Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Ötvözték a tangót a kortárs tánccal

Szeged - Outbreak (Jutalomjáték) című produkcióját játssza ma 21 órától az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a Duda Éva Társulat. Az együttes Szegedről indult névadója örömmel vesz részt a THEALTER-en, és a Tévedések vígjátékában is dolgozik a szabadtérin.
– Tavaly ősszel mutattuk be Outbreak című produkciónkat. Egy nemzetközi fesztiválon ismertem meg egy igen tehetséges koreográfus párost, akiket meghívtam Budapestre, hogy készítsenek egy előadást az együttesem számára. A darab különlegessége, hogy elképesztően precíziós munka, tűpontos koreográfia. Fő eleme a tangó, amit a kortárs tánccal ötvöztek, így a két mozgásvilág érdekes fúziója jött létre. Az ötvenperces előadásban hat táncos lép színpadra. Bár vizuálisan egyszerű, monokróm világ jellemzi a produkciót, mégis intenzív és attraktív az előadás. Emberi történeteket mond el, amelyekből leginkább az derül ki: sokfelé csapódunk az életünk során. Sokat veszítünk, de sokat is tapasztalunk minden kapcsolattal és változással, ami történik velünk – ajánlja a produkciót Duda Éva koreográfus, a társulat névadója és vezetője, aki fontosnak tartja, hogy csapata fellép a THEALTER Fesztiválon.

Jelenet a Duda Éva Társulat Outbreak című produkciójából. Fotó: DM
Jelenet a Duda Éva Társulat Outbreak című produkciójából. Fotó: DM

– Nehéz helyzetben vannak a hazai színházi fesztiválok, egyre kevesebben maradnak, és egyre kisebb költségvetésből kell működniük. Nagy értéknek tartom, hogy megpróbálnak komoly anyagi gondokkal küzdve is talpon maradni. A THEALTER ráadásul megőrizte a rangját. Mindig örömmel jövök Szegedre, most van egy másik munkám is itt: a Tévedések vígjátéka koreográfiáját csinálom a szabadtérin. Kerényi Miklós Gáborral, a produkció rendezőjével már tizenhat éve dolgozom együtt. Bár prózáról van szó, alapvető volt számára, hogy legyenek benne profi mozgások is. Sok verekedésbe, bajkeverésbe torkolló félreértés van a darabban, ezeket meg kell komponálni. A tömegképek mellett egy-két konkrét koreografikus jelenetet is össze kell fognom, egységes stílusba kell hoznom – fogalmaz Duda Éva. Olyan sikerprodukciók koreográfusa volt már a Dóm téren, mint az Elfújta a szél, a Carmen, a Rómeó és Júlia és a Marica grófnő.

– A hazai pályázati rendszer sose akar jobbra fordulni, a független színházak kiszolgáltatottsága nem változik. Sokszor fogalmunk sincs, hogy az a pénz, amit megpályáztunk egyszer, valóban megérkezik-e, nem kötnek-e bele a pályáztató szervek a bürokratikus papírmunkákba. A táncművészettől évről évre komoly százalékokat vonnak el. Olyan, mintha a kortárs tánc az irodalommal vagy a zenével szemben utolsó padsoros valami lenne. Ezt felháborítónak tartom, mert ez mégiscsak olyan színházi műfaj, olyan nyelv, amihez iszonyú felkészültség, komoly technikai tudás, sok-sok év befektetett munka kell. Sokfelé utaznak a magyar tánctársulatok, nemzetközi szinten sok eredményt tudunk felmutatni, visszük az ország hírét a nagyvilágba. Ehhez képest iszonyú küzdelmet kell folytatnunk azért is, hogy a produkcióink anyagi hátterét meg tudjuk teremteni. Az előadásokból származó bevételekből a társulat nyilvánvalóan nem tudja magát fenntartani. Évről évre csökken az állami támogatás, amit kapunk, de majd bekéredzkedünk valami focipályára, hátha beengednek bennünket próbálni vagy előadásokat csinálni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Menő a meggyes: a kézműves söröktől nem fáj a fejünk

Kuriózumokat árul Vásárhelyen Mihály Gáborné, aki kézműves sörökkel foglalkozik. Tovább olvasom