Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Osztályokat vontak össze Dócon

Dóc - Szeptembertől összevonták az alsó tagozat két-két osztályát. A szülők a falusi tanítók korát látták visszatérni, ám a település nem akarta, hogy a kicsik máshol tanuljanak.
„Kati 12 almát hálóba csomagolt" – olvassa hangosan a harmadikos Erzsike. – Mit tudunk meg ebből a mondatból? – kérdi a tanítónő, Ficsor Zoltánné. Azt biztosan, hogy a dóci iskolásokat matematikaóra közben látogattuk meg. Abból pedig, hogy az Erzsike mellett ülők még csak most tanulják kerekíteni a hármas hasát, az ötös hurkait, kiderül: amint megírtuk, szeptembertől összevonták az első és harmadik, illetve a második és negyedik osztályt a 76 milliós forráshiánnyal küzdő Dócon.
Az osztályterem egyik oldalán még a számok és betűk világába vezetnek be a színes táblák, a másikon viszont már a főneveket, mondatfajtákat tanulmányozhatják a kicsik. Előbbi a 10 elsős, utóbbi a 9 harmadikosnak hasznos. (Nem meglepő, hogy ilyen kevesen vannak, a folyosón látható tablókon átlagban 7-11 végzőst számolunk évente.)

Két oszlopban vannak a padok, de az iskolatáskák elárulják: nem különítették el az osztályokat. Az elsősök zömmel rajzfilmfigurás darabok mellé lógatják lábukat, a harmadikosok már egyszínű, „komolyabb" darabokkal járnak suliba. Micimackós táskájukból és postairónjukból látjuk: két elsős jutott a „nagyok" padjai közé, innen szól át egyikük egy feladatnál a másik oszlopba: „Janó, segítesz?"

Dóci számtan: elsőből és harmadikból egy lett. Fotó: Segesvári Csaba
Dóci számtan: elsőből és harmadikból egy lett. Fotó: Segesvári Csaba

Az elsősök ugyanis most önállóan dolgoznak, a harmadikosok a tanító néni vezetésével kört alkotnak a padok előtt, s hangosan számolni kezdenek – mindenkinek a következő páros számot kell mondania. Az elsősök elbűvölve figyelik őket.

Két rossz közül a kisebbet

– Mi sem örülünk, hogy így alakult, ez egy kényszerhelyzet. De hiszem, két rossz közül a kisebbet választottuk: ne kelljen a gyerekeknek ingázniuk, inkább így, de helyben tanuljanak, mint új környezetben, idegen gyerekekkel – mondja Huszka Zoltánné igazgató, emlékeztetve: a szülők közül néhányan visszalépésként értékelték az összevonást, a falusi tanítók idejét látták visszatérni. A település azonban harcol az iskoláért, mert csak „akkor van élet, ha itt vannak a gyerekek".
A huszadik perc tájékán viszont kezdenek unatkozni, mozgolódni, Janó fel is áll a székéről, s inkább fotóriporterünk kamerája iránt érdeklődik. Jókor jön a váltás: „nézzük, mit csináltak az elsősök!" – ad új irányt az órának Ficsor Zoltánné, bár eddig is belepillantott a kicsik könyveibe.

Most a harmadikosok kaptak feladatot – minden padban ül egy kijelölt segítő: „Martin, ha nem boldogulsz, kérj segítséget Vikitől, ha így sem megy, kérdezz engem" – figyelmezteti a tanító néni, miközben minden elsős munkafüzetét sorra nézi. Senkit nem kell korholnia: mindenki szépen haladt.

A másik – szintén 19 fős – összevont csoport negyedikesei külön, egy másik teremben éppen angoloznak. Teljesen együtt egyébként csak a készségtantárgyakat tanulják a gyerekek, például a rajzot, testnevelést – a többi óra a látottak szerint alakul: az egyik korcsoport újat tanul, amaz ismétel addig.

Olvasóink írták

  • 4. va 2008. szeptember 18. 20:06
    „A falu és az iskola közös akaratú vezetésének köszönhető, hogy az iskola tovább működhet és nem jár úgy, mint Kübekháza amely egyik napról a másikra lakatott tett az iskolájára. Gratulálok!”
  • 3. tessenek körülnézni kérem, ezután lesz majd igazán olcsó a ház dócon!!! 2008. szeptember 18. 13:14
    „és még többszáz kistelepülésen, ahol meg kellett kezdeni az iskolaleépítést. Ahol tanulnának a gyerekek, oda nem jut pénz egy rendes iskolára, ahol meg iskolába se járatják a szülők, ott bezzeg papíron megvan az osztálylétszám, csak éppen tanulni nem lehet, mert a 14 éves dzsesszika éppen a gyerekét szoptatja a harmadik bében.”
  • 2. web 2008. szeptember 18. 11:55
    „Aki visszalépésként értékeli ezt a megoldást óriási tévedésben van.
    Kicsit gondolkozzunk,hiszen a családunkban ha több gyermeket nevelünk nem egy alkalommal egyszerre ültetjük le őket tanulni.Ha nem,akkor viszont nagyobb gyermeink segitik a kicsiket.Bizonyára az iskolában maradók jó közösségi szellemben tanulnak tovább.Mindenjót a további tanuláshoz!”
  • 1. Manyi 2008. szeptember 18. 10:07
    „Köszönjük szépen az újságíró korrekt tájékoztatását. Sok ilyen újságíró kellene a Délmagyarország Szerkesztőségéhez.
    Vélményem szerint a tanév félév értékelésekor is meg kellene keresni az iskolát és leírni az addig szerzett tapasztalatokat.
    Jó munkát kívánok a pedagógusoknak!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fekete pont: dzsungelharc a Bite utcában

Szeged - Ha a Rambo a dzsungelben című hollywoodi szuperprodukció díszletei épülnének a tarjáni Bite… Tovább olvasom