Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Ősbemutató a Várjátékokon

Szeged - Zajlanak a próbái a Szegedi Várjátékokon július 17-én debütáló Keménykalap és krumpliorr ifjúsági musicalnek. Az előadás egyedülálló: Csukás István a Pinceszínháznak adta a jogot, hogy darabot készítsen a klasszikus történetből.
Janik László, a Keménykalap és krumpliorr című musical szövegírója és rendezője már gyermekkorában nagyon szerette Csukás István történetét. A gimnáziumban mögötte ült jó barátja, Kovács Krisztián, aki a filmsorozatban Kis Rece szerepét játszotta. – Gyerekként a mániám volt, és a későbbiekben sem lankadt a lelkesedésem a regény iránt. Nem értettem, hogy nem írt soha senki zenés színpadi változatot a műből – mondta.

A pénteken debütáló új musical – amelynek zenéjét Varga Bálint komponálta – nem a filmsorozat átirata, a regény klasszikus történetéhez nyúlik vissza. A rendező szabad kezet kapott, Csukás István nem szól bele a munkába, csak a végeredményre kíváncsi. Még nem lehet tudni, hogy eljön-e az író valamelyik előadásra.

Janik bevallotta: nem szeret egyszerre írni és rendezni. – Távol kellene tartani ilyenkor a szerzőt a színpadi munkától, hogy ne veszekedjenek a jó kis írott sorokról – fejtette ki nevetve. Véleménye szerint a Keménykalap és krumpliorr nehéz ügy: a történet nem színpadra készült. Rengeteg a helyszín és a szereplő, ezért a dramaturgia során meg kellett válnia bizonyos kisebb szerepektől, eseményektől. – Nagyon összetett és szövevényes munka volt, még a próbák alatt is alakítani kellett – árulta el. Hangsúlyozta azonban: a nagy klasszikusokkal – mint Lópici Gáspár, Bagaméri és fagylaltoskocsija vagy az állatkert igazgatója – természetesen találkozni fog a közönség. Sőt a történet pattanásos szereplője a Janik-féle feldolgozásban retro nevet és egy saját Svindli-dalt is kap.

Janik László rendező a gyerekszereplőkkel. Már rutinnal igazgatja őket. Fotó: Kuklis István
Janik László rendező a gyerekszereplőkkel. Már rutinnal igazgatja őket. Fotó: Kuklis István

A darabban a felnőtt színészek mellett 12 gyermekszereplő is játszik. Idén 8. alkalommal szervezett Janik nyári színháztábort fiataloknak, így rutinnal igazgatta a pajkos színészcsemetéket. – Megszoktam, hogyan kell a gyerekekkel bánni, szeretek velük dolgozni. Bár nehéz a felnőttekkel összeegyeztetni a tempójukat, nem lassabb velük a munka, hanem más. Ők ugrásszerűen fejlődnek – mondta. A rendező nem erőszakos: ha csüggedést lát a fiatalságon, játékkal, fagyizással, bolondozással oldja a hangulatot.

Az előadás elsősorban felnőtteknek szól.

– A szándékom, hogy a szülők, nagyszülők kicsit újra átélhessék és megmutathassák gyerekeiknek, unokáiknak azt a retro korszeletet, ami nekik már nosztalgia: amikor a gyerek mindent a maga kútfejéből, segítség nélkül hozott létre – mondta a rendező. Nevetve mesélte: akadt olyan gyerek a próbán, aki kezdetben nem igazán értette a történet régi világát, és megkérdezte, miért nem oldják meg a szereplők a mese egyik problémáját egy telefonhívással: egyrészt elveszne a kaland, másrészt akkoriban nem volt még mobiltelefon. – A darab üzenete a gyerekek számára, hogy nem feltétlenül a kibertérben, tévé és videojáték mellett kell megélni a kalandjainkat, hanem személyesen. És ha csak a 12 ifjú szereplőnek tudjuk átadni, hogy milyen jók a személyes tapasztalatok és kalamajkák, akkor már megérte – vallotta Janik László.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Játszótéri játéktól sérült meg egy 4 éves kislány

Az egyik játék tartóeleméből kieső csavar a fején sebezte meg. Ha Ön is látott sérült játszóteret vagy játékelemet, írja meg nekünk! Tovább olvasom