Délmagyar logó

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 31°C Még több cikk.

Operafesztivál: újra versenyben az énekesek

Budapest - Ötödször rendezi meg az Armel Produkció a nemzetközi operaversenyt és fesztivált. A kétszáz millió forintos költségvetésű projektbe Szeged idén is 40 millió forinttal száll be; a döntőt október 6-a és 15-e között tartják a nagyszínházban.
Az ötéves jubileum jegyében a tavalyihoz hasonló formában zajlik majd az idei Armel Nemzetközi Operaverseny és Fesztivál. A projekt 200 millió forintos teljes költségvetéséből 40 milliót biztosít támogatásként a szegedi önkormányzat, további 3 milliót utal a versenyprodukciók és a gála jegybevételéből a házigazda Szegedi Nemzeti Színház, 30 milliót ad a szaktárca és a Nemzeti Kulturális Alap, a többi forrás privát szponzoroktól, többek között az idén is főtámogató EDF DÉMÁSZ-tól származik. Havas Ágnes fesztiváligazgató beszélt erről tegnap Budapesten, a Lengyel Intézetben megtartott szezonnyitó sajtótájékoztatón, ahol a viadal idei menetrendjét és programját ismertették.

Az első fordulót április 2-án és 3-án New Yorkban, 6-án Budapesten, a Francia Intézetben és 10–12-én Párizsban, a Bastille Operában tartják. A nemzetközi szakmai zsűri hangi adottságok, énektudás és muzikalitás alapján választja ki a középdöntőbe továbbjutó 30 versenyzőt. Idén Pavarotti egykori korrepetitora, számos operaverseny és fesztivál zenei vezetője, Danielle Orlando lesz a zsűri elnöke az első körben. A viadal második fordulóját május 27-én a Szegedi Nemzeti Színházban és a Korzó Zeneházban tartják, ekkor már a produkciók rendezői és az öt partneroperaház képviselői – igazgatók, zenei és művészeti vezetők – választják ki a döntősöket, vagyis azokat az énekeseket, akik a versenyprodukciók főszerepeiben bemutatkozhatnak.

Október 6-án a házigazda szegedi színház versenyprodukciója, Umberto Giordano Andrea Chénier című operája nyitja az idei fesztivált. 8-án a New York-i partnerszínház, a Center for Contemporary Opera társulata William Mayer Haláleset a családban című darabját adja elő. Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház direktora, a produkció rendezője arról is beszélt szerdán: a magyar énekesek még nem ismerték fel, mekkora lehetőség számukra ez a verseny, amelynek egyre nagyobb a híre a világban, és nem jelentkeznek rá elég nagy számban.

Október 10-én a plzeni partner, a Josef Kajetán Tyl Színház Philip Glass operáját, A büntető kolóniát játssza. 12-én a gdanski Balti Opera Krzysztof Penderecki A fekete maszk című darabjával mutatkozik be. Október 14-én a Szlovák Nemzeti Színház társulata Roland Baumgartner Mária Terézia című operáját hozza el Szegedre – kétszáz közreműködővel ez lesz a fesztivál eddigi legnagyobb produkciója. Mindegyik operában két énekes küzd majd a végső győzelemért.

Solymos László, Szeged alpolgármestere elmondta: az operajátszás terén komoly hagyományokkal rendelkező város lelkesen támogatja a fesztivált, amely a fiataloknak is szól, a műfaj megújítását is segíti, ugyanakkor felkeltette már a nemzetközi sajtó figyelmét is, így Szeged jó hírét kelti a világban. Gyüdi Sándor, a színház főigazgatója úgy fogalmazott: egyre fontosabb ügy az operafesztivál Szegeden. Noha óriási feladatot jelent a teátrum és a közreműködő szimfonikus zenekar számára, szívesen vesznek részt benne, mert érdekes énekes egyéniségeket ismerhetnek meg a világ minden tájáról, a versenyprodukciók pedig bővítik az évad operakínálatát.

Olvasóink írták

  • 1. plútó 2012. március 02. 15:32
    „Armel....? Nem, kérem szépen, ez Elmar!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem tolonganak az igazgatójelöltek

Határidőig mindössze 13-an adtak be pályázatot az állam által átvett 9 Csongrád megyei középiskola igazgatói posztjaira. Réthelyi Miklós miniszter mindenkiről dönt március végéig.
Tovább olvasom