Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Ötven lakás maradt fűtés nélkül

Ötven lakás maradt fűtés nélkül tegnapra virradóan a szegedi Maros utcában. A panellakások falai gyorsan kihűltek, a lakók vacogtak, a távfűtőrendszert csak reggelre javították meg. Hétfőn este hét órakor hideg színházterem fogadta a Korzó közönségét a Teljes napfogyatkozás előadásán.
Kéri Károly: Vastag ingben és pulóverben vártam, hogy visszakapcsolják a fűtést. Fotó: Frank Yvette
– Elszunnyadtam, így nem vettem észre, mikor kapcsolt ki a fűtés. Éjféltájban viszont arra ébredtem, hogy vacogok a paplan alatt. Megtapogattam a radiátorokat, jéghideg volt mindegyik – mesélte felháborodottan a szegedi Maros utca első lépcsőházának nyugdíjas lakója. Az asszony elővette tartalék gyapjútakaróit, felvette pizsamájára a melegítőjét, úgy bújt vissza az ágyba. A harmadikon Kéri Károlyéknál tíz órára hűltek ki a csövek: – Előtte alig lehetett hozzáérni, annyira forró volt, utána viszont majd megfagytunk.

– Úgy van, késő este kezdődött. Éjféltől már sütöttek a hideg falak, a panel villámgyorsan kihűl – tette hozzá Szilvi a szomszédban. – Sokáig fenn akartam maradni, mert a vizsgáimra készülök, de a takaró alatt két pulóverben is csak egy óráig bírtam tartani a könyvet. Hajnalban meg arra ébredtem, hogy zubog a víz.

Hideg fogadtatás

Hétfőn este hét órakor hideg színházterem fogadta a Korzó közönségét a Teljes napfogyatkozás előadásán. A játszóhely ajtaját napközben nyitva tartották, hogy be tudják pakolni a díszleteket, de emiatt kihűlt a színházterem. Az előadás kezdetén csak 17 fok volt a teremben, később azonban sikerült felfűteni a játszóhelyet – amihez csak egy gombot kellett megnyomni... – Az előadás előtt a nézők megértését és kitartását kértem. A színmű ezután rendben elkezdődött, a terem bemelegedett, a produkciót végül forró tapssal köszönte meg a publikum – fűzte a történtekhez Székhelyi József színházigazgató.

– Kedd reggel nyolc óra felé állhatott vissza a rendszer, de éjszaka nagyon fáztunk. A tizenkét éves fiam két pizsamában és dupla takaróval aludt – magyarázta Krisztina. A Maros utcai lakásokban voltak, akik hősugárzóval pótolták a meleget.

Három lépcsőházban bénult le a távfűtés éjszakára. A Maros utcai panelházak a Szegedi Ifjúsági Házhoz tartozó kazánból kapják a meleget. Básthy Gábortól, a Szegedi Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk: diszpécserszolgálatuk éjjel kapta a bejelentést, hogy ömlik a víz az egyik földszinti lakásban a fűtéscsőből. A javításhoz víztelenítették az egész rendszert. A hibát hajnali 5 órára hárították el, majd teleengedték a fűtéshálózatot vízzel, és valóban beletelt még pár órába, mire az ötven lakásban langyosodni kezdtek a radiátorok.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már hatszázezret ''ér'' Tas vezér

A rendőrség ötszázezer forinttal megtoldotta, így már hatszázezer forint üti a markát annak, aki az… Tovább olvasom