Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 15°C Még több cikk.

Ötödik szülinapját ünnepli a REÖK

Nyílt nappal ünnepli pénteken ötödik születésnapját a szecessziós Reök-palotában 2007. augusztus 17-e óta működő Regionális Összművészeti Központ.
Az akkor 100 éves szecessziós Reök-palotában 2007. augusztus 17-én nyílt meg a Regionális Összművészeti Központ, amely ötéves születésnapját pénteken nyílt nappal ünnepli. A REÖK mintegy száz kiállításán és nyolcszáz más színházi, zenei, irodalmi programján eddig több mint 214 ezer látogatót fogadott – mondta el Nátyi Róbert művészettörténész, az intézmény művészeti vezetője a keddi sajtótájékoztatón.

Éljen! Illusztráció: Schmidt Andrea
Éljen! Illusztráció: Schmidt Andrea


Pénteken 17 órakor a Reök-palota előtti téren az eddigi legsikeresebb tárlatok plakátjai közül kiválasztott több mint negyvenből utcai verniszázst tartanak. A plakátok segítenek felidézni az olyan emlékezetes kiállításokat, mint például a Rembrandt-, a Goya-, a Picasso- vagy a Warhol-tárlat. Meglepetés lehet együtt látni a rangos névsort, amellyel azt is szeretnék bemutatni, mit jelent Szeged, a régió és az ország képzőművészeti életében a REÖK, ahova ma már a legnevesebb Kossuth-díjas kortárs alkotók is örömmel jönnek kiállítani. Pénteken egészen éjfélig várják a látogatókat; az óránként induló tárlatvezetéseken nemcsak a kiállításokról hallhatnak a látogatók, hanem a Reök-palotáról, a hazai szecesszió talán legszebb épületéről is. A roppant népszerű – és valószínűleg majd látogatócsúcsot is döntő – Marylin Monroe-kiállítást féláron, a többi tárlatot ingyen tekinthetik meg pénteken egész nap az érdeklődők.

A tervekről szólva Nátyi Róbert elmondta: 2013 elején a világhírű szürrealista-avantgárd katalán alkotó, Joan Miró munkáiból nyílik kiállítás a galériában. Az egyik legjelentősebb magyar műgyűjtő, a Bázelben élő, jövőre 90 éves László Károly Picassóval és más kiemelkedő kortárs alkotókkal is személyes, jó kapcsolatot ápolt; az ő kollekciójából is terveznek izgalmas válogatást. A Párizsi Magyar Intézettel közösen tervezik a Szegedről indult, Párizsban a kubista szobrászat elismert mesterévé vált, 1971-ben elhunyt Csáky József kiállítását. (Az Anna-kutat díszítő Táncoslány című szobra ma is az egyik legnépszerűbb köztéri alkotás Szegeden.) A jubiláló szegedi képzőművészeket bemutató tárlatokat is folytatják, Szeged kínai testvérvárosával, Sanghajjal is tárgyalnak művészeti együttműködésről. Ősztől ismét beindulnak a kamaraszínházi előadások is a REÖK-ben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állt a forgalom a szabálytalanul parkoló román terepjáró miatt Szeged belvárosában

Román rendszámú terepjáró bénította meg az 1–2-es villamos forgalmát a Zrínyi utcánál. Tovább olvasom