Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Öt roma egyetemistát támogat a megye

Szeged - Leendő óvónőt, szociológust, idegenforgalmi szakembert, felnőttoktatót és nemzetközi kapcsolati szakértőt, azaz öt fiatal egyetemistát támogat roma ösztöndíjprogramjával a megyei önkormányzat. A cél: segíteni, hogy a megyében is létrejöjjön a cigányságon belül az értelmiségi réteg, amely mintát adhat a többiek számára, segít a beilleszkedésben.
A mindszenti Budai Klára szociológiát hallgat a Szegedi Tudományegyetemen. Úgy tervezi, később önkormányzatnál, vagy a statisztikai hivatalban helyezkedhet el. Régi álma vált valóra azzal, hogy egyetemista lett, ebben eddig édesanyja támogatta. Most már a megyei önkormányzat is, amely az idei tanévtől roma ösztöndíjprogramot indított. Ez félévenként 50 ezer forintos támogatást jelent összesen öt embernek, mind az öt a Szegedi Tudományegyetem hallgatója.

A makói Restás Tímea a nemzetközi kapcsolatok szakértője lesz, miután befejezi tanulmányait az állam- és jogtudományi kar nemzetközi tanulmányok szakán. Az első vizsgákon már túljutott. Azt mondja, minisztériumban vagy önkormányzatnál fog dolgozni, három év után viszont még lehet más szakot is választani. A szintén makói Gaudi Kitti felnőttoktatással foglalkozik: a pedagógusképző kar andragógia szakára jár. – Szeretném, ha a romákra később nem úgy nézne a többség, ahogyan most. Remélem, ez a fordulat még az én generációm életében bekövetkezik – mondta Kitti. Ezért tenni is szeretne: a feladat igazi társadalmi munka, a szó újfajta értelmében.

Korábban is kapott már ösztöndíjat a szintén makói Mezei Tímea, tanulmányi eredménye alapján. Ő és barátnője természetesen nem csak ezért akart minél jobb átlagot elérni, ám mégis jó volt látni, hogy a tudás valóban pénzt ér.

Négyen az öt ösztöndíjasból: Mezei Tímea, Gaudi Kitti, Restás Tímea és Budai Klára. Pásztor Roland épp zárthelyi dolgozatot írt. Fotó: Miskolczi Róbert
Négyen az öt ösztöndíjasból: Mezei Tímea, Gaudi Kitti, Restás Tímea és Budai Klára. Pásztor Roland épp zárthelyi dolgozatot írt. Fotó: Miskolczi Róbert

Most óvodapedagógiát tanul, és nagyon szeretne óvónőként elhelyezkedni, de tudja, hogy ez a pálya rendkívül telített. Magától értetődő, hogy ha így nem boldogul, mást tanul. Timi szerint ennek nem csak saját sorsa szempontjából van jelentősége: ha elmegy, és úgy boldogul, az neki jó. Ha viszont itt marad Csongrád megyében, és úgy bizonyítja be, hogy igenis a tanulás révén ki lehet emelkedni, akkor mintát ad a közösség többi tagjának is. Timi itthon szeretne letenni valamit az asztalra.

Pásztor Roland idegenforgalmi szakmenedzsernek készül, így követi a makói fürdőberuházással kapcsolatos híreket. Ezzel a diplomával sokfelé el tud helyezkedni, vállalkozást is alapíthat. Roland szerint is fontos, hogy kialakuljon a cigányságon belül egy elit, amely mintául szolgálhat, és segíthet beilleszkedni. A makói fiatalember szerint azért is érdekes az a folyamat, ami most Magyarországon zajlik, mert bár kölcsönös ellentét és meg nem értés mindig is jellemezte a magyarság és a cigányság kapcsolatát, a médiában felbukkanó hírek jelentősen hatnak erre a viszonyra. Az előítéleteken a kedvező személyes tapasztalat tud változtatni – ehhez meg kellene ismernünk egymást, de mi épp most nem akarunk beszélni egymással, és ez a legrosszabb, ezen kellene változtatni.

Cigány értelmiségiek

A programra összesen 11 fiatal pályázott. Az ösztöndíjat igazoló díszes oklevelet Magyar Anna elnök adta át a hallgatóknak csütörtökön a megyeházán, és Károlyi Sándor képviselő mondott beszédet – arról, hogy régóta várta ezt a pillanatot. Mert szerinte azokkal a cigány fiatalokkal, akik tanulnak, de a közösségükben maradnak, nem csak jó adófizetőket, hasznos polgárokat nyer ez a haza, de olyan embereket is, akik pontosan tudni fogják, hogyan lehet fölszámolni az ellentétet a többség és a kisebbség között.

Olvasóink írták

  • 1. smalltown 2009. március 31. 16:02
    „gratulalok!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kutya-macska barátság

Szeged - Ismerős a helyzet: a kutyák és a macskák, legyenek bármilyen fajtájúak, méretűek vagy… Tovább olvasom