Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Öntözni pedig kell

Egyre több öntözéstechnikai cég alakul – mára legalább harminc ilyen vállalkozás jött létre a megyében. Hisz mind nagyobbak az aszályok, s egyre nagyobb az igény a folyamatosan zöldellő-viruló kertekre.
A legtöbbször eredetileg kertészeti profilú cégek hoztak létre öntözéstechnikai vállalkozást, észlelve a növekvő igényt. Joó Zoltánné és Siket Ákos faiskolával kezdték Szegeden, Baktóban, majd emellé társították az öntözőrendszerek, víztározók létrehozásával foglalkozó kft.-t., néhány éve. Ez a cég hozta létre a szegedi Széchenyi, a Szent István, s a Dóm tér zöldfelületeinek öntözőrendszerét, a környezetgazdálkodási kht. megbízásából.

– Gyerekkorom óta mágikusan vonz a víz. Ásotthalmon nőttem föl, ami hagyományosan száraz vidék, talán ebből alakult ki: minden érdekel, ami vízzel kapcsolatos. Ilyen előzmények után hoztuk létre a céget – mondja Siket Ákos, az egyik ügyvezető. Az országban sokfelé működik a vállalkozás; már százhektáros gyümölcsösök öntözőrendszerét is kialakították. – Nagyon sok rosszul beállított öntözőrendszert láttam már, számtalanszor előfordul, pont az a terület kapja a legkevesebb vizet, ahová a legtöbb kellene, és az a növény jut sok vízhez, ami a szárazságot kedveli. És a szomszéd fala is szokott vizet kapni – ismerteti az általános helyzetet a szakember.

Makóról Szlovákiába

A makói kft. már Szlovákiában is létrehozott vállalkozást. Arrafelé nagyobbak az anyagi különbségek a társadalmi rétegek között, mint nálunk – a tehetősek még több pénzt szánhatnak kertcsodákra a magyarországiakhoz képest.

Egyre több ember költözik zöldövezetbe, kertes házakba, ők jellemzően a felső jövedelmi kategóriába tartoznak – beszéli Kovács Ferenc, egy makói kft. tulajdonosa. Sok pénzt költenek a kertre, s a beültetett növények már rég nem azok a növények, amelyek az Alföld szélsőséges klímáját jól tűrik, ezek folyamatos vízellátásáról gondoskodni kell – különben, ha a család elmegy két hétre nyaralni, mire visszatér, kiégett kert fogadná.

Egy szentesi bt. eleve öntözési célra jött létre, de együttműködik egy kertépítő céggel. – Ők megtervezik az egész kertet, mi pedig a hozzá való öntözést – halljuk Cserna-Lukács Gábortól, a vállalkozás vezetőjétől. Egyébként a szentesi Kossuth tér és a strand zöldterületeinek öntözését is ez a cég vállalja, a már említett makói kft.-vel közösen. A modern öntözőautomatika esőérzékelővel is ellátott – nincs vízpazarlás, ha esik az eső, abbahagyja az öntözést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Haladék a bűznek és a legyeknek

Fellélegezhetne Szeged, ha a négy városszéli sertéstelep betartaná az októberi uniós határidőt,… Tovább olvasom