Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Öt halott a klárafalvi kamionos balesetben

Klárafalva - Öten - köztük egy gyerek - vesztették életüket abban a balesetben, ami hétfő hajnalban történt Deszk és Klárafalva között a 43-as főúton. Kamion ütközött egy személygépkocsival. 11.45-től megszűnt a forgalomkorlátozás.
A baleset 4.15 órakor történt. A balesetben román állampolgárok haltak meg egy spanyol rendszámú gépkocsiban. A román kamion frontálisan ütközött az autóval Klárafalvánál. A helyszínre három mentőegység lett indítva - Szegedről rohamkocsi és egy mentőgépkocsi, valamint a Szegeden tartózkodó makói esetkocsi. A teljes útzár miatt Makó felé csak Hódmezővásárhely felé lehet eljutni.

A spanyol rendszámú egyterű gépkocsi Deszk és Klárafalva között - feltehetően egy másik járművet előzve - egy kanyarban áttért a mentirány szerinti bal oldalra és ott frontálisan összeütközött egy román kamionnal - mondta el Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Dugó Szegeden a klárafalvi baleset miatt - KÉPGALÉRIA

A személygépkocsiban egy román család - egy tizenkét éves gyerek és szülei -, valamint két további felnőtt utazott, a balesetben valamennyien életüket vesztették - közölte a szóvivő. Hozzátette: a kamionsofőr könnyebb sérüléseket szenvedett.


A személygépkocsi mind az öt román utasa (köztük egy gyermek) olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy ütközéskor életüket vesztették. A kamion vezetőjét könnyű sérüléssel szállítottuk a szegedi Traumatológiai Klinikára. Az ütközés erejét mutatja, hogy a felismerhetetlenségig deformálódott roncsban a halottak számát is csak az után lehetett biztosan megtudni, miután a tűzoltók szétvágták a roncsot.

Klárafalvi kamionbaleset - KÉPGALÉRIA

A baleset miatt nemcsak a 43-as főúton, de a hódmezővásárhelyi terelés miatt Szegeden is több ponton óriási dugó alakult ki.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták a 43-as utat, ahol a várakozó kamionokból és a személyautókból több kilométeres sor alakult ki. A forgalom az érintet útszakaszon 11 óra után indulhatott el a fél útpályán.

11.45-től megszűnt a forgalomkorlátozás a 47-es főúton, a forgalom
haladhat, kisebb fennakadásokra azért számítani kell. Szegeden a baleset
miatti forgalomirányítás és a Hódmezővásárhely felé történő terelés is
megszűnt.

Olvasóink írták

157 hozzászólás
  • 157. luckydevil68 2009. augusztus 11. 21:17
    „157. Te sem lennél ennyire toleráns ha nap mint nap közlekednél a 43-ason és látnád mit meg nem engedhetnek maguknak azok az áldott rendes szomszéd ország béli sofőrök (hátha ez nem lesz kimoderálva mert ha leírom az sz betűvel kezdődő szót kicsillagozva azt már moderálják).”
  • 156. Fri 2009. augusztus 11. 16:39
    „Szörnyű baleset, és sajnos öt ember áldozat, Szégyelllje magát aki ennek örül, ilyen nem is létezik ép emberi ésszel, az ilyen embert mélységesen megvetem, és sajnálatos, hogy ilyen helyeken tud "véleményt nyílvánaítani" . De az Isten nem ver bottal, ugye tudja mindenki aki így vislekedik !!!!!
    Részvétem.”
  • 155. hihetetlen 2009. augusztus 11. 10:47
    „Kedves M_R!
    Nagyon szánalmas amit írtál, igaz mostmár moderálták! Nemrég egy nagyon jó magyar nemzetiségű barátomat ölte meg egy román "sofőr" Romániába. Akkor, ahhoz a cikkhez hasonló megjegyzéseket írtak mint te. Például "legalább egy magyarral kevesebb" és még nagyon sok csúnya dolgot!
    Számomre ez felfoghatatlan és elfogadhatatlan, hogy valaki/k meghal/nak és néhány ember mint te is, csak ennyit éreznek.
    És igen, nagyon sok román sofőr nem tud vezetni, a mostani sem tudott, de a többi 4 halott csak áldozat volt, nem pedig román, magyar, szerb, roma stb...! Nem érdemelték meg a halált!”
  • 154. AngelEye 2009. augusztus 11. 10:05
    „154.Ebben teljesen egyetértek veled!Ezen már én is elgondolkodtam mi van ha nem kamionnal ütközik hanem egy személyautóval?És itt mindenki elgondolkodhat ezen ha mondjuk ő vagy a családja vagy bármelyik szerretje ül az autóban,és egy román autós hülyesége miatt frontálisan ütköznek?Ugye még belegondolni is borzasztó!Mert valóban volt már rá példa!A kisgyereket én is sajnálom,meg aki még az autóban ült,nem tehettek a sofőr hülyeségéről.Én is mentem már Makóra a barátnőmet és a pár hónapos kislányát vittem ki,volt is halálfélelmem rendesen,de fel sem merült bennem hogy vagánykodjak,vagy szabálytalankodjak,mert tudtam nem csak a saját életem a tét!!”
  • 153. renee 2009. augusztus 11. 09:06
    „Egyetértek a szigorúbb fellépéssel, mert ez így már nem mehet tovább! Mint makói, látom nap mint nap, hogy hogyan közlekednek a 43-ason! Kész életveszély még bent a városban is! A kamionosnak egyébként "szerencséje volt". Mert mi van, ha egy személyautó jön szemből!? Akkor meghal egy ártatlan család a sietés miatt? Mert azért sajnos erre is láttunk már példát!
    Mint szülő egyébként pedig fel vagyok háborodva, hogy hogy mer valaki így vezetni (akár román, akár nem), amikor ott ül vele a családja is!? Magamon vettem észre, hogy másképp vezetek, amikor a gyerek is ott van. Veszélyeztesse CSAK a saját életét! De amikor ott a család!? Ez számomra felfoghatatlan!”
  • 152. Orsós_Frankonéró 2009. augusztus 11. 05:30
    „143. :)”
  • 151. man 2009. augusztus 11. 01:08
    „Én arra kérném a tisztelt délmagyart, hogy amennyiben tudomást szerez arról, hogy román szervezetek uniós hivatalnokokat, illetékeseket ide csődítve tüntetést szerveznek Nagylakon a bírságok ellen, akkor közöljék le időben, hadd tudjunk mi magyar közlekedők, környéken élők, a 43-as utat használók is reagálni...”
  • 150. xmoon 2009. augusztus 11. 00:52
    „Aki tudja nézze meg az Apokalipszis négy keréken román dokumentumfilmet a romániai közlekedésről!”
  • 149. Gingko 2009. augusztus 10. 23:42
    „Ráengedték a Balkán forgalmát tétovázás nélkül a falusi utakra. Szerencsétlen emberek látják a kárát.”
  • 148. csoresz 2009. augusztus 10. 23:31
    „én csak annyit mondok, <moderálva>! hátha egyszer már felfigyel valaki erre a problémára és tesznek ellene valamit mielőtt a románok kinyírják fél magyarországot az utakon.”
  • 147. csoresz 2009. augusztus 10. 23:28
    „nem igaz h senki nem veszi észre az illetékesek közül, hogy a románok és más külföldiek fittyet hánynak a magyar KRESZ-re.
    épp múlthéten láttam egy példát arra, hogy a rendőrök se foglalkoznak velük, mintha észre sem akarnák venni a szabájtalanságot: az út mellett igazoltatott egy MAGYAR autóst aki áthajtott a sárga lámpánál, közbe mögötte egy román kb. 100km/h-val átröppent a piroson. a rendőr még csak a cb-jét se vette a kezébe, hogy ezt jelezze valakinek.
    bezzeg a honfitársaikat már azért is 1000000000ra büntetik ha nem akarja összevizelni magát és egy bokorba vizel.
    mi van ezekkel? nem merik leszólítani a külföldieket? vagy direkt akarják még szarabbá tenni ezt az országot?”
  • 146. hurcs 2009. augusztus 10. 22:36
    „Én csak annyit.
    Ez kicsit brutális! Rip.

    De ott virít az aszfalton a felezővonal ÉS az előzni tilos tábla a kanyarban
    Ha a kormányba nem lágzsákot szerelnének hanem mondjuk 1 hegyes köracélt szerintem mindenki jobban vigyázna.!!!!!!??”
  • 145. M_R 2009. augusztus 10. 22:29
    „moderálva durva”
  • 144. mackósajt 2009. augusztus 10. 22:12
    „<moderálva>..Szegény kisgyerek nagyon tehetett a balesetről, meg arról is, hogy Román! ...
    Kétségtelen, hogy a közlekedési moráljuk hagy kivetni valót maga után, de örülni emberek halálának undorító dolog!
    Szörnyű vég! R.I.P!”
  • 143. luckydevil68 2009. augusztus 10. 21:14
    „Én is sajnálnám őket ha nap mint nap nem az én életemet (is) fenyegetné a <moderálva> román sofőrök vezetési stílusa és az, hogy a magyar rendőrség nem tesz ellene semmit.”
  • 142. M_R 2009. augusztus 10. 21:08
    „moderálva”
  • 141. Torrente2 2009. augusztus 10. 21:04
    „moderálva”
  • 140. nagypappa 2009. augusztus 10. 20:39
    „abrakapokusz

    Igazad van!
    Ceglédnél volt kirakva, ha jól emlékszem. Szerintem tévedtem.”
  • 139. nagypappa 2009. augusztus 10. 20:34
    „Ma hallottam a rádióban, hogy bevezetik a a rendőröknél a helyszíni bírság bankkártyás fizetésének lehetőségét. Gondolom aki nem tud vagy nem akar így fizetni annak marad majd a lehetőség, hogy addig visszatartják az irataikat.
    Lesz itt rend!
    Remélem!”
  • 138. rolee 2009. augusztus 10. 20:34
    „Ennyi észt, kanyarba előzni, nemrég Mórahalmon is volt hasonló, éppenhogycsak nem lett tragédia!

    Kiírtotta az egész családját :S”
157 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hátrány az életben - előny a diszkóban?

Szeged - Úgy érzik, többet szenvednek, és kevesebb lehetőség jut nekik az életben – ezért igazságosnak tartják a lányok, hogy ők nem fizetnek belépőt egy diszkóban. Tovább olvasom