Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Pálffy István: Az ember a legnehezebb téma

Szeged - A Magyar Televízió országjáró körútjának szegedi állomásán, a Novotel tetején beszélgettünk Pálffy István hírműsorvezetővel fotózásról, díszzsebkendőről és az ötödik osztályos közszolgálati tévéről.
– Hogy érzi magát a közszolgálati televízióban?
– Köszönöm, jól. A közszolgálati televízió kezdi kinőni gyerekbetegségeit. 1996 óta, vagyis 11 éve létezik. Akkora, mint egy ötödikes általános iskolás gyerek. Mit tud az még a világról? Keveset, de egyre többet. Egyre kevesebb kudarcélménye van, de azokból tanul. A közszolgálati televízió is ilyen.

– Miért jó a híradónak az országjárás?

– A hírműsoroknak megvan az a veszélyük, hogy elvesztik a kapcsolatot a valósággal. A riporterek tájékoztatókra járnak, az információáramlás szűk körben, mesterséges díszletek közt – munkaebédeken, vacsorákon – történik. Ezért jó, ha egy teljes stáb kimegy terepre. Annak különösen jó, aki volt régen terepen – ahogy én is. A magyarországi híradó-műsorvezetők közül én járok a legtöbbet vidékre, külföldre, egyszerűen azért, mert azok a könyvek, összeállítások, amiket én csinálok, a hús-vér helyzetekre és valóságos találkozásokra, emberekre, kultúrák kapcsolatára építenek. Amit én csinálok, az enélkül nem is működne. Nekem még ez nem kell úgy, mint egy falat kenyér, de azt hiszem, hogy a műfajnak, a híradónak és magyarországi valóságos információk megszerzéséhez igenis kell. Nem az dönti el, hogy mit szólnak az emberek a vizitdíjhoz, hogy az egyik vagy a másik párt mit mond, hanem hogy az emberek mit mondanak.

– Azért ír könyveket utazásról, mert szeret vidékre, külföldre menni?

– Természetesen, hiszen az a fajta kíváncsi, nyílt ember vagyok, aki riporterként kezdtem, és ebben az értelemben riporter is maradtam. Amit a televízióban csinálok, az egy nagyon szűk területe a televíziós újságírói munkának.

– Nemcsak ír, fényképez is. Mi fogja meg leginkább? Emberek? Vagy inkább tájak, épületek?
– Ebben a sorrendben. Talán fotós kollégája tudja igazán, milyen nehéz emberekkel dolgozni. Ez a panoráma itt, a szálloda tetejéről könnyű téma, csak a beállításra, a fényekre kell figyelni, azonkívül, hogy szem is kell hozzá. Ilyen a táj, az épített környezetünk. De az ember más. Hogy a kép éljen, és mondjon valamit a valóságról, hogy az mások számára értelmezhető legyen, a fotó alanyával olyan kapcsolatba kell kerülni, ami nem torzítja a valóságot. Az ember a legnehezebb téma, számomra ez a legizgalmasabb fotóznivaló. Kell hozzá empátia, jó kommunikációs készség – ami egyébként egy jó riporteri munkának is alapfeltétele.

– Szegeden látott jó témát? Vagy nem is hozott gépet?

– Itt van két gépem is, de amikor bármikor elszólíthatnak, nem lehet elmerülni a fotózásban. Nem vagyok az a fajta, aki egyszerre három dolgot tud csinálni. Egyet tudok nagyon jól, erre van bizonyíték is, de kétfelé nem tudok figyelni.

– Az illemről is írt egy könyvet. Az illemszabályok közé hogy illeszkedik az ön által gyakran viselt díszzsebkendő?

– Meglehetősen egyedi, individualista eszköze az öltözködésnek. Általában erőteljes egyéniségek hordják. Ha valaki öltözködésének része, akkor észrevétlen, szinte belesimul a zakó zsebébe. A közszolgálati televízióban egyébként ma már csak ünnepnapokon használom.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Operaház fantomja a szegedi sportcsarnokban

Szeged - Egy csillár, két szerelmes és egy titokzatos harmadik, az Operaház fantomja, aki… Tovább olvasom