Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Orvoshiány a szegedi fül-orr-gégészeten

Szeged – Nem tudják már kiállítani a hétvégi ügyeletet a gyerek fül-orr-gégészek: szombaton és vasárnap nincs szakorvos a szegedi gyermekklinikán. Sürgős esetben telefonon hívnak be valakit, egyébként gyermekgyógyász vizsgálja meg a fülfájós kicsiket.
Hétvégenként már nincs fül-orr-gégészeti szakorvosi ügyelet a szegedi egyetemi gyermekklinikán. Olyan kevés a szakember, hogy szombaton és vasárnap már nincs ügyeletes orvos. Indokolt esetben persze szakembert hívnak be telefonon, alapesetben azonban gyermekgyógyászok vizsgálják meg a fülfájással érkező fiatalokat.

– Az utóbbi időben egyszerűen elfogytak a gyermek fül-orr-gégészeink – mondta el Túri Sándor, a gyermekklinika igazgatója. – Egy szakember külföldre ment, egy tartósan beteg, a harmadik pedig szülési szabadságon van.

Gyermek fül-orr-gégészet Szegeden. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

Négyen maradtak, de ez a létszám is csak úgy biztosított, hogy a 67 éves volt osztályvezető is aktívan dolgozik. Állást pedig hiába hirdetünk. Egyetlen jelentkező volt, de mivel munkahelyén megemelték a fizetését, inkább ott maradt.

Veszélyben a sebészet is

– A szegedi gyermekklinikán nem a fül-orr-gégészet az egyetlen terület, ahol súlyos az orvoshiány. Nem tudunk a hét minden napjára ügyeletet kiállítani – várhatóan – a sebészeten sem – magyarázta Túri Sándor professzor. Erről a szakterületről az utóbbi időben két kiváló orvosunk ment el, helyüket pedig nincs, aki betöltse.

Az orvoshiány nagy problémát jelent a klinikának, hiszen naponta legalább 9 fülészeti műtétet végeznek el az újszegedi részlegen, és hétvégenként is nagyon sok gyereket hoznak panasszal. Hétfőtől szombat reggelig még meg tudták oldani, hogy legyen bent éjszakai ügyeletes szakorvos, ő azonban délben hazamegy, legközelebb pedig csak hétfőn áll munkába olyan doktor, aki fül-orr-gégész szakvizsgával rendelkezik.

– A gyermekgyógyászainkat kiképeztük az alapvizsgálatokra, így a panaszost mindenképpen meg tudják nézni hétvégi ügyeleti időben is – mondta el a klinikavezető professzor. – Ha úgy találják, hogy szükség van szakorvosra, esetleg akut beavatkozás kell, telefonon behívnak valakit, vagy a felnőtt fül-orr-gégészeti klinikára küldik a gyereket.

Külföldön bevett szokás, hogy nincs állandóan ügyeletben szakorvos – tudtuk meg Túri professzortól. Szerinte azonban ez semmiképpen nem szerencsés állapot. A gyermek fül-orr-gégészet Dél-Magyarországon is súlyos helyzetbe került: Makón és Hódmezővásárhelyen például egyáltalán nincs ilyen szakorvos.

Gyermek fül-orr-gégészet Szegeden. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

– Két szakvizsgát kell letenni, ráadásul a felnőtt fül-orr-gégészeknél rosszabbul keresnek. Nem csoda, hogy nem vonzó pálya – magyarázta Túri Sándor, aki szerint az egyetlen megoldás az lenne, ha az ennyire súlyos problémákkal küzdő hiányszakmákban kiemelten megfizetnék az orvosokat. Ez lenne ugyanis az egyetlen ok, amiért a fiatalok úgy gondolnák, érdemes ezt választaniuk.

Olvasóink írták

68 hozzászólás
  • 68. Kisg 2012. március 19. 07:39
    „Na szóval... Nem tartom magam trollnak, amiért a Hippokratészi esküt emlegetem. Magam is eü-s voltam, amikor nem bírtam, otthagytam. A Hippokratészi esküben ezek szerint benne van a boldogság. Benne van viszont az is, hogy "nem ártok". Nos, ha egy orvos tudna, de a sz.r fizetés miatt nem hajlandó segíteni egy betegen, vagy slendrián munkát végez, az már ártás, szerintem. Kvázi az menjen erre a pályára, aki tényleg segíteni akar. Akinek havi 27-60 ezer forintja van az életre, beteg, kiszolgáltatott, az miből "járuljon a doktor öröméhez"? Amikor maga akkor örül, ha mindennap futja alapélelmiszerre, gyógyszerre, és nem viszi el a lakását, házát a közüzemi tartozás??
    Amúgy meg, Telstar, Senor, a betegnek, aki kiszolgáltatott - szemben az orvossal, aki maga választotta hivatását - nincs joga ahhoz, hogy "örömét lelje az életben"? Vagy az orvos úgy van vele, hogy ha őt rosszul fizetik, és ttől nem boldog, akkor dögöljön meg a szomszéd tehene is, és senki se legyen boldog? Szép magyar mentalitás. Emlékeztet arra, hogy a nővér annak a betegnek visz ágytálat, fájdalomcsillapítót, aki jattol. A többi meg forduljon fel. Minkét oldalról volt benne részem, sajnos.”
  • 67. vaslady 2012. március 18. 23:49
    „novemberen műtötték a kisfiamat a klinikán, csak jót tudok mondani a lelkiismeretes orvosokról, nővérekről.
    engem is ott műtöttek gyerekoromba, mindig is jó híre volt az intézménynek, ezért is nagyon szomorú ilyen cikket olvasni. szegény kis fülfájós betegek.....másrészről, és teljesen megértem az orvosokat, akik kimennek, hazaszeretetből nem lehet a gázszámlát kifizetni. Nem is értem, hogy várják el tőlük. másrészről, az eu egyik alap tétele a tőke és munkaerő szabad áramlása. ezt kellene megérteni.....”
  • 66. Senor 2012. március 18. 20:45
    „Hmmm...

    Addig fog ez igy menni mig lesz egy leguti idegen test vagy utoverzes amit bevisznek a gyerekklinikara abban a hitben, hogy el tudjak latni, de a betegseg nem fogja megvarni a behivhatos orvost....”
  • 65. Lehiggadt 2012. március 18. 15:20
    „"63. Mignon 2012.03.18. 15:06"
    .
    T. Mignon!
    Mindkettőnknek csak részigazsága van!
    A kohéziós alapok felhasználásánál Neked van igazad! ELISMEREM!
    A foglalkoztatásnál viszont majdnem nekem a 75% miatt, bár én úgy tudtam, hogy 70... És én ebből vizsgáztam is - hibátlan teszttel! Lehet hogy rosszul tanultam?...
    DE mondtam már, hogy lapozzunk, mert ez a vita nem segít a Gyermekklinikán!”
  • 64. Lehiggadt 2012. március 18. 15:06
    „"60. Mignon 2012.03.18. 14:37"
    .
    T. Mignon!
    Attól, hogy mi most egy parttalan vitába kezdtünk a berlini falról, attól még nem lesz Fül-orr-gégész szakorvos a Gyermekklinikán!”
  • 63. Mignon 2012. március 18. 15:06
    „Lehiggadt!

    Hogy nekem van igazam a 90 %-ban is, itt a bizonyitek, olvasd el figyelmesen!

    http://www.ulm.ihk24.de/linkableblob/682956/data/EU-Foerderperiode_2007-2013-data.pdf

    Hol is dolgoztal Te...?
    :)”
  • 62. JoyceLynn_Aryan_Nation_Campbell 2012. március 18. 15:03
    „Nem értem, mi a baj. Ha fáj a gyerek füle, rá kell tenni egy sós, felmelegített alaptörvényt. Ha nem javul, el kell vinni egy békemenetre, és kész.”
  • 61. nemjogasz 2012. március 18. 14:43
    „kettessel ne gyógyítson...
    az orvostanhallgatók és a bulizás is pont olyan mint más szakon...
    a magánpraxisból keresnek ám rendesen!

    más szakember nem tanul egész életen át????? más szakmákban is vannak változások, amiket nyomon kell követni és tanulni!!!! nemcsak az orvosoknak!!”
  • 60. Mignon 2012. március 18. 14:37
    „Nem vitatkozik itt senki, csak

    a Falat, a Checkpoint Charlie-t, az ott levö Muzeumot, az Invalidenstr. a volt hataratkelöt
    es a Brandenburgi Kaput is jobban ismerem mint Te!

    Meg akkor is, ha Te ma a Brandenburgi Kapu tetejen laksz.

    Nincs itt vita.”
  • 59. Lehiggadt 2012. március 18. 14:22
    „"46. Mignon 2012.03.18. 08:39
    Egy masik kiegeszites:

    Az Unios GDP atlag 90 %-a alatt kell hogy legyen, es
    nem 70 % ahogy Te irod."
    .
    Ezt is rosszul tudod! Dolgoztam ebben a témában!...”
  • 58. Lehiggadt 2012. március 18. 14:20
    „"45. Mignon 2012.03.18. 08:37"
    .
    T. Mignon!
    Te írsz hülyeségeket!, bár nem ide tartozik!
    Az egyértelmű, hogy nem NEM Nyugat-Berlin építette a falat, de a betonvastagság stimmel, mert tankkal sem lehetett volna áttörni, mint egy téglafalat!! Nézz utána! Lehet, hogy én több részletet tudok erről, mint Te, aki most ott él! Nem egyszer voltam a Check Point Charlie Múzeumban, és több olyan németet ismerek, aki akkor szolgálatban volt, de nem csak az NDK-oldalon!!!!
    A fal(ak) rendszerét, felépítését lehet, hogy jobban ismerem, mint Te!?! Én jártam a falak között is! De lapozzunk! Nem kívánom folytatni a vitát!”
  • 57. neso 2012. március 18. 13:45
    „Megsúgom, nem a pénz ez elsődleges szempont abban, hogy elmentek a gyerekklinikáról az orvosok, illetve hogy folyamatosan mennek el. Az csak a hab a tortán.”
  • 56. TELSTAR 2012. március 18. 12:15
    „Summa summárum.
    Amire szükség van, ugyanakkor egyre nagyobb belőle a hiány, azt meg KELL fizetni.
    Uniós tagállam vagyunk, korlátlan munkavállalási lehetőségekkel, schengeni határokkal.
    Következésképpen akiknek a munkáját idehaza nem becsülik meg, külföldön pedig tárt karokkal fogadják őket, azok itt fogják nagyni az országot, nagyon rövid időn belül. És teljesen igazuk is lesz.”
  • 55. Senor 2012. március 18. 12:01
    „Masreszt akik a Hippocratesi eskure hivatkoznak, azok altalaban sosem olvastak azt...

    Ez is benne van:
    "Ha teljesítem és nem szegem meg eskümet, adassék meg nekem, hogy örömömet lelhessem életemben és hivatásomban, mindig elismerésben részesülhessek minden ember részér?l"l

    Havi 100e Ft netto es a "kivalo" munkakorulmenyek elegsegesek, hogy "oromomet lelhessem az eletemben"?”
  • 54. adamantium 2012. március 18. 11:44
    „39. zest 2012.03.18. 03:16
    ilyen soha nem lesz. ez a törvény csak a sürgős esetekre vonatkozik és csak azokra amik akkor és ott következtek be ahol az ellátásra a beteg jelentkezik (pl ha eltöröd a lábad magyarországon és átviteted magad ausztriába az csalásnak számít). továbbá nem kötelesek véglegesen ellátni csak az egészség további károsodását kell megelőzni, ez azt jelentheti, hogy a törött lábadat begipszelik, kapsz fájdalomcsillapítót és hazaszállítanak ellátásra. az soha nem lesz, hogy elektív betegeket lássanak el külföldön.”
  • 53. TELSTAR 2012. március 18. 10:53
    „Hippokrátészi esküből nem lehet megélni, főleg nem egy kezdőnek. Ezt próbálná már végre megérteni a sok irigy, malignus troll...”
  • 52. lukrecia 2012. március 18. 09:18
    „A Bio polisz-ból "elsummantott" pénzből még a dugó térre is tellik. De akkor miért nem a Bio poliszra költjük!!??”
  • 51. Mil 2012. március 18. 09:13
    „Egyébként az orbán-kormány idióta politikájának köszönhetően a költségvetés minden forrást felszív. Kurucosan dacolunk a nyugattal, és drágán jut finanszírozáshoz a költségvetés emiatt. Többszáz mrd ftokról van itt szó. A GDP növekedés a béka segge alá kerül, az agyonadóztatott gazdasági szereplők megszűnnek vagy a feketgazadságba húzódnak. A nyugdíjakat meg csakazértis emeljük, szintentartjuk, ha beledöglünk is. A feketeleves még csak most fog jönni: júniusig újjabb hiteles megszorítócsomaggal kell előállnia a kormánynak, ha Eus pénzt akar. Anno orbánék leszavaztatták a vizitdíjat. Most lett helyette EÜ járulék emelés mindenkinek. meg millióegy újabb kisadó. Pl baleseti adó. Meg a cégekre kirótt újabb sarcok. Közben focira jutnak azért milliárdok. Na ez a vérlázító..”
  • 50. Mignon 2012. március 18. 09:07
    „A kohezios alapbol ( ha ) kap Magyarorszag penzt, az un. "felzarkozasi tamogatas"-t,
    azt sajnos nem lehet az orvosokra (fizetes vagy orvosi eszközökre) forditani.

    A kohezios penz csak a
    -környezetvedelemre es a
    -közlekedes ( vizi-,közuti-,legi ) fejlesztesere lehet forditani.”
  • 49. Mil 2012. március 18. 09:06
    „41. Kisg 2012.03.18. 07:32

    Ő azt írta, hogy az ÖNRÉSZT ha nem paraxtvakító látványberuházásokra fordítottuk volna. ilyen pl a 2es villamos. Meg most a dugó tér. Meg lehetne sorolni. Tehát ha eleve nem is pályáztunk volna baromságokra, amik csak elszívják a pénzt. Egybként az EU ad EÜre is: új klnikai tömb. Általánosságban véve az EU csak fejlesztésre, beruházásra ad, fenntartásra, rezsire nem. Ezért nem volt egy jó húzás pl az elektromos tömköz eröltetése, mert az odáig OK, hogy lesz szép új villamos meg troli, meg pálya, csak azt valamiból fenn is kell tartani. köztudottan egyre szűkülő forrásokból. Márpedig az elektromos drágább mint a busz, minimum 30%kal..”
68 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mágikus doboz a Dóm téri gyilkosság színhelye

Horrorisztikus történethez misztikus, trükkös díszlet dukál: Kentaur igazi csodát varázsol nyáron a szabadtéri színpadára. Tovább olvasom