Vida-Szűcs Imre - Délmagyarország napilap - 2012.02.11. 21:39
– Karácsony előtt kezdtük készíteni a Hungarian Championship Wrestling (HCW) bajnoki övének ötvösmunkáit édesapám,
Szabó Géza szegedi, Kolozsvári téri műhelyében. Magyarországon ilyet még sosem gyártottak, ezért szakmailag nagy kihívás volt igent mondani a felkérésre – mondta
Szabó Tamás ötvösmester, aki
Vass Endre és
Török Eszter segítségével formázta meg a pankrátori öv sárgarézből készült, aranyozott, kövekkel és zománccal díszített emblémáit.
 |
| Szabó Géza a pankrátori öv fémdíszével. Fotók: Karnok Csaba |
Az öv közepén látható, csaknem két és fél kilogrammos világbajnoki címet, valamint a hazánkat és a világot jelképező, festett domborműveket egy orosházi bőrdíszműves,
Csepelényi Krisztián szegezte az övre a napokban. Az ötvösmunkák másfél hónapot vettek igénybe, a tervezés és a vésés két hétig tartott. A betűtípus adott volt, a motívumvilág újdonságot jelentett az ötvösöknek. Egy korábbi, Amerikában gyártott öv mintájára dolgoztak. Szabó Tamás szerint a megmunkálás azért sem volt egyszerű, mert szinte lehetetlen akkora gépet találni, amelyben a 34 centiméter széles, 28 centiméter magas középső embléma legyártható.
 |
| Magyarországon ilyet még sosem gyártottak. |
* * *
Harc, színészi elemekkel
A pankráció látványos, pontosan megkoreografált show, amelynek résztvevői a fájdalomtűrő képesség határait feszegetik – tudtuk meg László Rolandtól. Szervezőként és konferansziéként aktív részese a pankrációs rendezvényeknek. Magyarországon nagyjából két és fél éves múltra tekint vissza a küzdelem, mintegy húsz hazai versenyzővel. A pankrátorok művészneveket használnak, a jelenlegi bajnokot Icarusnak hívják. A gáláknak aktív részese a közönség; tavaly a békéscsabai kolbászfesztiválon kétezer rajongó volt kíváncsi a Húsdaráló című műsorra. Február 25-én Budapesten, a Dürlinben rendezik a következő, Áttörés elnevezésű gálát, ezen talál gazdára az új bajnoki öv. A tervek szerint tavasszal Szegedre is ellátogatnak a HCW pankrátorai.