Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Orvosi igazolás már 250 forinttól kapható

Szeged - Bár a szegedi belvárosban hétköznap délelőtt számos középiskolás lófrál, minden igyekezetünk ellenére sem találtunk köztük lógósokat. Mindenkinek volt magyarázata, mit keres iskolaidőben az utcán.
Tavaly mégis több mint 200 esetben indítottak eljárást lógós diákok miatt Szegeden. A legtöbb szegedi szülő azt hiszi: középiskolás gyereke iskolaidőben valamelyik órán tanul. A hétköznap délelőtti belváros képe azonban mást mutat.

Az általunk leszólított, Csonkába járó, hátizsákos Robi például azt állította: orvosnál volt, aki már hétfőn kiírta. De nem érzi magát rosszul, csak vitaminokat írtak föl neki – ezért nézelődik a kirakatok között. Nem tart attól, hogy lebukna – mondta –, bár beszélgetésünk után gyorsan eltűnt a sétálóutcáról. Hét-nyolcfős, középiskolás fiúkból és lányokból álló társaság lépett ki a sarki gyorsétteremből, kólával, hamburgerrel. – Elengedtek bennünket, mert hiányzott a tanárunk – magyarázta a társaság két fiútagja. A többiek közben távolabb kuncogtak.

A Széchenyi tér sarkán beszélgető fiútrojka tagjai – Marci, Norbi és Viktor – a Vedresbe járnak. A lógás vádját elutasították: olyat ők nem tesznek. Viszont elmaradt az utolsó két órájuk, mert beteg az osztályfőnökük. Ezért vannak iskolaidőben az utcán. A végzős Lilla azt állította, elengedték kémia óráról, mert táncra kellett mennie. Igaz, annak már vége van, de nem kell visszamennie az iskolába – magyarázta. A széchenyis Hajni és Noémi pedig cserediákokat kísérget – mondták –, ezért nem kell bemenniük suliba. Külföldi diákokat nem láttunk velük. Ők már előre mentek – válaszolták a felvetésre.

Iskolaidőben is gyakran látni a városban táskával sétálgató fiatalokat. Képünk illusztráció. Fotó: Frank Yvette
Iskolaidőben is gyakran látni a városban táskával sétálgató fiatalokat. Képünk illusztráció.
Fotó: Frank Yvette

– Arról nincs adatunk, melyik szegedi középiskolából lógnak a legtöbben, de tavaly összesen 212 feljelentés érkezett a jegyzőhöz az igazolatlanul sokat hiányzó diákokkal kapcsolatban – mondta el Kardos János, az önkormányzat oktatási irodájának vezetője. Ezek közül azonban csak 31 ügyben kapott figyelmeztetést a szülő, vagy szabtak ki rá kisebb pénzbírságot. A rendszeresen lógó, de tanköteles korú diákokat nem lehet kirúgni az iskolából – hacsak nem veszi át őket másik. Aki azonban már nem tanköteles, annak automatikusan megszűnik a tanulói jogviszonya, ha 30-nál több az igazolatlan órája.

Nevük eltitkolását kérő szegedi pedagógusoktól úgy tudjuk, a lógás kezd tömeges jelenséggé válni, mert nemigen van hatékony eszközük a kordában tartására. A legtöbb lógós orvosi igazolással próbálkozik: korábban beszkennelték az orvosi dokumentumot, majd miután a dátumot átjavították rajta, megpróbálták leadni. Ezzel viszont gyakran lebuktak. Manapság már vásárolható eredeti igazolás is – a tanárok állítása szerint a tarifa 250 és 500 forint között alakul.

Eljárásrend

Az eljárás az, hogy az első igazolatlan hiányzás után az iskola értesíti erről a szülőt, a tizedik után pedig a jegyzőt – tájékoztatott Ácsné Gunda Judit, az általános igazgatási iroda vezetője. A szülő – mint a gyerek iskolalátogatásáért felelős személy – ellen ilyenkor szabálysértési eljárást indítanak, majd a jegyzői határozatról a gyermekvédelmi csoportot is értesítik. Ők döntik el: a családon belüli problémák, iskolai konfliktusok miatt lóg-e a gyerek, és szükséges-e valamilyen hatósági intézkedés, vagy csak „botlásról" van szó.

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. Zseboroszlán 2008. október 21. 16:45
    „Itt eléggé képmutató hozzászólók vannak Én nem lógok,de ha orvoshoz megyek, nekem is be kell mennem a belvárosba. Valamint én egy több mint 1000 fős gimibe járok, ahol egy évfolyamon 8 osztály van, és az átlagos osztálylétszám 30-32 fő. Ha minden osztályból csak két ember beteg, az már 64 diák, akinek be kell mennie a belvárosba az orvosához, illetve a gyógyszertárba. Nálunk pl van magántanuló is, aki szintén akkor jön- megy amikor akar.Valamint csak tájékoztató jelleggel: az első és az utolsó órát NEM kell helyettesíteni, vagy pótolni SEHOL SENKINEK. (én mondjuk már pótoltam ének órát..)Vagy például miért menjek be fél 8ra, ha nincs első órám?Vagy a barátom miért menjen be fél8ra ha nincs első két órája? Miért ne mehetnénk el sétálni, ha felkelünk és még nincs óránk???Nálunk 12:00- ától szabad ki és bejárás van az iskolában.Amúgy meg, egy tanár maximum 5 percet késhet az óráról, utána a hetes felmegy a tanáriba megkérdezni, hogy lesz-e helyettesítés, de általában nincsen, hiába van benn a tanáriban több tanár is,mert szak tantárgyat csak szaktanár tarthat. Egy nem szakos tanár meg úgysem tudja megtartani az órát, amőbázni pedig a büfében is lehet, nem kell hozzá tanár...Nekem tavaly volt olyan, hogy a kémia tanárom korházban volt két és fél hónapig, heti két óránk lett volna vele, és csak 2 órát helyettesítettek a majd 3 hónap alatt..és mivel utolsó óránk volt, minket is hazaküldtek.
    Lógós mindig van, de nem olyan szörnyű a helyzet, mint ahogyan azt a cikk lefesti. Én még nem hallottam arról,hogy a lógás divat lenne, arról viszont igen, hogy érettséginél megéri terhesnek lenni, mert annyi plusz pontot ad ,mint egy felsőfokú nyelvvizsga. Ez már kicsit elgondolkoztatóbb......”
  • 27. száncsábarbi 2008. október 20. 09:06
    „Egyedül nevelem a fiamat egy Szeged melletti kisvárosban, mikor a továbbtanulás szóba került, azt is mérlegeltem, hogy hol van nagyobb esélye annak, hogy gyermekem elkallódik, mivel vidéken dolgozom, és csak későn érek haza, mégis csak a helyi iskola mellett döntöttem, én is ott érettségiztem, és az alapokat rendesen megkaptam, sőt úgy látom a vidéki iskolákban jobban figyelnek a diákokra. A tanárok többségét ismerem, és szinte minden hamarabb a fülembe jut, mint azt a fiam gondolná, a sok ismerős tájékoztat minden megmozulásáról, nem rossz indulatból, csak tájékoztató jelleggel. Láttam a fiadat a főtéren, hogy-hogy nem volt iskolában? Hál istennek, jóravaló diák vált belőle, ritkán lóg, most is pont otthon készül a holnapi előrehozott érettségire. Nem bántam meg, hogy megvétóztam a szegedi továbbtanulási elképzeléseit, lehet akkor több fejtörést okozott volna.”
  • 26. E-Medve 2008. október 20. 01:56
    „Én régebben jártam gimnáziumba, ráadásul nem is itt Szegeden, de nálunk az volt a módi, hogy lyukas óra esetén csak "kikérő" papírral lehetett elhagyni a suli területét. (Anélkül nem engedett ki a portásnéni.) Ez annyit tett, hogy az osztályfőnököt meg kellett keresni (ha ő nem volt, akkor valamelyik igazgatóhelyettest a kettő közül) és kitöltetni vele egy sajtpapírt, miszerint igen, elhagyhatja a delikvens az iskolát a sajtpapíron szereplő időintervallumban.

    Persze az ilyen lyukasórák kapcsán inkább beültem a könyvtárba olvasni vagy a gépterembe netezni (ha épp nem volt óra, de volt felügyelő tanár).

    HIányzások ügyében meg a többiekhez képest elég jó voltam, mert éves szinten átlag 3-5 nap igazolt hiányzásom volt, illetve még egy-két nap tanulmányi versenyek miatt. Viszont nem egy ember volt, aki igazolt hiányzásokban nálunk is a plafont verdeste.”
  • 25. geza 2008. október 19. 21:03
    „A lógással csak addig probléma míg a diákkal nem történik vmi komoly. (elüti az autó stb...)
    Sajnos ilyenkor az iskolát veszik elő egyből.
    Én úgy emlékszem, hogy a tanárok órarendjében be van jelölve a helyettesítés, azaz ha vki beteg általában van helyettesítő tanár. Beteg osztályfőnök: osztályfőnök helyettes.
    Tényleg sokkal szigorúbban kellene fogni a gyerekeket, vagy nem kell iskola.
    Év elején kiosztják a tananyagot, félévkor meg vizsgázzanak, de akkor nincs pardon.”
  • 24. Magyarország 2008. október 19. 20:17
    „Örülök hogy felhívta a lap erre a figyelmet, de egyébként könnyen meg lehet állapítani az igazolásokról hogy másoltak-e, az igaziakról pedig az illetékes orvosoknak kell elszámolniuk. Üdv”
  • 23. roy 2008. október 19. 16:10
    „Sziasztok!
    Zsazsanéni azt írod,hogy régen az osztályfőnökök elmentek meglátogatni a szülőket és figyelmeztették őket csemetéjük lógásaira...ez így is volt de sajnos manapság már nem merik megtenni mert a szülök akkor is nekiesnek a tanárnak mikor épp csak rászól a gyermekükre!!!
    Szóval a szülöknek el kellene gondolkodni előbb,hogy nászuk gyümölcse tényleg bejár-e a suliba és igaz-e amit a tanárral kapcsolatban mond....ha ez változik akkor az osztályfőőnökök is jobban elmennének hozzájuk és ne húzódnának vissza ha szólni kell a gyerekre!!! De nem mernek mert annyi támadás érte már őket !!!
    Az a baj,hogy ezekből a lógós emberkékből lesz az a nemzedék amely állítólag tovább építi az országot(már ha meg lesz a megfelelő tudásuk!!!!)”
  • 22. suhym 2008. október 19. 11:33
    „Tromi!

    Te valami óriási nagy félreértés áldozata vagy.

    Jelen törvényeink szerint egy gyereknek 18 éves koráig kutya kötelessége iskolába járni.
    Érted?
    KÖTELESSÉGE!

    Ugyanúgy kötelessége, mint egy dolgozónak a munkahelyére járni!

    Ezek a dolgok nem szimpátia függők.

    Gondold el, mi lenne, ha egy dolgozónak nem szimpi a főnöke vagy valamelyik kollegája, és nem járna be a munkahelyére?
    Nem sok időnek kellene eltelnie és szépen útilaput kötnének a talpa alá,
    DE
    ezt egy iskolással nem lehet megtenni, mert 18 éves koráig tanköteles. Legfeljebb arra van lehetőség, hogy átirányítsák másik oktatási intézménybe a renitenskedő diákot,
    DE
    erre is csak akkor, ha a másik iskola hajlandó befogadni.
    Ez a gyakorlatban csere-bere alapon működik. Én adok egy rossz diákot, és kapok helyette egy másik, lehet még rosszabbat.”
  • 21. bibika 2008. október 19. 10:44
    „Hozzátéve azt, hogy az emberekhez való megfelelő viszonyulást is itt tanulták meg a diákok, nem pedig otthon, ahol a szülő nem megy sehova, mivel nincs rá ideje és pénze.”
  • 20. bibika 2008. október 19. 10:42
    „Kedves Tromi! Maradjunk annyiban, hogy a diáknak kutya kötelessége akkor is bent lenni az órán, ha a tanár unszimpatikus. Nem hiszem,hogy a régi időkben, (pláne, amikor én is jártam iskolába) kivédekezhettük volna, hogy a tanár pikkel ránk... A szülő azért ment ott akkor a fogadó órára, hogy az ilyen dolgokat elsimítsa.
    Ma a tanárnak kell a szülők felé pitizni, hogy uram bocsá´ normálisan viselkedjen a gyerek az ő óráján, ne pofázzon állandóan, ne zavarja az órát, dolgozzon, ami ugyebár lényegtelen abból a szempontból, hogy milyen órákat tart, sőt JÁRJON BE iskolába.

    Nem a diákok találták fel a spanyol viaszt.”
  • 19. suhym 2008. október 18. 21:43
    „Zsazsanéni!

    Azért ne varrjunk már mindent a pedagógusok nyakába, ha kérhetem.

    Régen is lógtak a diákok az iskolából,
    DE
    a jó szülő időnként felhívta az osztályfőnököt és érdeklődött a gyereke után.

    Ma meg úgy áll a dolog, hogy ugyebár vannak a fogadóórák. Meg lehet nézni, hány szülő veszi magának a fáradtságot, hogy bemenjen érdeklődni, mondjuk egy középiskolában. Nemhogy fogadó órára, de még szülői értekezletre sem megy el a szülők nagy része. (Középiskoláról beszélek.)


    Bizonyos számú hiányzás után az osztályfőnöknek kötelessége mind a szülőt, mind a jegyzőt értesíteni.
    Pár éve volt az sms értesítési lehetőség,
    DE
    nem túl sok szülő élt a lehetőséggel, legalábbis nálunk.

    Emlékszem olyan diákra, aki nem járt gyakorlatra, aztán mikor a szülőt értesítettük, a füle botját sem mozgatta, majd, amikor a gyereke valami stiklibe keveredett tanítási időben, akkor rohant a suliba számon kérni a tanáron a dolgokat, és akkor derült ki, hogy minden reggel eljön otthonról, hogy 6-ra beérjen gyakorlatra, de odáig már nem ér el. A leveleket, amiket az iskola küldött eltépte és kidobta.

    Lógás volt, van és feltételezem a jövőben is lesz,
    DE
    amennyiben a szülő a tanárt nem ellenségnek tekinti, és megpróbál vele együtt működni, mert a cél közös, nevezetesen, hogy a diák elvégezze az iskolát, akkor, és csakis akkor lehet eredményes a nevelés és az oktatás.”
  • 18. zsazsanéni 2008. október 18. 20:54
    „Régen is lógtak néha a diákok a középiskolából.De a jó osztályfőnök fogta magát és meglátogatta a szülőt és szóban tájékoztatta,hogy tud-e róla?Mert az iskolai idő alatt valami balesetet szenved az utcán,hogy fogja megmagyarázni a szülőknek a gyerek,hogy mit kereset az utcán.Régen is voltak betegeskedő tanárok,valaki azért bejött helyettesiteni az órára,ha már utánna nem volt óra akkor mindenkit elengedtek haza.Senkinek nem jutott eszébe,hogy fogja magát és hazamenjen.Ma már mindent lehet.De milyen lesz majd a munkahelyen,ott azért mindent nem tehet,mert gyorsan útilaput kötnek a talpa alá.S ilyenkor csodálkoznak,hogy jobban szeretnek a munkaadók nyugdijast foglalkoztatni.A hamis igazolásokkal gyorsan le lehet bukni.Nem gondolnám,hogy az orvosok árulják pénzért,ez kizárt.Valami formában elejét lehetne venni a lógásnak,csak akarni kell.”
  • 17. suhym 2008. október 18. 20:07
    „Bizonyos számú hiányzás után az osztályfőnök köteles értesíteni a szülőt levélben (sőt a jegyzőt is),
    DE
    amennyiben a gyerek előbb ér haza, ő veszi ki a levelet a postaládából........ gondolom, ehhez nem kell további kommentár.

    Igen, ellenőrzik az igazolást, amennyiben gyanú merül fel,
    DE
    ugye azt senki sem gondolja komolyan, ha egy orvos pénzért ad igazolást a gyereknek, majd az osztályfőnök érdeklődésére el fogja ezt a tényt ismerni.

    boris01!

    Igazad van, valóban régen is voltak lógások. Én is lógtam egyszer-kétszer (le is buktam, aztán kaptam anyámtól!),
    De
    ma sajnos egyenesen sikk a diákok között a lógás.

    Én olyan helyen lakom, ahol két középiskola és egy általános van velem szemben. Naponta csodálkozva teszem fel a kérdést magamnak, hogy vajon az a sok diák délelőtt 10 - 11 óra tájban miért ül a padokon? Milyen érdekes, általában ugyanazon arcokat látom, mikor ott biciklizek, vagy sétálok el előtt.”
  • 16. boris01 2008. október 18. 14:08
    „Sajnos ez az újság már annyira szinvontalan szenny, hogy a szemem előtt már látom, hogy a következő cikk pedig az lesz, hogy a középiskolás wc-ben dohányoznak a tanulók. Jaj mintha régen nem lógtunk volna...... Vagy a kedves újságíró amikor diák volt egyszer sem tetette magát betegnek egy jó dolgozat előtt? Álszent egy cikk. Olyan íze van mintha azért írta volna, hogy legyen valami amit felmutathat, hogy dolgozik. LOL”
  • 15. kyliman2 2008. október 18. 13:41
    „Én 14 évet taultam kissé hibás oktatási rendszerünkben, és én is mindent megtettem, hogy elkerüljek előre bejelentett számonkéréseket. Nyolc éve kerültem ki az ikolapadból, de ha nem szégyenleném, sírva könyörögném vissza magamat, hogy ne a nagybetűs élet farkastörvényeivel harcoljak az mindennapi megélhetésért. Ezt iskolakerülő fiataljaink is CSAK AKKOR fogják belátni, ha majd az élet diktálja és szabja meg az idejüket.”
  • 14. grenadle 2008. október 18. 11:21
    „mamacska 2008.10.18. 09:21
    "Ha a családi pótlékot megvonnák iskolakerülés miatt, lehet, hogy a szülők jobban odafigyelnének a gyermekükre. Ugyanis az, csak az iskolába járó gyerekek támogatását szolgálja."

    Elvileg, mamácska. Tudja így volt ez az Orbán kormány idején (akkor úgy is hívták, hogy iskolalátogatási támogatás), azután Medgyessy egyik első intézkedéseként ez átment családi pótlékba (mint korábban is), és mint ilyen, alanyi jogon jár (akár jár a gyerek iskolába, akár nem).”
  • 13. Tromi 2008. október 18. 11:08
    „Azért az is elgondolkodtató hogy egy tanár mi ként áll hozzá az órához. Élvezetesen adja-e elő vagy pedig undorral csak darálja darálja darálja az anyagot! Senkinek nincs kedve bent lenni egy olyan tanárnak az óráján aki pikkel rá. Mert úgy is rontja a jegyét kis dolgokért 1-es osztályzatott ad a tanulónak! Viszont jártam már úgy is hogy késtem 5 percet az óráról és nem későnek írtak be hanem igazolatlan órának. Tanár függő a tőrténet meg persze baráti társaság függő! Sokan bent vannak X órát és az utólsó 3-ról eljön mert két-három iskola társa elhívja alkoholizálni! Szoval szerintem két oldalú a dolog!”
  • 12. egyetemista srac 2008. október 18. 10:31
    „Érdekes, az én volt középiskolámban nem csak a tanár telefonszámát írták fel, de a szülőnek alá kellett írni az orvosi igazolást ha nem volt aláírva ment a telefon a dokihoz meg a szülőkhöz, pedig nem elit iskola volt...”
  • 11. atomboy 2008. október 18. 10:29
    „Amikor en jartam kozepiskolaban, akkor altalaban kaptunk pot tanart, kiveve, ha legutolso ora volt. Olyankor az ora elejen kiadtak a kovetkezo orara elkeszulendo hazit, es valaszhattunk, vagy most az oran megcsinaljuk, vagy hazamehetunk. A tobbseg az utobbira voksolt.

    Viszont harmadikban volt olyan egyszer-ketszer napom (eredetileg 6 oras nap), amikor 2 orara kellett csak bemennem, olaszbol fel voltam mentve, a 2 oraado tanar valami okbol tavol maradt, igy csak a 2oras tesire kellett cuccot vinnem, aztan hazamehettem.”
  • 10. joy 2008. október 18. 10:26
    „Mami, ezt gondold át még1*!
    Ha a szülő nem értesül a dologról, hogyan vonhatnád felelősségre?
    Anno nem voltam lógós, de megvolt nekem is a módszerem, ha nem óhajtottam orosz dolgozatot írni, vagy jó film volt a matinén, hogy szüleim ne tudják meg az igazolatlan hiányzást!
    Ma, az emilek, és bunkofonok korában...”
  • 9. Nircsi 2008. október 18. 09:34
    „Mamácska!
    Szerintem ha egy középiskolás lógós, akkor egyáltalán nem érdekli/érdekelné, mennyi pénzt kapnak utána a szülei. Úgy gondolom, nem nagyon lehet őket befolyásolni.”
28 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Otthon is a testületi ülés jár a fejükben

Szeged - Családanyai szervezőkészség és munkabírás, kedvesség, olykor könnycseppek – ezeket a… Tovább olvasom