Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Papp Edina nem utazott Törökországba

Nem utazott Isztambulba a tavaly nyáron elrabolt és Törökországba vitt szegedi kisfiú édesanyja. Papp Edina egy másik per miatt kérte a mostani tárgyalás elhalasztását.
– Ügyvédem útján a gyermekelhelyezési per elnapolását kértük, ezért nem utaztam Isztambulba – válaszolta lapunk megkeresésére a tavaly nyáron elrabolt és Törökországba hurcolt Mehmet Karcsika édesanyja. Papp Edina azt mondta, bár a bíróság első fokon elmarasztalta volt élettársát, Mehmet Tüysüzt, mert megakadályozta a gyermekláthatást, azonban hiába született számára kedvező döntés, ügyvédjével úgy ítélték meg, hogy ameddig a másik perben nem születik jogerős ítélet, semmit nem tehetnek.

– A Hágai egyezmény értelmében Karcsika nevelésére én vagyok jogosult. Ezt kell elfogadnia és kimondania a török bíróságnak is, utána már a törökök sem zárkózhatnak el Karcsika kiadása elől – tette hozzá a szegedi fiatalasszony.

Mint azt korábban megírtuk, Mehmet Tüysüzt egy év szabadságvesztésre ítélte az isztambuli bíróság, mert kétszer is megakadályozta a gyermekláthatást. Mehmet Karcsikát az apja tavaly nyáron rabolta el, a kisfiút hamis útlevéllel vitte Törökországba. A gyereket korábban a magyar bíróság az anyának, Papp Edinának ítélte. A fiatalasszony már kétszer is csak azért utazott a török nagyvárosba, hogy találkozzon több mint egy éve nem látott kisfiával, ám Mehmet Tüysüz mind a kétszer megakadályozta a láthatást.

Az asszonyt legutóbbi török útján megtámadták és kirabolták. Támadói lelökték egy aluljáró lépcsőin, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy meg kellett műteni, napokat töltött kórházban. Amikor Papp Edina legközelebb török földre lép, a Külügyminisztérium közbenjárá-
sára érkezésétől visszautazásáig rendőri védelmet kap.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fogyás, vízitornával

A januárban kezdődő ötödik szegedi fogyókúraversenyen már azok is elindulhatnak, akik jelentős… Tovább olvasom