Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Örmény háborús árvákat tanít a szegedi György Péter

Az Európai Önkéntes Szolgálat tagjaként egy örményországi árvaházban dolgozik a szegedi György Péter. A főiskolás fiatalemberrel a háború borzalmait átélt gyerekek sorsáról beszélgettünk, de szóba kerültek az autóba terített keleti szőnyegek és az állandóan diszkóba induló örmény hölgyek is.
– Szerettem volna kijutni valamely posztszovjet országba, ugyanakkor – hívő katolikusként – fontos volt, hogy jót is cselekedjek. Az Európai Önkéntes Szolgálat mindkét szempontból szerencsésnek tűnt – indokolja a szegedi György Péter, miért dolgozik egy örményországi árvaházban. A tanárképző főiskolán angol, orosz és történelem szakos fiatalember négy hónapja utazott ki Jerevánba, ahol az azeri–örmény háború következtében elárvult vagy elhagyott gyermekek szabadidős programjait szervezi és segíti angolnyelv-tanulásukat. Ellenőrzi házi feladatukat, filmklubot szervez.

Elzárkózók

Az örményekről azt tartják, vendégszerető nép. György Péter viszont mesélt egy társadalmi csoportról. – A rabisz tagjai más akcentussal beszélnek, elzárkóznak a külvilágtól, fekete ruhákban járnak. A rendszerváltás óta feltört vállalkozók vagy feltörekvő fiatalok tartoznak ide. Utóbbiaknak általában egy lesötétített Lada Nivában bömböltetik a zenét – mesél a helyi lázadókról.

Az Azerbajdzsán és Örményország között elterülő térség, Karabah birtoklásáért 1988-ban kitört háború máig érezteti hatását, a két ország között nincs béke, csupán fegyverszünet. Ez tapintható feszültséget okoz: azeri és örmény nem érintkezik egymással. – A küldő szervezetem nem is tanácsolja, hogy átmenjek Azerbajdzsánba, nem tud garanciát adni arra, hogy ki tud hozni a határról, amely tulajdonképpen zárva van, rendszeres katonai ellenőrzés alatt áll: ha átmegyek, lehet, hogy elfog a KGB – meséli Péter, s ennek fényében érthető tapasztalata: az ottani gyerekek legfontosabb élményanyaga a félelem és az értetlenség.

Ne lépj ki az autó elé!

Váratlan meglepetések érhetik a magyar közlekedési viszonyokhoz szokott utazókat. – Odakint nincs tömegközlekedés, csak nagyon lepukkant trolik járnak, meg Ford Transit kisbuszok. Ezeket leintheted az utcán, mikor kiszállsz, akkor fizetsz. Csakhogy a 13 ülőhelyre gyakran húszan pályáznak. Az is biztos: soha nem léphetsz ki, még zebrán sem egy autó elé – annak ugyanis náluk mindig elsőbbsége van, még a piros lámpa sem számít.

– Örményország Ázsia és Európa határán van, a szélsőségek országa: monumentális, de koszos épületekkel, palatetős házakkal. A világ első keresztény állama, saját ortodox egyházzal, amely óriási befolyást gyakorol. A férfi például számunkra felfoghatatlan hatalommal bír a nő felett. Az ottani cégek vezetőségében, de a volán mögött is alig képviselik a gyengébbik nemet, amely azonban óriási szabadságvággyal rendelkezik, s ezt képviselői azzal fejezik ki, hogy rendkívül nőiesen öltözködnek. Tréningruhában nem láthatsz nőt Jerevánban, csak magas sarkúban. Mintha állandóan diszkóba mennének. Férfiak is imádják az eleganciát: ingben, alkalmi cipőben járnak, arannyal, ékszerrel telepakolva. A tehetősek csak drága autókat vásárolnak, viszont olykor keleti szőnyegeket terítenek beléjük – érzékelteti György Péter, hogy az országban nagyon erősek az ázsiai vonások. Figyelemre méltó a falu és város közötti óriási különbség. Egy falun nem engedik át anélkül az utazót, hogy ne fogyasztott volna a helyi csirkéből. Péter most ezt egy ideig nélkülözi, hazajött államvizsgái miatt, de július elején visszatér az ázsiai országba. Hogy utána mihez kezd? – A későbbiekben szeretnék egy olyan állást, ahol hasznosíthatom nyelvtudásomat – vall terveiről. – Fontos a karitászmunka is. Örményországban megtanultam: új világot csak toleranciával építhetünk fel.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy igazi boszorkány a szegedi platánok alatt

Amit a szervezők csak remélni mertek, az tökéletesen beigazolódott, Szeged egyetlen valódi… Tovább olvasom