Délmagyar logó

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 27°C Még több cikk.

Ötszáz magyar hangon szólal meg a Biblia

Ötszáz magyar hangon szólal meg a BibliaEgy jó szó a Bibliából. Benyik György plébános mellett bárki más is meghallgathatja az speciális hangoskönyvet az alapítvány honlapján. Fotó: Kuklis István
Egy év alatt készült el az a magyar nyelvjárásokat is felölelő, speciális hangos Biblia, amelynek atyja Benyik György, aki korábban ötezer ember közreműködésével készített kézzel írott szentírást ajándékként Ferenc pápának.
– Igazából a sajtó vetette föl, hogy mi lesz a folytatása a kézzel írott Bibliának. Akkor jutott eszembe, hogy készíthetnénk egy speciális hangoskönyvet – felelte Benyik György teológus, a szegedi Szent Gellért-templom plébánosa arra, hogy honnan jött az 500 Hangú Biblia ötlete.

Mint annak idején megírtuk, a szegedi teológus kezdeményezésére készítették ötezer ember közreműködésével azt a harminckilós, ötkötetes, kézírásos Biblia-másolatot is, amellyel 2015 októberében megajándékozták a Vatikánban Ferenc pápát.

Készült ugyan korábban is hangoskönyvként Biblia, de ahhoz színészek adták a hangjukat. Benyik György azonban úgy gondolta, olyan hangoskönyvet készítenek, amelyben egyszerű emberek olvassák fel a kereszténység alapművét – és amellyel egyúttal a magyar nyelv Kárpát-medencei nyelvjárásait is dokumentálják, mielőtt elsorvadnának. Ötszázan vettek részt a kezdeményezés megvalósításában.

– Nehezebb volt megszervezni és technikailag lebonyolítani, mint a kézírásos bibliamásolást, főleg a technikai nehézségek miatt. Szükség volt stúdióra, utána vágni, szerkeszteni kellett a háromperces blokkokat, amelyek végén a felolvasók bemutatkoznak, és elmondják azt is, melyik településen élnek – avatott be a kulisszatitkokba a plébános. A felvételek elkészítésében hazai stúdiók mellett a Mária Rádió erdélyi, vajdasági, felvidéki stúdiói nyújtottak segítséget. A részvételt a kezdeményezés minden résztvevője lelkesen és ingyen vállalta. A teljes munka egy évet vett igénybe. A szegedi teológus azt szeretné, ha a blokkok megjelennének a rádiók műsorában is, hiszen a Biblia az európai és magyar kultúrkincs része.

– A felolvasásban olyanok is részt vettek, akik nem hívők, vagy nem járnak templomba. Ezzel viszont ők is bensőséges kapcsolatba kerültek a szent szöveggel, ez érezhető a felvételeken is – mondta Benyik György, aki azt tervezi, ha kapnak támogatást, zsoltárok és prófétai szövegek felolvasásával folytatják a kezdeményezést.

Az 500 Hangú Biblia Máté evangéliumától a Jelenések könyvéig mindenki számára ingyenesen elérhető és meghallgatható a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia Alapítvány honlapján, a http://www. sznbk1988.hu/hu oldalon.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Muri Enikő és Vágó Bernadett alakítja Esmeraldát a szabadtérin

Muri Enikő és Vágó Bernadett alakítja Esmeraldát a szabadtérin
Muri Enikő és Vágó Bernadett alakítja a gyönyörű cigánylányt, Esmeraldát A notre-dame-i toronyőrben. Tovább olvasom