Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Összefognak a Tragédia népszerűsítéséért

Szeged - Tudományos konferencia, több kiállítás és háttérbeszélgetés vezeti fel a 80 éves jubileumát ünneplő szabadtéri idei szezonnyitó produkciója, Az ember tragédiája bemutatóját.
Madách Imre drámai költeménye, Az ember tragédiája minden bemutatója nemzeti ügy volt. Bátyai Edina fesztiváligazgató elmesélte: amikor tavaly nyáron Bánffy Miklós mellszobrának Dóm téri avatásán bejelentette, hogy 2011-ben újra színpadra állítják a Tragédiát, a hallgatóság tapsviharban tört ki. Ez is jelezte: sokan szeretnék újra látni a Dóm téren nemzeti drámánkat, amelynek előadás-története összeforrt az alapításának 80 éves jubileumát ünneplő Szegedi Szabadtéri Játékokkal. Balázs Péter, a szolnoki színház direktora 2009-ben indította el azt a kampányt, amely diákok bevonásával igyekezett jobban megismertetni Madách művét. Debrecen is csatlakozott a kezdeményezéshez – Vidnyánszky Attila, az ottani teátrum igazgatója rendezi az idei Dóm téri előadást, amelyben húsz diák is fellép majd.

Kovács Ágnes színháztörténész azt hangsúlyozta: három évforduló – a szabadtéri jubileuma, a 150 éves Tragédia és Varga Mátyás díszlettervező születésének centenáriuma – is indokolja, hogy városi összefogással különleges figyelmet kapjon az idei bemutató. Április 27-én a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával színháztörténeti konferenciát rendeznek, amelyen felidézik a korábbi előadásokat. Újra megnyílt a Bécsi körúton a Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítóház, ahol a Tragédiához készült díszletek is láthatók. Ezt virtuális tárlat egészíti majd ki: dokumentumok segítségével elevenednek meg a korábbi előadások. Az idei premierhez kapcsolódva posztereken a Dóm téren is bemutatják a szegedi Tragédia-előadások történetét. A Reök-palotában háttérbeszélgetéseket rendeznek a Tragédiához kapcsolódva – ezeken szó esik többek között Madách és Szeged kapcsolatáról, a Tragédia középiskolai tanításának problémáiról, az 1930-as évek szegedi szellemi világáról. Az első beszélgetést szerdán 17 órától tartják a zöld szalonban.

Képzőművészeti tárlatot is terveznek: Madách műve több neves szegedi grafikust is megihletett. Az 1933-as első Dóm téri előadás díszlettervezője Buday György volt, később Kass János és Deák Ferenc is elkészítette a maga grafikai sorozatát a Tragédiáról.

Olvasóink írták

  • 1. AN 2011. február 21. 20:22
    „Én szeretem ezt a darabot, de nem erőltetném a szabadtérin a tragédiákat és a drámákat.
    Ki az, aki egy szép nyári estén, csillagos ég alatt halálról és nyomorúságról akar hallani?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

1600 forint fölött lesz a panelek melegvíz díja - a gázfűtésesek ezt harmadennyiből előállítják

Mi megmondjuk, mennyibe is kerül egy köbméter víz 45 fokra melegítése! Javításokkal. Tovább olvasom