Délmagyar logó

2016. 07. 26. kedd - Anna, Anikó 21°C | 29°C

Ötven kilót adott le a tavalyi győztes

Szeged- Mennyi munka és lemondás áll egy sikeres fogyókúra mögött? Erre keressük a választ sorozatunkban, amelyben a szegedi városi fogyókúraverseny egyik indulójának súlyvesztését követjük nyomon. Ricsit azonban most egy kicsit hagytuk pihenni, helyette a tavalyi győztest kérdeztük. Ő már tudja, mit jelent ideális súllyal új életet kezdeni.
Fogyni nagyon nehéz, de hogy nem lehetetlen, azt a szegedi városi fogyókúraverseny történetének egyik legnagyobb sikere is bizonyítja. Pintér Melindát lapunkban tavaly már bemutattuk: ő nyerte meg a 2015-ös megmérettetést. Fél év alatt több mint 35 kilót adott le, ő azonban nem elégedett meg ezzel az eredménnyel. Mostanra közel 50 kiló mínusznál tart, a kitartó munkának köszönhetően.
 
Pintér Melindának a fogyókúraverseny óta a sport is az élete részévé vált. Néhány napja így nézett ki. Fotó: Karnok Csaba

– Már a verseny végén is jeleztem, hogy még nem vagyok elégedett a súlyommal. De nem csak ezért folytattam a fogyókúrát. A sport időközben az életem részévé vált – mesélte a 36 éves nő. – Mivel szellemi munkát végzek, kifejezetten jólesik a nap végén kikapcsolódásként. Hetente 3-4 edzésen veszek részt, és ha valami miatt néhány alkalom kimarad, már hiányzik. Melinda – ahogy most Ricsi is – az edzése mellett szigorú diétát is tartott. Ezt mostanra azért kicsit lazábbra engedte, mert többet már nem akar fogyni.

– A főbb alapelveket persze meghagytam, de időnként már megengedek magamnak egy kis bűnözést is – mondta.

Melinda a hatalmas fogyásnak csak a jó oldalát tapasztalta meg. – Szerencsére nem ereszkedett meg a bőröm,
folyamatosan összehúzódott.

Az pedig, hogy 50 kilóval kevesebbet cipelek nap mint nap, egyértelműen érezhető változást hozott az életembe. Fittebb vagyok, jobb az állóképességem, tökéletes a vérképem, és nincsenek már fejfájásaim – sorolta.
A fiatal nő azt mondja, nagyon jó döntés volt annak idején belevágnia a fogyókúraversenybe. – Egyedül valószínűleg nem tudtam volna elérni ezt az eredményt. Csapatban, szakemberek segítségével minden sokkal könnyebb – ismerte el. Persze ez nem jelenti azt, hogy könnyű volt.
 
Ez a fotó tavaly júliusban készült. Melinda ekkor 32 kilóval volt könnyebb az induló súlyánál. Fotó: Frank Yvette


– Sok lemondással járt, hiszen én az előírásokat szó szerint betartottam, soha nem engedtem a csábításnak. De azt gondolom, ahogy sok minden más is, ez is fejben dől el. Akinek van akaratereje, és komolyan veszi, annak nem okoz problémát végigcsinálni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gellért Ákosé a Csongrád Megye Gazdaságáért Díj

Gellért Ákosé a Csongrád Megye Gazdaságáért Díj
Gellért Ákos, a Gellért és Fiai Consulting Kft. ügyvezetője kapta az idei Csongrád Megye Gazdaságáért Díjat. Tovább olvasom