Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Örökzöld slágerek a három tenortól

Szeged - Óriási az érdeklődés a Szegedi Szimfonikus Zenekar holnap esti Dóm téri ajándékkoncertje iránt, amelyre lapunk előfizetői is nyerhettek ingyenjegyeket. Adam Diegeltől, László Boldizsártól és Wendler Attilától – a három tenortól – slágeráriákat, olasz dalokat hallhat a közönség Gyüdi Sándor vezényletével.
Telitalálatnak bizonyult a szegedi szimfonikusok holnap 21 órakor kezdődő ajándékkoncertjének műsora: a három szegedi kötődésű tenorista – Adam Diegel, László Boldizsár és Wendler Attila – operagáláját nagyon sokan szeretnék meghallgatni. A zenekart és lapunkat is napok óta ostromolják a zenebarátok az ingyenjegyekért – többen azt hangsúlyozták, hogy egy ilyen gálára akár fizetnének is a jegyért. A szimfonikusok főként a filharmóniai bérlettel rendelkező törzsközönségük számára adtak belépőket, mi pedig előfizetőink között játék keretében sorsoltunk ki 1500 jegyet.

– Számítottunk rá, hogy nagy lesz az érdeklődés. A korábbi szimfonikus jellegű program helyett azért terveztünk most Három tenor címmel gálakoncertet, mert ez a műsortípus hiányzik a színház kínálatából is, ugyanakkor abszolút illik a Dóm térre. Gondoljunk csak arra, hogy 2001-ben José Curának, 2003-ban Montserrat Caballénak, 2004-ben pedig Rost Andreának is volt nagy sikerű gálaestje a szabadtérin. Szerettük volna visszahozni ezt a koncerttípust, mert úgy látjuk, van rá igény – mondja az est karmestere és konferansziéja, Gyüdi Sándor. A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója és a szimfonikusok művészeti vezetője változatos programot állított össze: operanyitányok és -előjátékok, slágeráriák és olasz dalok szerepelnek a műsorban. A koncert előtt Szentgyörgyi Pál alpolgármester és kiadónk igazgatója, Kóti Zoltán mond köszöntőt.

Ketten a három tenor  közül. Az amerikai Adam Diegel és László Boldizsár az Adriana Lecouvreur szegedi próbáján. Fotó: Schmidt Andrea
Ketten a három tenor közül. Az amerikai Adam Diegel és László Boldizsár az
Adriana Lecouvreur szegedi próbáján. Fotó: Schmidt Andrea

A közreműködő három tenoristát aligha kell már bemutatni Szegeden. Az amerikai Adam Diegel tavaly megnyerte a Mezzo-operaversenyt, most a rangos finnországi operafesztiválról, Savonlinnából érkezik, ahol Pinkertont énekelte a Pillangókisasszonyban. A szegedi társulat tagja, László Boldizsár egy svédországi mesterkurzusról tér haza, az Operaház tenoristája, Wendler Attila pedig balatoni nyaralását szakítja meg, hogy a szabadtérin énekelhessen.

Online operakvíz

Internetes oldalunk tíz kvízkérdésből álló játékot hirdetett, s a résztvevők között 200 belépőt sorsolt ki az ajándékkoncertre. A száz szerencsés nyertest, aki 2-2 jegyét holnap 17 óráig veheti át a Gutenberg utca 5. szám alatti ügyfélszolgálatunkon, e-mailben értesítették.

Információink szerint a nézőtérre ugyan statikai okok miatt nem tudnak több embert felengedni, mint amennyinek helyre szóló jegye van, ám a Dóm térre holnap is beengedik azokat, akiknek már nem jutott belépő az ajándékkoncertre. Ez sem újdonság, hiszen a korábbi években már többször is volt hasonlóra példa: akadt olyan grátisz hangverseny, amit a nézőtéren ülő négyezer emberen kívül több mint ezerötszázan hallgattak az árkádok alatt.

Nessun dorma, O sole mio

Az operairodalom legnépszerűbb tenoráriái – többek között a Di quella pira... A trubadúrból, a Kép-ária a Toscából, a Nessun dorma a Turandotból, a Virág-ária a Carmenből és a Celeste Aida – is felcsendülnek a gálán. A műsor második felében örökzöld olasz dalokat – Granada, Cuore ingrato, O sole mio – is hallhat a közönség. A három tenor meglepetésekkel is készül – igazi zenés show lehet a holnapi gála.

Olvasóink írták

  • 4. IVY 2009. július 10. 10:29
    „L.Boldizsár!

    Azóta is várom ám a telefonod!!!!!!!! :)”
  • 3. Kúltúrfan1234 2009. július 09. 22:19
    „Írja már emg valaki ,hogy milyen számokat énekeltek, sajnos nem értesültem időben a koncertról.”
  • 2. 140 2009. július 09. 08:33
    „Jövök!”
  • 1. yvan16 2009. július 09. 07:48
    „Remélem jó lesz :-) Már alig várom.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset miatt torlódás Brüsszeli körúton

Szeged - Kamion és Golf ütközött a Brüsszeli körúton. Az Újhídtól a Mars tér felé a helyszínelés… Tovább olvasom