Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Őssejtbeültetés: júniusban utazhat Ádám

Szeged - Nemcsak időpontot, hanem árajánlatot is kapott az őssejtbeültetésre váró Varga Ádám a külföldi gyógykezelését szervező S. O. S. Alapítványtól. Mintegy 3-3,5 millió forintot kellene fizetni Kínában. Ha befogadják a kisfiú leleteit, ugyanennyit kérne egy kölni klinika is. A család neurológusra bízza majd a döntést.
Két héttel ezelőtt azt írtuk az őssejtkezelésben reménykedő Varga Ádámmal kapcsolatban, hogy egy kínai katonai klinikán megtartották az első konzultációt a leletei alapján, és az orvosok a szegedi kisfiút gyógyíthatónak tartják. Ezt az állami klinikát a 11 éves kisfiú gyógykezelését szervező S. O. S. Alapítvány Kínában élő segítője, Proksza Zsuzsanna találta, miután az adománygyűjtés kezdetén kiszemelt shenzeni magánklinika a tervezett 6 millió forintról 8-ra emelte idén az árait.

Árajánlat: 3–3,5 millió

Vasárnap Balogh Csabától, az alapítvány elnökétől megtudtuk, hogy a kínai klinika azóta elküldte az árajánlatát is: 3 és 3,5 millió forint közötti összegről van szó, amely tartalmazza a repülőjegyek, valamint az édesanya kinttartózkodásának árát is. Azért mondtak két összeget tág határok között, mert nem tudni, 18 vagy 25 napos kezelés mellett maradnak-e. Ráadásul választani lehet alap-, normál és úgynevezett VIP-kezelés között is. Nagyjából ugyanennyibe kerülne, ha Ádám Kölnbe utazna: viszont ott csak egy hétig tart a kezelés. A kínaiak már időpontot is adtak: júniusban lehetne utazni.

Varga Ádám és a család. A neurológusra bízzák a döntést, Kínába vagy Németországba menjen-e. Fotó: Miskolczi Róbert
Varga Ádám és a család. A neurológusra bízzák a döntést, Kínába vagy Németországba menjen-e. Fotó: Miskolczi Róbert

A kölni kezelés

Mi a különbség a kínai és a németországi klinikai kezelések között? Kínában kétféle sejtet használnak, donorok köldökzsinór véréből származó és a páciens saját csontvelejéből kivont őssejteket. A saját sejteket körülbelül két hét alatt tenyésztik ki. Két alkalommal donortól származó, kétszer saját sejtekkel kezelik a beteget, injekció formájában. A szakemberek szerint mindkét sejttípusnak megvannak a maga előnyei, ezért kombinálják a módszert. Az inplantációt napi rendszeres rehabilitációs program egészíti ki. A kölni kezelésnél az első nap leveszik a saját őssejteket, elviszik Londonba tenyésztésre, és másnapra már vissza is szállítják őket. Majd a beadást követő rövid pihenő után hazaengedik a beteget.

Árpád nőtt

Varga Ádám kisöccse, a család harmadik gyermeke, a március 14-én született Árpád három centit és 700 grammot gyarapodott: most 53 centi „magas" és 3800 grammot nyom. Ádám imádja a kisöccsét. A nagyfiúval kapcsolatban annyit mondott az édesanya, hogy kamaszodik, akaratos, egyre több dolog érdekli, és egyre inkább tudatosul benne, mire nem képes. 

A neurológus dönt


Varga Ádám édesanyja, Márkus Tímea azt mondta, Kölnből még nem érkezett meg a klinika válasza Ádám leleteivel kapcsolatban, csak az árakat és a feltételeket ismerik. Ha Németországban is vállalják a gyerek kezelését, akkor neurológusra bízzák a választást. Az orvos mindkét klinikával felveszi majd a kapcsolatot, konzultál a szakemberekkel, és dönt.

Maradna pénz a következő kezelésre

A lapunk és olvasóink, valamint a Cora és vásárlói által 1 és 2 forintosokból összegyűjtött csaknem 2 millió forinttal együtt mintegy 6 millió 400 ezer forint gyűlt össze Varga Ádám javára a Napos Oldal Alapítvány által kezelt bankszámlán. Ha valóban „csak" 3-3,5 millióba kerülne az első őssejtkezelés, egy jelentős összeg megmaradna. Olvasóink joggal tehetik fel a kérdést, mi lesz ezzel az összeggel. Mint megtudtuk, általában egyetlen őssejtkezelés nem elegendő ahhoz, hogy jelentős mértékben javuljon a páciens állapota, ezért a hat-nyolc hónap múlva sorra kerülő második, s immáron olcsóbb kinttartózkodásra is gondolni kell. Folytatódik a kupakgyűjtés: kedden a makói iskolások adnak át harminc zsáknyi kupakot a családnak.

Olvasóink írták

  • 1. Nacsa Krisztina 2008. április 28. 19:25
    „Érdeklődni szeretnék, hogy a kupakokat hova lehet leadni?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Simándy József emlékére énekeltek Szegeden

Szeged - A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara nagy érdeklődés mellett hatodik alkalommal… Tovább olvasom