Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Pálinkával mondott áldomást Sólyom László Ópusztaszeren

Ópusztaszer - Csongrád megyében töltötte a hétfőt Sólyom László köztársasági elnök. Ellátogatott az ópusztaszeri Büdösszék-tóhoz, majd a vízgazdálkodás és természetvédelem témakörében rendezett mórahalmi fórumon vesz részt.
Három rendőr vigyáz a kombájnomra, szerinted lehet baja? - kérdezték egymástól az egyik ópusztaszeri italbolt vendégei hétfő délután, utalva a településen szokatlan egyenruhás-aktivitásra. Több őrezredes autó, rendőr, polgárőr, mezőőr is parkol az ópusztaszeri Kemencés Csárda előtt, ahova egy óra után megérkezett Sólyom László köztársasági elnök.

Pálinkáspohárral kezében rövid köszöntőt mondott, majd – immár nem zavartatva a sajtó érdeklődésétől – hozzálátott ebédjéhez. A Kemencés Csárdában juhtúróval töltött gombafejeket, sertésragu levest, kemencés libacombot fogyasztott hagymás krumplival és párolt káposztával, házi túrós lepénnyel.
 
Fotó: Schmidt Andrea
A Büdösszék-tó melletti kilátóból Sólyom László megtekintette a Dél-Alföld
leggazdagabb madárvilágának élőhelyét. Fotó: Schmidt Andrea

Egyedülálló Európában ez a táj – jelentette ki a köztársasági elnök a csárda előtt. - Az elmúlt 2 és fél évben mintegy 300 polgármesterrel ebédeltem, ma a régió közel 30 településvezetőjével. Nem panasznap volt, azt mondták, sok a sikeres pályázat, ami növeli a község vagyonát. Nagyon nagy az élni akarás, az emberek helyben szeretnének boldogulni. Az önkormányzatok arra panaszkodnak, nem képesek munkahelyeket teremteni. A körzővel meghúzott kistérségek pedig nem tudnak szerves egésszé tömörülni – fogalmazott Sólyom László, aki ezt követően ellátogatott a pusztaszeri tájvédelmi körzetbe, a Büdösszék-tóhoz.

Még világhírű természetfotós is került ki iskolánkból – mutatták be a települést az elnöknek, aki ajándékba az említett Máté Bence egy felvételét kapta, valamint 2 DVD-t, Pusztaszer természeti értékeiről.

Fotó: Schmidt Andrea
Az államfő 2007-ben kezdte országjárását, amelynek utolsó
állomásaként kereste fel a Dél-Alföldet. Fotó: Schmidt Andrea

A tó melletti kilátóból megtekintette a Dél-Alföld leggazdagabb madárvilágának élőhelyét, a víz felől kanalas gácsérok és csörgő récék hangja szállt. Sólyom László ezután Mórahalomra indult, egy vízgazdálkodási fórumon vesz részt.

Sólyom László a mórahalmi Erdei Iskolában - KÉPGALÉRIA

Két rákosi viperát telepített vissza természetes élőhelyére a Kiskunsági Nemzeti Park területén található Látóhegyen a köztársasági elnök vasárnap délután. Sólyom László 2007 januárjában kezdett országjáró sorozatot, hazánk nemzeti parkjait látogatja meg – az utolsó állomás a Kiskunsági Nemzeti Park, amelyet a Hortobágy után az országban másodikként, 1975-ben alapítottak. Székhelye Bács-Kiskun megye, de működési területe Csongrád és kis részben Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyékre is átnyúlik, kiterjedése meghaladja az egymillió hektárt. A Duna-Tisza köze táji változatosságának jellemzői a homokpuszták, a homoki erdők, a szikes tavak és puszták, mocsarak, továbbá a folyók menti árterek.

Olvasóink írták

  • 19. Csirén 2010. március 03. 15:28
    „Igazán becsülendő, hogy Sólyom Úr minden magyar köztársasági elnöke akar lenni, s közben felét nem tekinti magyarnak. Egyszóval minden megmozdulása bizonyítja pártatlanságát.
    Egyébként pedig imádtam, amikor kis cingár lábacskáival bermudagatyában kúszott a Tubesre. Oly fennkölt volt, hogy majd´ belehaltam a tiszteletbe ( meg a röhögésbe).
    Remélem útjain Bunyós pannika is elkísérte.
    Gallé Lacit pedig ne bántsátok, Ő nagy ívben sz.rik ezekre a dolgokra, csak sajna pénz nélkül nem megy a kutatás, és így kénytelen az ördöggel is akár, cimborálni ( hááát azok a fránya hangyák....)”
  • 18. szilléri 2010. március 03. 11:37
    „Látom, többségében baloldali hozzászólók reagáltak.
    Göncz Árpi bá, vajon miért nem járt Ópusztaszeren ? Járt Szegeden és az 56-os ,,b" közép - ,,Rattus" becenévvel illette, lásd! Vác bentlakásos Áttneveő Intézetben használt megszólítása volt . A magyarellenes megjegyzéseket: annulláljuk ! Felejtős ! Merné valaki az USA-ban, vagy Izraelben ezt a stílust felvenni. Kellene egy bizonyos minimális IQ, és/vagy egy szűrő az elmebetegek ellen. Illyés Gyula után szabadon: magyar az aki annak vallja magát ! Persze szó szó a gyűlölet emberibb érzés mint a szeretett.
    Utóirat : Tisztelt ,,bsm" és ,,nemathoda" Gallé Laci és az őshaza, olyan kategória amely még vitára sem érdemes. Add egy : senkit még akkor sem ha cigányt vagy zsidót nem illik faji és származási jegyeivel megsérteni, mivel ez születési erénye vagy hibája - a tetsző választ húzd alá. Gallé Laci, amúgy professzor úr !!!TE !- poros nyomában sem léphetsz ! Ha létezne párbaj vagy ,,külvárosi Temesi Ferenc Pórlód " után szabadon - gyere ki a hóra " pofán váglak kis ....." ! - stílus minősíti az embert.”
  • 17. bsm 2010. március 03. 08:13
    „Ha a magaslesből megtalálta az Óhazát,a bandájával meg a nyereg alatt puhított hússal menjenek oda vissza !”
  • 16. flexsnake 2010. március 02. 21:41
    „aláírja ;)”
  • 15. Yossarian 2010. március 02. 16:38
    „hogy ez egy mekkora barom.”
  • 14. ferdzso 2010. március 02. 14:04
    „Én a pártatlanságáért szeretem..."Utolsó állomásként kereste fel..." :..Jut eszembe:-" Hallottad,hogy megszűnik a Távhő-szolgáltató"?!.. ( - ??? ) - "Hát most küldték, ajánlott levélben: Utolsó felszólítá"!...”
  • 13. nemathoda 2010. március 02. 09:40
    „Gallé László, te részeges, CSEMETE-s bolond. Együtt vigyorogsz Nógrádival... Ki mit tud...”
  • 12. szandokán 2010. március 02. 08:40
    „Szegény Sólyom pálinka nélkül is olyan ütődöttnek tűnik.”
  • 11. toxi_2 2010. március 02. 05:01
    „nem irja alá ! :) vissza fogja dobni,mert alkotmány ellenes!”
  • 10. flexsnake 2010. március 02. 01:28
    „,,A Büdösszék-tó melletti kilátóból Sólyom László megtekintette a Dél-Alföld
    leggazdagabb madárvilágának élőhelyét."

    BAkker ez olyan mint a cocializmusban: Izé elvtárs megtekintette a gyárat, a termelést... :D .....”
  • 9. Kiscsillag0122 2010. március 01. 21:01
    „Már megint Ópusztaszer Ópusztaszer...cikk íróját megkérem, hogy folytasson kutatómunkát 5 percig minden cikk megírása előtt (ma pl: NÉZZ RÁ A TÉRKÉPRE) na ugye...nem is ópusztaszeri, hanem pusztaszeri Büdösszék.”
  • 8. KG1947 2010. március 01. 20:51
    „Kell nekünk ez a Léni!

    Mindenhol olyan botrányos marhaságokat mond,
    hogy erősíti az objektív ismeretek terjedését!!!
    Sok ellenvéleményt vált ki, amelyeket egyre többe olvasunk.
    ----------------------------------------------------------------------------------
    Sólyom Lászó egy stabil pont ebben az összekavart országban.”
  • 7. gubanc 2010. március 01. 20:15
    „tzrtz 2010.03.01. 19:5
    Meggyőződtem arról, hogy országot irányítani csak az értelmiség tud. Sajnálom, hogy te kukagyujtogatóként belebeszélsz.
    Solyom úr szerintem inkább zöld, mint államfő.”
  • 6. tzrtz 2010. március 01. 19:55
    „Remélem Falcon Laca tényleg nem írja alá a holotagadás-büntetési terrorrendelkezést/szájkosártörvényt. Baromi nagy szégyen volna a józan észre nézve. Már az is szégyen, hogy létezik olyan ember, aki ilyesmi el tud fogadni. Véleményt börtönnel büntetni? Úgyhogy közben a nyilvános provokálást meg színházakban, kiállításokon meg újságokban díjakkal jutalmazzák? Erős eltolódást érzek a degenerált elmebaj irányába. Igaz, már majdnem 20 éve...”
  • 5. Balotelli 2010. március 01. 17:06
    „Délvidéki levél Sólyomnak:
    Megalázó az áldozat és áldozat között különbséget tevő holotörvény

    Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

    2010. február 22-én a Magyar Országgyűlés elfogadta az MSZP miniszterelnök-jelöltje által benyújtott törvénymódosítást, amely büntethetővé teszi a holokauszttagadást. A módosítás értelmében három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az, aki nagy nyilvánosság előtt tagadja, kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel a holokauszt tényét.

    Európai Polgár Díjas szervezetként kötelességünknek tartjuk, hogy a törvénymódosítás kapcsán megfogalmazzuk aggályainkat, ugyanis sérti a szólásszabadsághoz való jogot és különbséget tesz áldozat és áldozat között.

    Különösen megalázó ez a délvidéki magyarság számára, hiszen 1944-ben és 1945-ben a Délvidéken több tízezer magyar és német áldozatot követelt a kommunista rezsim terrorja, nem beszélve a több százezer német elüldözéséről, de azoknak a magyaroknak a száma is több százezerre tehető, akiket a kommunista rezsimek terrorja alatt gyilkoltak meg, üldöztek el, zártak börtönökbe vagy éppen megerőszakoltak szerte a Kárpát-medencében.

    Nyíltan ki kell tehát mondani: a törvénymódosítással a magyar kormány szembe megy azzal az immár két évtizedes küzdelemmel, amely a délvidéki népirtás feltárása, felelőseinek megnevezése és felelősségre vonása, illetve a rehabilitáció és a kárpótlások ügyében folyik.

    Kérjük, éljen alkotmány adta jogával, illetve tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ez a megalázó helyzet ne következhessen be.

    Szenttamás, 2010. 02. 28.

    Tisztelettel:

    Kiss Rudolf, Emberi Jogi Központ”
  • 4. Léni 2010. március 01. 16:40
    „Szeretnék felnézni a köztársasági elnökünkre, de sajnos nem tudok! Egészségére a pálinkát.

    l.KaszaOne! A holokauszt tagadásáról csak annyit! Aki tagadja ezt a felháborító és szomorú
    tényt, annak azt kívánom Ő is érezzen olyan félelmet mint a gázkamrák előtt álló szerencsétlenek
    éreztek!”
  • 3. Parttalan 2010. március 01. 16:29
    „1. KaszaOne 2010.03.01. 15:03
    Nem akarlak MEGSÉRTENI, de nem tudlak MEGÉRTENI.”
  • 2. Yucca 2010. március 01. 15:51
    „Vajon volt-e pálinka is abban a pohárban? --- "Pálinkáspohárral kezében rövid köszöntőt mondott..." És meg is itta? (Remélhetőleg nem annyit, mint Sági Szilárd a pálinkafesztiválon.)”
  • 1. KaszaOne 2010. március 01. 15:03
    „Remélem a köztársasági elnök úr, nemet mond az antidemokratikus holokauszt törvényre. Ő maradt az egyetlen reménye az országnak. Ennek a törvénynek a bevezetése, a szólásszabadság megértése lenne, és a demokratikus Magyar állam megszűnése.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

310 hektáron kezdik a nagytakarítást Szegeden

300 ember összesen 310 hektárnyi közterület takarítását kezdi el Szegeden. A munkával várhatóan április közepére végeznek. Tovább olvasom