Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Orbán Viktor: ''Lesz polgári kormány az országban''

Orbán Viktorral Ásotthalmon, a Fidesz aktivistái számára szervezett találkozón beszélgettünk. Többek között arról, hogy miért a kistelepülésen élőket keresi fel ezen a héten.
– Miért Ásotthalmon rendezik a mai találkozót?
– Kampánykörúton vagyunk, próbálunk minél több olyan települést érinteni, ahol még nem voltunk. Szegeden már jártam a kampány során, Ásotthalmon még nem.

– A második fordulóban a Fidesz célja a kistelepülésen élők megszólítása. Miért?
– Az első fordulóban hatvan százalék volt a részvétel a falusias környékeken, és 74 százalék Budapesten. Ezt személyesen is kudarcként élem meg. Azt szerettem volna, ha a vidéki Magyarország is kezébe veszi a sorsát. Az első körben csalódnom kellett e tekintetben, valószínűleg én nem végeztem elég jó munkát. Most a másodikban próbálok javítani, hátha el tudok jutni a vidéki emberekhez.

– Hogyan?
– Először is úgy, hogy Ásotthalomra jövök, nem Szegedre. A vidéki ember – magam is az vagyok – a szóból ért. Személyesen kell felkeresni, bekopogni, elhívni. Ez mindig sokkal nagyobb munka, mint a városi embereket megmozdítani.

– Miről fog ma beszélni?
– Arról, hogy a következő négy napban próbáljuk kinyitni a magyarok szemét. A kormány becsapta őket, a kasszát kirámolták, az adósság a fejünk búbjáig ér. Ha nem segítünk a magyaroknak, hogy a valóságos helyzet ismeretében döntsenek, akkor ma még elképzelhetetlen nehézségek köszöntenek ránk. Gázáremelés, tömeges elbocsátások, gyógyszeráremelés, a maradék közvagyon eladása. A mezőgazdaságból élők árvízre, belvízre hivatkozva továbbra sem fogják megkapni a támogatásokat, legfeljebb egy-másfél éves késéssel.

– Ványai Éva, az MDF jelöltje visszalépett a 2-es körzetben. Mit szól ehhez?
– Minden MDF-esnek el kell döntenie, hogy asszisztálni akar a mostani kormány hivatalban maradásához, vagy kormányváltást akar. Azt gondolom, az MDF-esek becsületes emberek, tudják, mit akarnak. Ha a kormány maradását akarták volna, akkor az MSZP-re vagy az SZDSZ-e szavaztak volna, de ők kormányváltást akarnak. Mi készen állunk a velük való együttműködésre. A választások után meg is tudunk egyezni, és lesz polgári kormány Magyarországon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Romlott szalámiért 800 ezres büntetés

Egy hónapon át ellenőrzött a boltokban a tisztiorvosi szolgálat és a fogyasztóvédelem. Az ÁNTSZ nem… Tovább olvasom