Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Örömlányok is hoznak a konyhára Szegeden

Szeged - Sok kicsi a város kasszájában is sokra megy. A szegedi önkormányzat adóirodája nemcsak a helyi adókat, hanem az úgynevezett köztartozásokat is hathatósan hajtja be. Utcai vizelésért, köztéri ivászatért akár a fizetést is letilthatják.
Több mint harmincféle köztartozást hajthat be rajtunk a szegedi adóiroda. A helyi adó a legjelentősebb bevétele: a város 56,4 milliárdos költségvetésének hatodát, 9,8 milliárd forintot szednek be iparűzési, építmény- és gépjárműadóból.

Az adókhoz hasonló módon hajtja be a városi adóiroda az úgynevezett köztartozásokat. Ezek nagyságrendje ugyan eltörpül az adók mellett, de minden fillér számít. Zombory Pál adóiroda-vezetőtől megtudtuk, a szegedi hátralékosok száma megugrott azóta, hogy Kondorosi Ferenc személyében külön kormánybiztost állítottak a rendvédelem mellé. Noha a rendelkezésre álló statisztikák csak az október végéig érvényes helyzetet tükrözik, az már most jól látszik: az egész előző évhez képest 2008-ban 10 hónap alatt 240 százalékkal duzzadt a hátralékosok tábora. A tartozások összege október végén 63,3 millió forint volt.

A helyszíni bírságok és szabálysértések között a legpikánsabb az utcalányokra kirótt pénzbüntetés. No nem „üzletszerű kéjelgésért", hanem szemetelés, személyi igazolvány hiánya vagy közúti közlekedés zavarása – más szóval: integetés – címen szabnak ki rájuk akár 20 ezer forintos bírságot.

Ezért is fizetni kellene. Fotó: Segesvári Csaba
Ezért is fizetni kellene. Fotó: Segesvári Csaba

Némely örömlánynak persze esze ágában sincs fizetni, sőt 15-20 olyan éjjeli pillangót tart nyilván az adóiroda, akik egyenként is több mint száz büntetést halmoztak fel. Szabálysértés a köztéri vizelés, az utcai alkoholizálás és a szemetelés, de az is, ha a gyalogosok pirosban mennek át a zebrán.

A „köztartozók" számát gyarapítják azok is, akik nem fizetnek szemétszállítási díjat. Háromszor annyian vannak, mint az előző évben. Az adóiroda utolsó adata szerint 387 hátralékosnak 19,1 milliót hitelez a város. Csatornadíjjal kétszer ennyien tartoznak: 764-en összesen együtt 10,8 millió forinttal. Más tételekkel együtt összesen 7661-en „köztartoznak" Szegeden, az összeg 107,2 millió forintra rúg. Ez az összeg már októberben 5 millióval túlszárnyalta az előző év végit.

Az egyéb kategória dobogósai. Gyermektartási díjjal elmaradtak 76-an, összesen 12,8 millió forinttal. Az építési iroda végrehajtási bírságát 4-en nem fizették be, ők együtt 433 ezer forinttal lógnak. Fogyasztóvédelmi bírsággal 8-an tartoznak, összesen 403 ezer forinttal.

Szép szótól a foglalásig

Az adóiroda a köztartozásokat „csak" behajtja, méltányosságot nem gyakorolhat. Az az érintett hatóság joga. Az adóiroda munkatársai felkeresik az adóst, és figyelmeztetik. A szép szó rendszerint a kétharmaduknál elegendő. A következő fokozat a fizetésletiltás, és ha ez sem segít, ingóságokat (tévét, szekrényt, autót) foglalnak. Legvégül az ingatlanra teszik rá a kezüket. „Vagyontalan" vállalkozónak a cégét is felszámoltathatják. Az irodavezető elmondta: az adótartozások 96-97 százalékát sikerült behajtani, ez országos viszonylatban jónak számít. A behajtott

Olvasóink írták

  • 10. spiler 2009. január 05. 10:45
    „WASINGTONI EGYEZMÉNY SZEGEDRE NEM VONATKOZIK,NA ÉS MAGYARORSZÁGRA?”
  • 9. Power 2009. január 04. 12:39
    „Ott tartottunk, hogy "A behajtott..." :)”
  • 8. hazaipalya 2009. január 04. 11:56
    „majd jön egy politikai fordulat /nem is sokára/ és akkor nem lesz álom.”
  • 7. szgd-i 2009. január 04. 09:58
    „Érdekes cikk, ugyan mi/ki adta az ötletet az újságírónak a megíráshoz?
    Az első olvasatra még talán el is lehetne fogadni a leírtakat. DE ha a mélyére nézünk megint oda jutunk, hogy a kicsiken a nagy pénzeket minden áron és eszközzel beszedni. A hatalmon lévők pedig ezeket a pénzeket jól lenyúlják. Mindezt úgy hogy közben a médiában azt erőltetik az emberek fejébe hogy minél szigorúbb törvényeket alkotnak a RENDRE hivatkozva és milyen érdekes hogy ezek az "elithez" tartozók követik el mindeközben a legnagyobb köztörvényes gazdasági bűnöket!!!!!!!
    Semmi különbség véleményem szerint hogy az országos politikai vezetésről vagy pedig a helyi szegedi politika csinálókról beszélünk.n (Mivel a helyi elit is része az országos maffiának...)

    Talán ez a téma is megérdemelne végre egy cikket a délmagyar "független, pártsemleges" napilap oldalán...
    (de lehet hogy ez csak álom még egy darabig?)”
  • 6. Ludrew 2009. január 04. 09:52
    „Hát inkább pénz után kajtassanak, minthogy agyba-főbe hugyozzatok a Kárászon...”
  • 5. brrr 2009. január 04. 09:31
    „Büszke is lehet a városvezetés erre az osztályára.
    Túlórában szedik be a városnak a sarcot ez is lehetett volna címe!!!!”
  • 4. kekeczke 2009. január 04. 08:44
    „na akkor ezentúl nem integetek taxinak se”
  • 3. freeman 2009. január 04. 01:02
    „Melyik cikket?

    :-))))”
  • 2. csanyiv 2009. január 04. 00:37
    „Majd legközelebb talán a cikket is olvasd el, mielőtt sikerül hülyeséget hozzászólni...”
  • 1. freeman 2009. január 03. 22:16
    „Ez jo hir!!!

    Ha valaki prosti-hoz megy, emelt fövel teheti!!

    Hiszen, az ott befolyt (sic) penzböl a hölgy adot fizet, amiböl adobol
    bölcsödek, ovodak, iskolak es utak epitese lesz tamogatva!!

    Igy, senki sem szegyelje magat, ha hebe-hoba bordelyba megy!!

    Ezzel közvetett modon hozzajarul varosunk felemelkedesehez!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

54 ezer forintot adományoz havonta Szabó László

Szeged - 54 ezer forintos képviselői tiszteletdíját adományozza minden hónapban az arra… Tovább olvasom