3) akit már ismer
    Fentiek közül van ami emberileg teljesen érthető a rendőrök részéről de szakmai szempontok miatt akkor is káros a mostani kivételező gyakorlat.

    Triatlonos, komoly ügyfélkört lehet hogy nem a kirendelésekből lehet gyűjteni DE 10-ből 1 kirendelésből lazán fizetős ügyfél, meghatalmazás lesz, plusz bevétellel és munkával látja el a jelöltet ezért egyáltalán nem csak a teljesen kezdő ügyvédek számára fontos a kirendelés, hanem jól menőknek is.

    Nem véletlen, hogy az említett 10-20, állandóan munkát kapó ügyvéd 2/3-ad része leginkább közismert irodák munkatársa. :) Természetesen én sem őket akarom kritizálni, hiszen bolondok lennének ha nem vállalnák el a kirendelést ami meghatalmazást is hozhat, egyszerűen a RENDŐRSÉG gyakorlatát tartom károsnak, elfogultnak.

    A javaslatom az lenne, hogy a Rendőrségen dolgozó nyomozók, vizsgálók az ügyvédi kamarától kapott védői listát vegyék a kezükbe vagy nézzék meg a neten, és szépen sorban, egyesével, ahogy jönnek az ügyek úgy rendeljék ki a védőket is! Aztán ha valamelyik nemet mond a telefonban, akkor őt ki lehet hagyni 1 hónapra és ha a rendőrségen folyamatosan késik, hanyagul látja el a munkájt akkor is.”
  • 7. kedves olvaso 2008. július 30. 08:55
    „Szia Szilvána!
    Milyen ételeket szeretsz?
    Szereted a pacalt?”
  • 6. triatlonos 2008. július 30. 08:47
    „T. 5.!
    Ha Ön fiatal ügyvéd, és nincs benne a "kiválasztottak " között, akkor jogosnak érzem a véleményét. Ha viszont már tapasztaltabb, akkor nem értek Önnel egyet. A "vendégkört" idővel lehet megszerezni, de valahol el kell kezdeni. A sztár ügyvéd nem szivesen megy be a rendőrségre éjjel vagy esetleg ünnepnap, gondolom, hogy ez is lehet ok. Meg az is,ha valakit felkértek, és nem teljesitett, máskor nem könyörögnek. Mielőtt részrehajlással vádol, nem vagyok rendőrség párti, mert sokat kritizálom a munkájukat, de elsősorban azért, mert nem mindenkit egyforma mércével mérnek!”
  • 5. Homer Simpsn az ÜGYVÉD 2008. július 30. 00:12
    „Gratulálok, szép!


    Kérdésem ugyan nem mindenkit értint közvetlenül de talán mégis sokan kíváncsiak a válaszra, főleg ügyvédi körökből.

    Miközben a Szegedi Ügyvédi Kamaránál büntetőjogi kirendelést vállaló ügyvéd van vagy 80-100 fő, ehhez képest a rendőrség szinte mindig ugyanazt a 10-15 fiatal ügyvédet vagy ügyvédjelöltet rendeli ki. A nem "pitiáner" bűncselekményeket, hanem a súlyosabb, akár meghatalmazássá is fordítható ügyekben pedig - úgy tűnik - mindig ugyanazok az ügyvédek kerülnek kirendelésre.

    Ez feltűnt már a vezetőségnek?
    Akarnak ezen a bizarr állapoton változtatni?
    Jogszerű -e, ha vannak "kedvenc" ügyvédek?”
  • 4. Ekerö 2008. július 29. 21:40
    „A gratúlálok rövid u törzsÚr! ....instállom tekkintettesúúúúúúúúr....”
  • 3. Sz István 2008. július 29. 20:54
    „Gratúlálok a csinos kollega
    hölgynek!

    István :-))”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megtelt a Dóm tér lapunk ajándékkoncertjére

Szeged - Megtelt tegnap este a Dóm tér a Szegedi Szimfonikus Zenekar és lapunk ajándékkoncertjére,… Tovább olvasom