Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Palacsintás guinnessrekord-kísélet és hagyományőrzés a zsombói falunapokon

Zsombó - Zsombón a hét végén rendezik meg a falunapokat. A hagyományőrző és szórakoztató programok mellett idén Guinness-rekordot is szeretnének felállítani: 100 lángon 24 óra alatt 20 ezer palacsintát akarnak kisütni.
Hatodik alkalommal rendeznek falunapot Zsombón a hét végén. A program gyökerei azonban ennél jóval korábbra nyúlnak vissza, hiszen a faluban évtizedeken keresztül tartottak aratóünnepet. Ez alakult át többnapos rendezvénysorozattá, a hagyományoknak megfelelően azonban időpontját megtartották a Péter-Pál-napi aratási időszak kezdetére.

A falunap központi eleme minden évben a hagyományőrző aratás. Fotó: Schmidt Andrea
A falunap központi eleme minden évben a hagyományőrző aratás. Fotó: Schmidt Andrea


– A célunk minden évben az, hogy olyan programokat állítsunk össze, amelyben minden korosztály megtalálja a kedvére valót. Hiszen ez a néhány nap arról szól, hogy mindenki ki tudjon egy kicsit kapcsolódni, és jól tudja érezni magát – mondta el Gyuris Zsolt polgármester, aki úgy tapasztalta, hogy nemcsak a faluban élők, hanem a környékbeliek is szívesen látogatják a rendezvényt.

Az idei programok péntek este orgonakoncerttel kezdődnek, amelyet tavaly óta tartanak, amióta új hangszere van a Kisboldogasszony-templomnak. Olyan neves falubeli művészek működnek közre, mint Simon Bálint orgonaművész, Bátki-Fazekas Zoltán operaénekes és Huszár Emőke hegedűművész.

Gyuris Zsolt polgármester változatos programokkal vár mindenkit. Fotó: Frank Yvette
Gyuris Zsolt polgármester változatos programokkal vár mindenkit. Fotó: Frank Yvette


A szombati nap zenés ébresztővel indul, amelyet önkormányzati foci követ. – Ez egyfajta csapatépítés a falvak együttesei között, amelyben önkormányzati és intézményi dolgozók vesznek részt – mondta Gyuris Zsolt. A focival párhuzamosan indul a falmászó program is. Aki viszont a sport helyett inkább a hasát részesíti előnyben, a pörköltfőző csapatoknak szurkolhat. Bár a nevezések még nem zárultak le, általában 15 csapat mindig nekiveselkedik, hogy elkészítse kedvenc pörköltjét – leginkább marhából.

Programkavalkád

A két nap alatt rengeteg színpadi program szórakoztatja majd a vendégeket. A gyerekeknek – akik a falunapon ingyenes ugrálóváron játszhatnak – lesz Grimm-Busz Színház, a néptáncot kedvelők nemzetközi gálát láthatnak, de bemutatkoznak a helyi kulturális csoportok is. Cseh Adrienn és Nagy Róbert musicalekkel, Kaczor Feri mulatós zenével, Szűcs Judith táncdalokkal, Rokker Zsolti humorral, az Irigy Hónaljmirigy pedig populáris zenével szórakoztatja majd a vendégeket, akik vasárnap hajnali 1 óráig mulathatnak az idei zsombói falunapokon.

A falunapon több járműfelvonulást is megnézhetnek az érdeklődők. A szombat a fogatoké, a vasárnap pedig a motoroké és az összetákolt járműveké. Utóbbiak a Zsombó-parádén mutatkoznak be – az érdeklődők láthatnak többek között egy olyan Wartburgot is, amelynek két eleje van, mindkét felén kormánnyal.

A falunap központi eleme minden évben a hagyományőrző aratás. Korhű ruhákban, kézzel aratják le a termést a bemutató során, amelyet aztán kévékbe kötnek, majd régi cséplőgéppel szemeznek ki. Néhány éve lovas ekét is láthat a közönség. – A hagyományos falusi életformához tartozik a kemencében sült kenyér is. A közösségi ház udvarán felállított falukemencében vasárnap délben – a szentmise után – kelt tészták és kalácsok sülnek majd, amellyel megvendégeljük a falusiakat – mondta el a polgármester.

Az idei falunap különlegessége a Guinness-rekord-kísérlet lesz. Mintegy 150 résztvevő 24 órán keresztül 100 sütővel készíti majd a palacsintákat, így a tervek szerint 20 ezer sül majd ki, amely 4000-rel több az eddigi rekordnál. Az önkormányzatot Gyenes Csaba plébános segíti a szervezésben, aki jelenleg a legtöbb palacsintát tudja sütni egy időben – ami szintén rekord. Az elkészült palacsintát kedvezményes áron lehet majd megvásárolni, ami pedig nem fogy el, azt a hajléktalanszállónak ajándékozzák.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Irodát nyitott a Greenpeace Szegeden

Irodát nyitott a Greenpeace szegedi szervezete a Vitéz utcai egyetemi könyvesbolt alagsorában. Tovább olvasom