Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Otthonra lelni Magyarországon - integrációkutatás Szegeden

Szeged - A Magyarországon élő harmadik országbeliek sikeres integrációjának feltételeit vizsgálta a Dél-Alföldi Regionális Társadalomtudományi és Kutatási Egyesület. Kiderült, miért könnyű - vagy éppen miért nehéz - Európai Unión kívüliként országunkba beilleszkedni.
A 2010 januárjában kezdődött kutatási projektben 126 személy véleményét vették figyelembe. A megkérdezettek háromnegyede úgy ítélte meg, hogy jól, vagy nagyon jól sikerült beilleszkedniük a magyar társadalomba. Ebben főként a nyelvtudás, a magyar barátok, és a személyes nyitottság, érdeklődés segítette őket. A minta 80 százaléka többnyire, vagy nagyon otthonosan érzi magát Magyarországon.

- A statisztikai elemzés rámutat arra, hogy a beilleszkedés szubjektív megítélését leginkább a magyar nyelvtudás szintje és az országban tartózkodás ideje befolyásolja - mondja Feleky Gábor kutatásvezető. - Érdekes módon a magyar házastárs, élettárs, partner választása nincs összefüggésben a beilleszkedés sikerének megítélésével. Azok, akik nem magyar partnerrel rendelkeznek, illetve azok, akiknek magyar a társuk, hasonló mértékben tartják magukat integrálódottnak - állítja a kutató.

A magyar nyelv nehézségét és a magyarok zárkózottságát többen a beilleszkedést hátráltató tényezőként ítélik meg. Fotó: Domonkos Sándor
A magyar nyelv nehézségét és a magyarok zárkózottságát többen a beilleszkedést
hátráltató tényezőként ítélik meg. Fotó: Domonkos Sándor

Annak ellenére, hogy többnyire otthonosan és boldognak érzik magukat a válaszadók Magyarországon, nagy arányban - a minta több mint fele - találkoztak már valamilyen formában diszkriminációval, negatív élménnyel. Ezek között legtöbbször a rosszindulatú megszólásokat, szóbeli sértéseket említették.

Vincze Anikó kutatási asszisztens szerint az integráció hátráltató tényezői között sorolták még fel többen a magyar nyelv nehézségét, a bürokratikus, adminisztrációs akadályokat, valamint a magyar társadalom, a magyar emberek zárkózottságát.

A kutatók olyan letelepedőket is vizsgáltak, akik tanulmányaik miatt érkeztek Magyarországra. Fotó: Domonkos Sándor
A kutatók olyan letelepedőket is vizsgáltak, akik tanulmányaik miatt érkeztek Magyarországra.
Fotó: Domonkos Sándor

Az is kiderült: a bevándorlók információikat, legyen az jogi, pénzügyi, vagy esetleg magyar nyelvi kérdésekkel kapcsolatos, elsősorban magyaroktól szerzik be. Gyakorlati segítségért - például költözködés vagy pénzkölcsön esetén - a migránsok egyaránt fordulnak magyarokhoz és saját nemzetiségi csoportjukhoz, illetve más külföldiekhez.

Akiket vizsgáltak

A kutatásban megkérdezett 126 személy összesen 36 különböző országból származik - Kanadától Dél-Afrikán keresztül egészen Kínáig. A mintában nagy arányban szerepeltek Szerbiából és Ukrajnából érkező magyar nemzetiségű személyek.

Olvasóink írták

  • 15. Morpheus_RexXx 2010. december 09. 11:43
    „"14. emigrans 2010.12.07. 11:34
    Ha nem gond a sumákolást,adó be nem fizetést,termék hamisítást,kábítószer csempészést ne tanuljuk el a dolgos kínaiaktól kedves Kamu néni.
    Ó és már meg se merem említeni neked,azt a tényt,hogy lassan 20 éve élnek kínaiak Magyarországon,de én még egy kínai sírral se találkoztam a temetőkben . Ez igen érdekes. Vajon ők halhatatlanok ?
    Lófszt !Eltüntetik a halottat,a rokonok meg bejönnek az elhunyt papírjaival ."

    1-2 esetben talán... de amíg hülye vagy a kúltúrájukban, addig inkább hallgass... :)

    1. Hanvasztják az elhugyt családtagot...
    2. Úgy hanvasztják, hogy a csontok megmaradjanak, és azt kis dobozkákban szétosztják a családtagok között. Ez utóbbi nem minden országban megengedett...
    3... sorolhatnám még, de a legtöbb úgy kezdődik, hogy hanvaszás és... jahh meg a konzerválás/balzsamozás, és saját családi kriptába... :)”
  • 14. emigrans 2010. december 07. 11:34
    „Ha nem gond a sumákolást,adó be nem fizetést,termék hamisítást,kábítószer csempészést ne tanuljuk el a dolgos kínaiaktól kedves Kamu néni.
    Ó és már meg se merem említeni neked,azt a tényt,hogy lassan 20 éve élnek kínaiak Magyarországon,de én még egy kínai sírral se találkoztam a temetőkben . Ez igen érdekes. Vajon ők halhatatlanok ?
    Lófszt !Eltüntetik a halottat,a rokonok meg bejönnek az elhunyt papírjaival .
    Másrészt kikérem magamnak,hogy te lustának nevezz bárkit is ebben az országban.Miután nekem volt szerencsém éveket Ázsiában élni és dolgozni ,megtapasztaltam az indiai munkamorált (a filippínókról nem is beszélve).Köszönöm inkább ők ne jöjjenek ide autópályát építeni ,mert mindegyik ért mindenhez ,de igazán semmihez se,csupán tisztelik a főnöküket ,kb ennyi...
    Nem tudom te hol élsz,biztos nem itthon.
    De el vagy nagyon tájolva,azt kell hogy mondjam.Nyilván te ebből olyan keveset tapasztalsz.Ha olyan életed lenne,hogy a napi betevőért is meg kellene küzdened(itthon),más véleményen lennél.Persze mondhatsz magadról bármit ,a neved alapján nehéz lesz bármit is elhinni :)”
  • 13. 620829 2010. december 07. 08:02
    „Csiga !

    Köszönöm a kiegészítést...így a helyes...ahogyan írtad......ez az ország szégyene és nem a fehér tenni akaró és majdan elmenő sok-sok emberke szégyene-aki kint még a volt magyarságát is le figja tagadni!!!”
  • 12. emigrans 2010. december 07. 07:35
    „"Hogy van az hogy a kinai vagy az afrikai odamegy nyelvtudas es penz nelkul es par evmulva sajat boltja van, haza van es munkaja is van amit o teremtett meg maganak."

    Ez nincs így,ebből látszik ,hogy fogalmad sincs az egészről.
    Ugyanis aki idejön és boltja lesz ,az eleve tőkével érkezik ide.Ha évek múltán még 2 boltot nyit,az úgy lehet például,hogy nem fizet adót :)
    Nem tudom ,te hány kínaitól kaptál számlát a Józsefvárosi piacon,mert én egytől se.
    Mindeközben nekünk a fizetésünk fele el megy adóra,ilyen olyan járulékokra,de leginkább a politikusok fenntartására.
    Ha te ennyire boldog vagy,hogy lehet hogy ékeztetek nélkül írsz ?
    Nekem ebből csak is az jöhet le,hogy te se élsz és dolgozol már itthon ...
    Akkor hogy is van ez ?
    Ha ennyire jó,akkor kíváncsi lennék te mért nem maradsz itthon ?
    Ja,és megnézném,hogy ki az az ember ma Magyarországon ,aki semmilyen szülői háttér nélkül,csupán a saját erejéből,becsületes munkával,minden közterhet percre pontosan befizetve képes meggazdagodni becsületes úton !
    Lehetséges az ilyen de 10-ből 1 !
    Azok beszélnek hasonlóan hülyeségeket,akiket vagy eltartanak,vagy mindent a segge alá raktak.
    Akinek semmilyen hátszele nincs az,tudja nagyon jól miről beszélek .
    További szép napot kedved Kamunéni .”
  • 11. KamuNeni 2010. december 06. 20:57
    „Aki negativan gondolkodik es beszel az negative is marad akarhol el.
    Vannak nagyon sok orszagok ahol sokkal rosszabbul elnek mint MO-n. MO-n van sok munka es lehetoseg is csak a sok negativitas, a negativ gondolkodas es felfogas nem engedi az embereket a szoritasabol.

    A kinaiak es a tobbiek is nagyon jol megtalaljak a megoldasokat es talan a sok magyarnak tanulni kellene toluk.

    Hogy van az hogy a kinai vagy az afrikai odamegy nyelvtudas es penz nelkul es par evmulva sajat boltja van, haza van es munkaja is van amit o teremtett meg maganak.

    Lehetne toluk tanulni? A lusta es valogatos az lusta es valogatos mindenhol. Akinek semmi se jo annak nem is lessz jo semmi akarhol is lakik.

    Marpedig a legtobb magyanak soha semmi se jo es csak a panasz a cinikussag es negativitas jon ki a szajabol. (tisztelet a par kivetelnek)

    Konnyu kritizalni de talan az onkritika es masok kritikajara odafigyelni jo tanulmany es kaland is lenne a legtobbnek.

    Lenin is megmondta hogy "tanulni-tanulni- tanulni.

    Tehat a feladatotok ki van adva a tobbi meg rajtatok mulik!! A kinaiak es a tobbiek mar bizonyitottak!!!”
  • 10. emigrans 2010. december 06. 20:01
    „De jó hogy ez az áldott ország ilyen befogadó,közben sokunk az életszínvonal romlása miatt külföldre kényszerül...
    Sebaj ,majd jönnek a kínaiak ,indiaiak,pakisztániak,hottentották,ufók és szinesítik,gazdagítják országunkat .
    Mi meg beolvadunk szépen máshol !”
  • 9. DélMagyarFan 2010. december 06. 17:54
    „7. valami forrást kérhetnék, hogy ezt honnan vetted? (kuruc nem játszik) ? Ez nem így működik, hogy valami <moderálva> majd kijelenti, hogy a "negatív a több", és az akkor úgy is van. Minden embert a tettei alapján kell megítélni, és nem ilyen "negatív nép" baromság alapján. Te gondolom csak Radnótit ismered (mondjuk a semminél az is több), így neked is ajánlom az előző hszemben említett témájú könyvek valamelyikét.”
  • 8. Csiga 2010. december 06. 17:34
    „5. 620829 2010.12.06. 12:33
    HAZA?????EZ???....adózz és kussolj-----rend országa.....

    Helyesbítenék:

    Adózz, kussolj és halj éhen!!!”
  • 7. szilléri 2010. december 06. 15:33
    „. hozzászólás DélMagyarFan 2010.12.06. 14:52
    Szerintem nincs ellentmondás !
    Radnóti jó = Kun Béla rossz
    pozitív - negatív

    Valószínűleg a negatív a több !!”
  • 6. DélMagyarFan 2010. december 06. 14:52
    „4.

    "a galíciai bevándorlók sikeres integrációjáról szeretnék olvasni!"

    Nyiss fel egy magyar kultúrával, irodalommal, zenével, filmmel foglalkozó szakkönyvet, esetleg olvass egy kis magyar sporttörténelmet, de elég az első magyar szépségkirálynő származásának utánanézned. Aztán menj ki egy Radnóti szoborhoz, és jelképesen kérj bocsánatot a sok ökörségért, amellyel a délmagyar.hu-t szennyezed már jó ideje. Amit sajnos neked eltűrnek. Másnak - úgy látszik - nem nagyon...”
  • 5. 620829 2010. december 06. 12:33
    „HAZA?????EZ???....adózz és kussolj-----rend országa.....a hazát nem így képzelem el-lesz itt hely nemsokára.....egy ismerős mondta-hogy -ha elmész innen ahová mész csak bvándorló leszel!!!........szerintem ez egy nagy baromság-meg kell a nyelvet tanulni és megélni....piacképes szakma az piacképes szakma.......pénz beszél kint is és itt is!”
  • 4. dodó 2010. december 06. 10:54
    „Az indiai meg a galíciai bevándorlók sikeres integrációjáról szeretnék olvasni!”
  • 3. szilléri 2010. december 06. 10:40
    „Valószínűleg 2011-ben Én is létrehozok egy ilyen gittegylete, ha 158 000 Ft támogatást kapok minden egyes ,,mélyintejuért " a vetési varjak szexuális szokásairól, vagy bár mely igen fontos probléma körről !”
  • 2. szilléri 2010. december 06. 10:33
    „Ismét egy kiemelkedő támogatással ellátott gitt egylet.
    TÁMOP 3.3.5. 20 milla !”
  • 1. zoltanszabo 2010. december 06. 10:12
    „Én nagyon örülök,hogy a bevándorlók jól érzik magukat.
    Ők 126- an, de sokkal nagyobb problémának tartom, hogy több millió magyar ember viszont eggyáltalán NEM érzi magát jól----a saját hazájában!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lemondott B. Nagy László

Hétfőn lemondott az önkormányzati képviselői posztról B.Nagy László (Fidesz-KDNP). Tovább olvasom