A megalapításának tízéves jubileumát ünneplő Pinceszínháznak köszönheti a szegedi közönség, hogy az Örkény-évforduló nem maradt teljesen visszhangtalan. A város színházában senkinek sem jutott eszébe, hogy a 20. század egyik legnagyobb magyar drámaírója előtt tisztelegni lehetne egy bemutatóval, pedig darabjai nem avultak el, ma is frissek, már-már sokkolóan aktuálisak. A Macskajátékot például negyven éve játszották itt utoljára, pedig méltó szerepek adódnának benne most több színészünknek is.
A Tóték szerencsére gyakrabban kerül színpadra. Legutóbb 2000-ben a kisszínházban
Dörner György,
Király Levente és
Nagy Anna főszereplésével vitte sikerre a társulat, 2010-ben pedig a beregszásziak parádés előadását láthattuk az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Ebben a zseniális darabban az a jó, hogy bármilyen szinten el lehet játszani: amatőr színjátszó kör éppúgy sikert arathat vele, mint a legkifinomultabb, legprofibb társulat. A Pinceszínházban most
Czene Zoltán állította színpadra, aki a Szegedi Egyetemi Színpad vezetőjeként már több produkcióval is bizonyított, ma pedig már a Dugonics téri magánteátrum sokoldalú munkatársa. A lehetőségeket meghatározó, pontosabban erősen korlátozó stúdiótérből kiindulva kompakt, minimalista színpadképet talált ki, amelynek két fő elemét, a fehérre festett kerti árnyékszéket és a konyhát csak egy mobil rácsos falacska választja el. Örkény özvegyének engedélyével az eredeti darab ötszereplős, feszesre szabott, alig több mint 80 perces változatát játsszák. A rendezőt láthatóan nem a háború érdekli elsősorban – a történet így szinte ma is játszódhatna –, hanem a személyiségen belüli torzulások. Ezek megmutatása persze színészt próbáló feladat; s ebben joggal lehet a nézőnek némi hiányérzete.
Mindenesetre a jellegzetes karaktereket tükrözi a szereposztás. A kényszerítő körülmények hatására szolgalelkűvé váló kisembert, a bumfordi Tót Lajost alakító
Rácz László telitalálatos választás: humorforrás szinte minden mozdulata, megszólalása. Az anyai aggódásba belesápadt, megtört Tótné Mariskát
Papp Gabriellaérzékletesen jeleníti meg. Ágika szerepében két piros masnival a copfjában
Kancsár Orsolya a groteszkből néhány pillanatra átbillen a totál abszurdba, és szende falusi kislányba csomagolt, vágyakozó nőstényördögöt játszik.
Kancsár József Őrnagya nem olyan eszelős, degenerált ideggubanc, nem túlzottan katonás akarnok, ezért talán nem is annyira átütő erejű, mint amit ettől a figurától megszokhattunk.
Az epizódszerepekből összegyúrt Postást groteszk humorral
Varga Bálint kelti életre. Ebben a változatban Cipriani professzor tételmondatait is vele mondatja ki a rendező: „...a maguk őrnagyát fel fogják akasztani. A maguk őrnagyának a parancsnokát is fel fogják akasztani... Még az őrnagy parancsnokának a parancsnokát is fel fogják akasztani..." A bornírt hatalomnak önfeladással behódoló szolgalelkűség, az össznépi dobozolás és a végül mindig szükségszerűen bekövetkező lázadás megmutatása izgalmasan aktuálissá teszi a Tótékat ma is.
A produkciót várhatóan a következő évadban is műsoron tartja a Pinceszínház.
ikonokkal!
15°C
Indokolatlan kajahajó és csajvécé a Borfesztiválon
Borlovag lett Székhelyi 
Ezer porcelánbabával élnek együtt Virágh-ék
