Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Öntik a kisteleki István-szobrot

Kistelek - Szent László és Szent Erzsébet után újabb Árpád-házi szent szobra kerül Kistelekre: augusztus 20-án avatják fel Szent István lovas szobrát.
Az ötnegyedes életnagyságú bronzalkotást, amelyet már öntenek a fővárosban, Tóbiás Klára szobrászművész készítette.

– Nem elsősorban kép alapján mintáztam meg államalapítónkat, sokkal inkább a lelki világát és királyi nagyságát akartam visszaadni – magyarázta a művésznő, aki jelenleg azon aggódik: az öntés után is megmaradnak-e pontosan azok a vonások, amelyeket megálmodott.

A lovas szobor 3 méteres talapzaton áll majd, amely alatt egy kis lépcsősor fut. Hátuljára azokat az intelmeket vésik, amelyeket István a fiához intézett. Az alkotás különlegessége az a kapu lesz, amelynek köszönhetően a mű alatt át lehet majd menni. A zöldre patinázott szoboralakon a korona, valamint a kezében tartott kereszt aranyfuttatást kap, így válik még látványosabbá az épülő főtér központi eleme.

Így néz majd ki az István-szobor. Fotó: DM/DV
Ilyen lesz az István-szobor. Fotó: DM/DV

– Uniós forrásból valósul meg a városközpont rehabilitációja, amelynek során ötszörösére bővítjük a Szent István teret – mondta el Nagy Sándor polgármester. – A város reprezentatív, központi helye válik ezzel belőle, amelynek a szobor egyfajta bejáratát adja majd.

A Szent István-szobor a harmadik Árpád-házi szent lesz Kisteleken, a tervek szerint nem is az utolsó. Szeretnék mind a hat alakot köztéri szoborként megjeleníteni a városban.

A szobor oldalról. Fotó: DM/DV
A szobor oldalról... Fotó: DM/DV

... és hátulról. Fotó: DM/DV
... és hátulról. Fotó: DM/DV

Olvasóink írták

  • 3. szilléri 2010. július 15. 12:39
    „Én annak is örülnék ha a három év előtti tervezői díjamat kifizetnék.”
  • 2. szatyi 2010. július 15. 10:49
    „Hurrá!!!
    Kistelek lett a főváros! Lejön idáig a négyes metró is?”
  • 1. savos 2010. július 15. 09:42
    „"Öntik az István-szobrot Kistelken"

    "Az ötnegyedes életnagyságú bronzalkotást, amelyet már öntenek a fővárosban...=

    No comment, Délmagyar”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még kérdés, lesz-e gyorsulási verseny

Pénteken vagy szombaton dől el, megrendezik-e a kamionos gyorsulási versenyt vasárnap a szegedi rakparton. A Tiszán múlik: még nagyjából egy métert kellene apadnia a folyónak. Tovább olvasom