Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 2°C | 8°C Még több cikk.

Otthon szülés: ˝Tiszteletben kell tartani a szülők döntését˝

Szeged - Kinek az érdeke az otthon szülés? A babáé vagy a mamáé? Nagyjából e kérdés köré csoportosulnak az ellenzők és a pártolók érvei. A vásárhelyi eset kapcsán újra fellángolt a vita. Tény: kórházi körülmények között is történnek tragédiák. Az otthon szülések esetében viszont ezek mindig nagy sajtóvisszhangot kapnak.
 Szegedi asszony volt az első

Puroszné Nagy Magdolna volt Magyarországon az első, aki legálisan otthon szülhetett. A szegedi asszony azt mondja: 3 évvel ezelőtti döntése élete egyik legjobb választásának bizonyult, ugyanakkor az előző három kórházi szülése is pozitív élményként él benne. – Úgy gondolom, hogy minden szülő felelős döntése az, hogy hol és milyen szakemberek segítségével hozza világra a kisbabáját – fogalmazott az anyuka, aki dúlaként ismeri a másik oldalt is. – Számtalan anyát és párt kísértem végig a szülés-születés eseményén kórházakban és otthon egyaránt. Az a tapasztalatom, hogy az otthon szülést választók igen körültekintően informálódnak és készülnek minden értelemben. Nem lenne szabad felelőtlenséggel vádolni őket. Ez az ő döntésük, amit tiszteletben kell tartani és minden érintett szakembernek támogatni kell őket ebben.

Közel 250 olvasói vélemény érkezett a vásárhelyi otthon szülésnél bekövetkezett tragédiáról szóló cikkünkhöz. Hogy érdemes-e intézményen kívül világra hozni a kisbabát, arról mindenkinek sarkos véleménye van. Az egyik tábor szerint sokkal emberibb, meghittebb környezetben lehetnek az általuk megválasztott helyen, mondjuk a saját otthonukban, a másik tábor szerint viszont mindezért nem éri meg kockáztatni a baba vagy a mama egészségét.

„Senki sem önzőségből vagy kényelemből választja az otthon szülést. A leendő gyermeküknek szeretnék a legjobbat, amit a jelenlegi kórházi rendszerben, főleg vidéken, nagyon nehéz érvényesíteni" – írta András.

„Otthon szülések sokkal ritkábban végződnek sérülésekkel, kevesebb beavatkozásra van szükség. Mindeközben Magyarországon magasan a WHO-ajánlás feletti a császármetszések aránya, tehát a nagy részüket indokolatlanul végzik el, ami a babának sem optimális" – tette hozzá András.

Többen viszont saját történetükkel – szülőcsatornában elakadt vagy éppen súlyos betegséggel születő babákról szóló beszámolókkal – támasztották alá, miért volt szerencsés, hogy a hirtelen adódó bajt egyből kórházi körülmények között tudták kezelni.

„Mennyivel jobb a bába lakásában szülni, mint kórházban? Nekem sem a kedvenc helyem, de soha nem lettem volna olyan önző, hogy ne a gyerekeim érdekét nézzem. A kórházban minden eszköz, gyógyszer adott az újraélesztéshez is" – fogalmazott Kata. „Olvasni persze rémtörténeteket borzalmas bánásmódról bizonyos kórházakban. De nem hiszem el, hogy azt a pár napot, egy hetet ne lehetne hason csúszva is kibírni, cserébe a jóval nagyobb biztonságért" – vélekedett Noémi.

Puroszné Nagy Magdolna volt Magyarországon az első, aki legálisan otthon szülhette Filipposzt. Archív Fotó: Karnok Csaba
Puroszné Nagy Magdolna volt Magyarországon az első, aki legálisan otthon szülhette Filipposzt. Archív Fotó: Karnok Csaba

 Geréb Ágnes

Az otthon szülés hazai úttörőjét, Geréb Ágnest 2012 februárjában négy ügy miatt ítélték el. Egy baba meghalt, egy maradandó károsodást szenvedett bábáskodása mellett, két esetben pedig az édesanyák kerültek életveszélyes állapotba. Geréb Ágnest ezekért az ügyekért jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték.

Az eddigi adatok szerint egyébként intézményi szülés esetén sem tudták volna megmenteni a zsombói család babájának életét, vélhetően ugyanis születési rendellenessége okozta a tragédiát. A KSH adatai szerint Magyarországon évente nagyjából 16 ezer 500 magzat hal meg a terhesség idején vagy születik halva. Vagyis minden száz élve születésre több mint 18 magzatelvesztés jut. Hogy mennyi ebből a szülés idején bekövetkező halálozás, arra nincs külön adat, de az tény, hogy ezek szinte kivétel nélkül intézményi szüléseknél történnek – hiszen az otthon szülést arányaiban kevesen választják. Ráadásul erre eleve csak komplikációmentesnek ígérkező esetekben van lehetőség.

Ettől persze még így is történhetnek tragédiák otthon szülések esetében is. Az elsőt legálisan 2012 márciusában vezette le ugyanaz a bába, aki most Vásárhelyen is segédkezett. Az ő praxisában még soha nem fordult elő haláleset, 2012-ben kolléganői az év bábájának választották. Az ország más részeiről viszont szinte minden évben érkezik legalább egy negatív hír az otthon szülésről. 2013 januárjában például a baba halva született és az anya élete is veszélybe került egy monori otthon szülés után.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Féltékenységből akarták megölni – állítja a fejbe lőtt férfi

Szegedi az a férfi, akit múlt hét csütörtökön fejbe lőttek egy autóban Budapesten. Tovább olvasom