Délmagyar logó

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 13°C | 27°C Még több cikk.

Óriási fák erőterében

Egyedülálló érdekességű könyv jelent meg Magyarország legnagyobb fái címmel; alcíme: Dendrománia. Pósfai György – szegedi tudományos kutató – fotókkal illusztrált szépirodalmi műve újszerűen mutatja be a mellettünk élő idegen lényeket: a fákat. A különleges kötet országos sikerre számíthat.
A dóci Hétnővérfa – mely a kötetben is szerepel – az ország legnagyobb fái közé tartozik Fotó: DM/DV
„Nem botanikai szakkönyv, hanem dendromániai alapmű" – jellemzi új kötetét Pósfai György. A mű az Alexandránál jelent meg a téli könyvvásárra, Nádas Péter utószavával.

Bevezetés a dendromániába

A szerző – szépirodalmi könyveivel évek óta jelen van irodalmunkban; az MTA Szegedi Biológiai Központja Biokémiai Intézetének igazgatója – dendromániásként határozza meg magát, következésképpen olvasóit is. A dendrománia – a fák iránti, kiemelt és felfokozott érdeklődés – tünetei: „illegális kerítésmászás, beszélgetési témák leszűkülése, egyéb élmények degradálódása, embertömeg-fóbia", és így tovább. Legfőbb tünet persze: könyvet írni a fákról. A Kortárs című irodalmi folyóirat, amikor szert tett a készülő kéziratra, rögtön közreadott belőle, fotókkal együtt, negyven oldalt, a műfajt regényként jelölte meg. Ez a könyv tehát olyannyira nem botanika, hogy akár regényként is olvasható. Illetőleg képregényként nézhető – rengeteg fotót tartalmaz.

A fák: idegen lények

Törzskörmérettől GPS-adatokig

Háromszázharminc saját készítésű fotó mutatja be az ország százötven legnagyobb fáját – a kötet végén szereplő táblázatban pedig jó négyszáz fa adatai szerepelnek – a törzskörméretektől a GPS-helymeghatározási adatokig. A fák közt akadnak olyanok is, amelyek eddig semmiféle listán, sehol nem szerepeltek – „láthatatlanok" voltak mintegy, még az adott terület ismerői számára is – holott az ember úgy gondolná, egy-egy, sok méteres körátmérőjű faóriás elég nehezen megkerülhető. Ezekről Pósfai György derítette ki – a könyvkészítés velejárójaként –, hogy az ország legnagyobb élőlényei közé tartoznak.  
Bár emberi karakterekkel jellemzi a fákat Pósfai György – mesehársak, barátságos gesztenyék, feltörekvő platánok, és így tovább –, észreveszi: idegen lények. Az ember egy faóriás alatt azonnal a fa erőterébe kerül, „más dimenzióba jut", képessé válik annak érzékelésére, hogy amit ő, mint ember, fontosnak tart, ami miatt rohangál, nyomul, kapar, az kizárólag neki fontos. Illetve, hogy egy másik élőlénynek – amely nála egyáltalán nem alacsonyrendűbb; ugyanazon, négymilliárd létező élet megjelenési formája, mint az ember – egyáltalán nem fontos. Fákról szólva nem az ember a fontos – ez a magyarázata, miért olyan szembeszökően érdektelenek a sok helyütt olvasható, „e fa alatt ült a költő" típusú megközelítések, melyeket Pósfai György minden eszközzel elkerült. Ami a fában a szerző számára fontos, az az emberétől tökéletesen eltérő „lépték, stílus, stratégia".

A hitelességen is túl

Igen, ezeket a szavakat használja a szerző a fákkal kapcsolatban, ami elárulja, nem elsősorban a tárgyszerűen vizsgálódó biológus beszél belőle, hanem a fák iránt végtelen elragadtatottságot érző, és ezt művészi formába önteni képes ember.

Biológusként olyat nincs értelme érezni, amit a szerző mond a kötetről kapcsán: miután elutazott a fához s lefényképezte, arra gondol, ő ugyan hazamegy az otthonába, a fa azonban marad, magára hagyva, a fokozódó alkonyatban. Ő ezt érzi, ugyanakkor a szöveg mégsem fullad érzelgősködő giccsbe. Már csak azért sem, mert tele van információval – útikönyvként is hasznosítható a kötet akár –, és mert van benne valami – valami nem megfogalmazható, a hitelesen túli is. Ami már a fák világából való.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Műhibaperben nyert az egyetem

Jogerősen is pert nyert a Szegedi Tudományegyetem egy műhibaperben. A felperesek 10 millió forintot… Tovább olvasom