Délmagyar logó

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 19°C | 29°C Még több cikk.

Övön aluli ütés: megszűnhet a szakorvosi ellátás a homokháti kistérségben

Mórahalom - Szókimondó és elkeseredett Facebook-bejegyzésben kelt ki az egészségügyi ellátórendszer hiányosságai miatt Nógrádi Zoltán. Mórahalom polgármestere szerint felháborító, hogy az egészségügyi fejlesztések elutasítása miatt magára hagyták a homokháti kistérséget.
„Döbbenetes és egyben elkeserítő, ahogy egészségügyi szempontból magára hagyták a homokháti kistérséget" – kezdte legutóbbi nyilvános Facebook-bejegyzését Nógrádi Zoltán. Mórahalom polgármestere lapunknak elmondta, az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor elutasították az egészségügyi fejlesztési pályázataikat.

Mi vagyunk az ország legkisebb városa, amely szakorvosi rendelőt tart fenn. Szívfájdító volt, amikor még országgyűlési képviselőként szemben találtam magam azzal, hogy az öttömösi tanyavilágból a várandós kismama bevánszorog az első buszmegállóig, ott felül a buszra, bejön Mórahalomra, itt átszáll egy Szegedre, a Mars térre tartó járatra, ahol felül a helyi tömegközlekedési eszközre, aztán sorban áll a vérvételre a szakrendelőben, mindezt éhgyomorra. Ez egynapi program

– idézte fel a múltat a polgármester.
 
Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere: Beláthatatlan következményei lesznek, ha bezár a helyi szakorvosi rendelő. Fotó: Duka Félix
Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere: Beláthatatlan következményei lesznek, ha bezár a helyi szakorvosi rendelő. Fotó: Duka Félix

Nógrádi Zoltán elmondta, a tanyás térség ellátása mellett felfutott a város turizmusa, évente közel 550 ezer vendéget fogadnak, akik közül a turisztikai csúcsidőben sokan szintén orvosi ellátásra szorulnak.

– A harmadik csoport a Délvidékről érkező kettős állampolgársággal rendelkezők, akik szintén idejárnak. Okunk van arra, hogy fenntartsuk ezt a szakellátó rendszert, amibe az önkormányzat több tízmillió forintot öl bele, mert az állami finanszírozás semmire sem elég. A fürdőgyógyászatunk teljes bevételét egy állami feladat finanszírozására fordítjuk. Ezek után amikor minden eszközünk leamortizálódott, és beadunk egy pályázatot, aminek az a célja, hogy alapvető eszközöket – röntgengépet, ultrahangot – tudjunk vásárolni, elutasítják. Ez övön aluli ütés volt – fogalmazott a polgármester.

Mórahalom első embere azt mondta, a központi orvosi ügyelet esetében legalább három éve küzd: minden államtitkárnak, helyettes államtitkárnak írt, fenn volt a minisztériumban, hogy segítsenek a központi orvosi ügyelet finanszírozásában.

Miért kellene nekünk állami feladatot finanszírozni önkormányzati pénzből?

– tette fel a kérdést felháborodottan.

Nógrádi szerint önkormányzati feladatellátóként amúgy is hátrányban vannak, nincs olyan érdekérvényesítő képességük, mint az állami kórházaknak, ezért az év végi kasszasöpréskor ők soha nem jutnak hozzá forrásokhoz.

– Nem tudjuk kigazdálkodni az elavult eszközeink, berendezéseink pótlását, ezért kénytelenek leszünk a decemberi képviselő-testületi ülésen megvitatni a szakorvosi ellátórendszer, a közel 100 főt foglalkoztató Móra-Vitál megszüntetését és bezárását Mórahalmon. Mindennek beláthatatlan következményei lesznek. Ez a körülbelül 80 ezer ember Szegedre fog majd bejárni – hangsúlyozta a Nógrádi Zoltán, aki hozzátette,

a szakorvosi ellátórendszer megmentéséért hamarosan aláírásgyűjtés indul.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győrben nyit Szegedi halászcsárdát Frank Sándor - fotók

Győrben nyit Szegedi halászcsárdát Frank Sándor - fotók
A pénteki zártkörű V.I.P.-megnyitón a csárdagazda elárulta, eredetileg Bécsben szerettek volna… Tovább olvasom