Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Összeházasodott Nánási Helga és László Boldizsár

Szeged - Örök hűséget fogadott egymásnak a két szegedi operaénekes szombat délután. Nánási Helga és László Boldizsár előbb a Sziki Vigadóban, majd a kakasos templomban mondták ki egymásnak a boldogító igent.
Mint utólag kiderült, a kereszteződésben pont az egyik örömapától kérdeztük meg, hogy merre lesz az esküvő. A Sziki Vigadóba siettünk, ahol a násznép már izgatottan várta az ifjú párt, Nemes Roland, a szegedi színház táncosa látta el a vőfély szerepét. Három óra után néhány perccel begurult egy ezüst színű Mazda MX-5-ös kabrió a helyszín felé vezető mellékútra, benne a két szegedi operaénekes: Nánási Helga és László Boldizsár. Az ifjú pár Christina Aguilera Beautiful című számát hallgatta az autóban.

A menyasszony gyönyörű, a ruhája csupa tüll. Mikor kiszállt az autóból, királylányhoz illő kecsességgel és néhány laza mozdulattal szedte rendbe a rakoncátlan fodrokat. De a vőlegény zakóját is érdemes volt megcsodálni, merthogy az első öltéstől az utolsóig Borbély László úri szabó varrta azt. Helga frizuráját Bodnár Szabolcs budapesti hajszobrász, míg sminkjét Dudás Barbara szegedi sminkmester készítette.

Összeházasodott Nánási Helga és László Boldizsár. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

A polgári szertartás előtt egy ökomenikus táncbemutatót tekinthettek meg a vendégek. Egy magyar, egy zsidó és egy bajor fiú versengett ugyanannak a lánynak a kegyeiért - a szegedi színház táncosainak a produkciója volt. A koszorúslány (Geiger Kata) és a pár Kati nevű kutyusa vezette a menyasszonyt és a vőlegényt az anyakönyvvezető elé. Boldizsár tanúja Sallai Titán, míg Helgáé Keszei Bori operaénekes volt. László Boldizsár - szokás szerint - most is sokat bolondozott, a gyűrűfelhúzásnál például csókot lopott Helgától "titokban", majd az eskü után hivatalosan is megcsókolhatták egymást a szerelmesek - hatalmas taps kíséretében. Nánási Helga megtartotta a nevét.

Összeházasodott Nánási Helga és László Boldizsár. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

A koccintások és gratulációk után ismét autóba szállt az ifjú pár, majd a városháza előtt hintóra cserélték a sportautót. Bozóki István hajtott velük egy rövid kitérő után a Kálvin téri Református templom elé. A kakasos templom sorai megteltek, a násznép körülbelül 120 fős lehetett. Az egyházi szertartás délután öt órakor kezdődött, a szerelmeseket Csányi Erzsébet pacséri lelkész adta össze, aki a menyasszony vajdasági falujából érkezett. A tanúk itt Kónya Krisztina és Geiger Lajos operaénekesek voltak.

A szertartások után fotózásra siettek, majd vissza a Sziki Vigadóba - a lakodalom hajnalig tartott.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bozsóéknak menniük kell a garázsból is

Harminc napot kaptak Bozsóék arra, hogy elköltözzenek az újszegedi garázsból, amelyben laknak. Tovább olvasom