Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Őrizetben a szegedi Bonnie és Clyde

Szeged - Őrizetbe vette a szegedi rendőrség a szegedi Bonnie és Clyde-ot, akik ugyan nem bankot raboltak, hanem autókat törtek fel - tudta meg a delmagyar.hu.
Szerdán hajnalban egy állampolgár jelentette be a rendőrség 107-es segélyhívószámára, hogy a Kecskeméti utcában két személy egy Suzuki után éppen egy Mazda típusú személygépkocsit kísérel meg feltörni.

Az ügyeletvezető azonnal járőröket irányított a helyszínre. Amikor a páros meglátta a rendőröket, sietve távozni akartak. A bejelentő látta, hogy merre mennek, így ő tájékoztatta az ügyeletvezetőt, aki rádión keresztül az elkövetők nyomára vezette a járőröket. Az állampolgári segítségnek köszönhetően néhány percen belül sikerült is elfogni egy 30 éves férfit és 29 éves mennyasszonyát.

A helyszínen megállapították: a férfi ellen elfogatóparancs van érvényben, mivel nem kezdte meg szabadságvesztés büntetését. Ezért őt kihallgatását követően a rendőrök a Szegedi Fegyház és Börtönbe szállították.

Az ügy azonban itt még nem ért véget: szerda este az egyik áruház biztonsági szolgálata bejelentette, hogy tetten értek egy nőt, aki különféle kozmetikai cikkeket akart eltulajdonítani húszezer forint értékben.

A nő előállítása során kiderült, hogy ugyanarról van szó, akit hajnalban már az autók feltörése miatt párjával együtt előállítottak. A nő ugyanis barátjának BV-intézetbe történt befogadása után nem tudott magával mit kezdeni és bánatában úgy döntött, hogy lopni indul.

A 29 éves nőt a Szegedi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és kezdeményezik előzetes letartóztatását.

Olvasóink írták

  • 12. maradando 2009. július 03. 01:53
    „Én meg azt reméltem,hogy egy pár politikus bukott le! Már a nevűk is nyelvem hegyén volt ! :)
    Flex inkább azt mond meg,hogy a Pi..ába lehett,hogy bánatában lop valaki? :))”
  • 11. flexsnake 2009. július 02. 18:16
    „8. olvasd el a hozzászólásom és értelmezd feloszlatott .... :D Oszt most hogyan fogod körbeállni a lófarát?
    Csak az a kérdés hogy ez a szép pár gárdista volt-e?”
  • 10. sujokbálint 2009. július 02. 17:56
    „Kicsit sok lett az n betű a "mennyasszonyba".”
  • 9. Axe 2009. július 02. 13:52
    „Flexsnake ..<moderálva>
    Először volt a kocsifeltörés utána a betörés miért írsz hülyeségeket?”
  • 8. Birodalmi 2009. július 02. 13:49
    „7 OLVASD MÁR EL A CIKKET!! mért ne lenne meg baromarcú?”
  • 7. flexsnake 2009. július 02. 13:44
    „Az előzeteshez ügyészségtől kell engedély. Amiről szó lenne az fogda. Max 3 nap.
    Ha nem engedik el, most nem lenne meg a csávó akinek már régen ülnie kellene.”
  • 6. Mathiasking 2009. július 02. 13:20
    „A rendőrök, azok ..<moderálva>.. rendőrök! Ne keressetek logikus dolgot a cselekedeteik mögött!”
  • 5. Mathiasking 2009. július 02. 13:19
    „3. hozzászólás Logaritmus 2009.07.02. 12:01

    Logaritmus!

    <moderálva>.. A 30 mióta kevesebb a 29-nél? Hány tyúkért és tojásért vetted a bizonyítványod?”
  • 4. KristoGergely 2009. július 02. 12:40
    „Hogy lehet tenyleg az, hogy a not nem tartottak bent a rendorsegen? Szomoru, hogy meg ugyanazon a napon a holgy masik ugybe keveredett - elvileg pusztan azert, mert unatkozott a parja nelkul...”
  • 3. Logaritmus 2009. július 02. 12:01
    „"30 éves férfit és 29 éves mennyasszonyát"

    Szegény srác, miért jár idősebb nővel?”
  • 2. Minibusz 2009. július 02. 11:42
    „Erre a kérdésre én is várnám a választ!
    Nincs már olyan, hogy előzetes?”
  • 1. Birodalmi 2009. július 02. 11:13
    „Még nincs bodzaszezon, addig elütik az időt valamivel! hogy a f***omba lehet az, h. beviszik autófeltörésért és 2 perc mulva már ki is engedik?!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már öt órát kell várni Röszkénél

Röszke - A Röszkei határátkelőhelyen öt órás várakozás alakult ki a kilépő oldalon a megnövekedett forgalom miatt. Tovább olvasom