Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 24°C Még több cikk.

Orvosi vizsgálat ígéretével húzzák csőbe az időseket

Orvosi vizsgálat ígéretével húzzák csőbe az időseketFotó: Török János
Korszerű szívvizsgálatra hívták, több százezer forintos készülék megvásárlására akarták rávenni olvasónkat egy szegedi egészségmegőrző központban. A cég vezetőjét hiába kerestük, boltjukat pedig, ahol az átvert idősek fizetnek, zárva találtuk.
– Telefonon hívtak fel két héttel ezelőtt, hogy érdekelne-e egy 3D-s szívvizsgálat, amelyet egy neves fővárosi kardiológus főorvosnő készít – kezdte történetét Székesi Kálmán.

– Mivel szívműtét előtt állok, úgy gondoltam, pont nekem való ez az ajánlat. A felvételről ráadásul azt mondták, látható rajta a hátsó fal, amely szívinfarktus szempontjából különösen fontos – mondta Székesi Kálmán.

Súlyos az állapota, de vásárlással elmúlik

A zsombói férfit másnap egy főnővérként bemutatkozó nő hívta fel, hogy időpontot egyeztessenek. – Rákérdezett, van-e még 50 év feletti a családban, akit ez érdekelhet, így vittem magammal szívműtött nővéremet és egy ismerősünket is – mesélte a férfi. A Csongrádi sugárúti panel aljában lévő egészségházban fehér köpenyes emberek fogadták őket, ám a hivatkozott főorvosnő nem volt köztük. Külön-külön mindenkit megvizsgáltak. – Egy véroxigénmérőt tettek az ujjamra, és már akkor közölték: súlyos állapotban vagyok. Aztán egy úgynevezett szívstresszmérőt helyeztek a mellkasomra, majd kiküldtek, hogy a kiértékelés 1 óráját várjam meg.
Székesi Kálmánt, testvérét és ismerősét ezután egy fiatalember szólította meg, aki kitöltve az egy órát előadást tartott egy készülékről, amelyet egészségük érdekében megvásárolhatnak. A berendezésről azt ígérte, javítja a vér oxigénellátását, ha a beteg naponta 20 percet fekszik rajta. A 950 ezer forintos műszerhez tartozik egy kis készülék is, amely leginkább egy csuklóra erősíthető vérnyomásmérőre emlékeztet, csak éppen piros fénnyel világít. Azt mondták, a kettő együtt hatásos.

Jobbnál jobb ajánlatok

– Ezt követően ismét külön-külön hívtak be bennünket, hogy közöljék a vizsgálat eredményét. Természetesen „nagyon rossz" állapotom miatt szerintük szükségem lett volna a két műszerre – mesélte Székesi Kálmán. – Mikor megkérdeztem, mégis honnan lenne másfél millió forintom, már jött is az ajánlat: ha megveszem a 450 ezres gépet, a 950 ezrest ajándékba kapom. Amikor jeleztem, hogy ennyim sincs, a megtakarításaimról kezdett kérdezősködni a fiatalember, majd azt is felajánlotta, hogy céges autóval elvisz a bankhoz vagy a lakásomra, hogy pénzt vehessek magamhoz. Onnan pedig egy Pacsirta utcai gyógyászati segédeszközboltba, ahol megkapom a készülékeket. Amikor ezt az ajánlatot is visszautasítottam, még mindig nem adták fel: azt javasolták, vegyek fel 20 kezelést, alkalmanként 3 ezer forintért. A tizedik és huszadik alkalom után ez esetben egy felülvizsgálat is kell, alkalmanként 13 ezer forintért.

Mivel a zsombói férfi gyorsan kiszámította, hogy útiköltséggel együtt ez az ajánlat is több mint százezer forint, annyit mondott, még nem kapta meg nyugdíját. Biztosították róla, hogy a hónap elején keresik még. – A húgomat sajnos sikerült bepalizniuk. Elvitték a Pacsirta utcába, ahol kifizetett 20 ezer forintot a kezelésekre. Ígéretet kapott, hogy keresik, mikor mehet először, de természetesen azóta sem hívták – zárta történetét Kálmán. Hozzátette: 3D-s szívultrahang-felvétel helyett mindössze egy boríték méretű, fénymásolt papírt kapott, rajta néhány számmal, vagyis még az ígért vizsgálatot sem végezték el.
A Szegedi Közérzetjavító Központ a Csongrádi sugárúton. Itt végezték a
A Szegedi Közérzetjavító Központ a Csongrádi sugárúton. Itt végezték a "vizsgálatot". Fotó: Török János


A főnök külföldön van, és nem nyilatkozik

Tegnap mi is felkerestük a Közérzetjavító Központot. Igényesen kialakított, magánorvosi rendelőre emlékeztető létesítménybe értünk be, ahol a munkatársak között kizárólag huszonéves fiatalokat láttunk. Egy nő kérésünkre azonnal elkezdte keresni a cégvezető telefonszámát. Amikor azonban elmondtuk, hogy újságírók vagyunk, hirtelen nem találta, majd kis idő múlva azzal az információval tért vissza, hogy a főnök külföldön van, és nem nyilatkozik. Igaz, egyetlen szóval sem említettük, milyen ügyben keressük.

Ezt követően elmentünk a Pacsirta utcai bolthoz is. Kiírás alapján két gyógyászati segédeszközöket forgalmazó céget is találtunk a városgazdálkodás udvarán, de kiderült, egyik sem az, amit keresünk. A Príma Protetikában viszont már meg sem lepődtek, amikor azt kérdeztük, ők forgalmazzák-e a több százezer forintos matracot.
– Napi szinten jönnek be hozzánk ezzel a kérdéssel. Ez a közérzetjavító cég nemrég költözött ide, nekünk hosszú évek óta itt van a telephelyünk. Nagyon kellemetlen, hogy velünk azonosítják őket – mondta Albert Valéria képviselet-vezető. Hozzátette: szinte soha nem látnak senkit az apró helyiségben, dühös családtagokat az ajtó előtt viszont annál gyakrabban.

Eljárás a közérzetjavítók ellen

A Szegedi Közérzetjavító Termékek Boltja ottjártunkkor vasráccsal és lakattal volt lezárva, egy „Rögtön jövök" tábla viszont lógott rajta. Nyilván azért, mert a nyitvatartás szerint 9-tól 18 óráig mindig kellene, hogy ott legyen valaki. Nagyjából egy órát töltöttünk a telepen, addig semmiféle mozgást nem láttuk ott.
Az üzemeltető céget a céginfó.hu adatai szerint idén májusban jegyezték be. Úgy tudjuk, a fogyasztóvédők a másik két, hasonló tevékenységet végző vállalkozással együtt már tudnak róluk, mindhárom ellen eljárás van folyamatban.
 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Amíg él, gyűjti unokáinak a Délmagyart

Amíg él, gyűjti unokáinak a Délmagyart
Szentes-Bíró Györgyné Ilona négy unokája minden születésnapján elteszi lapunk aznapi számát, de hiányzott pár darab. A Kincskeresőkkel pótoltuk. Tovább olvasom