Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Paprikás hangulat Röszkén

Röszke - A paprikáról szólt a szombat Röszkén: paprikanapot rendeztek a településen. A frissen leszedett fűszernövényt a hűvösebb idő miatt még érlelni kell, de jó őrlemény készül majd belőle. A paprikát a helybeliek lecsós hússal és zsíros kenyérrel is megünnepelték.
Paprikanapot tartottak Röszkén szombaton a helyi óvoda, valamint az ifjúsági közösségi ház udvarán a bágyadt napfényben. Borbásné Márki Márta polgármester igen korán kelt: már kora délelőtt tárcsán készítette a lecsós húst a falubelieknek. A faluvezető imád sütni és főzni, rendszeres résztvevője a polgármesterek deszki nemzetközi főzőversenyének is, amin e hónap elején is részt vett. Röszke a káposztafőző versenyéről is híres, de megtudtuk: fűszerpaprikával a zöldség reneszánsza miatt is sokkal többen foglalkoznak a környéken, mint káposztával.

Paprikás hangulat Röszkén. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Márki Márta paprikás paradicsomos sült húsa olyan sikert aratott a paprikarajongó falubeliek között, hogy az utolsó falat is elfogyott bő fél óra alatt. A zöldségből kora délutánra alig maradt hírmondó: néhány szelet paprikát csak a zsíros kenyereken lehetett látni. Beüzemelték viszont a kemencét, amiben a paprika nap plakátja szerint hagyományos dél-alföldi kemencében sült ételeket készítettek: sütni való tököt és lekvárral töltött kiflit láttunk sülni.

A fűszerpaprika legnagyobb mennyiségben a helyi Paprika Parkban várta az érdeklődőket Molnár Anitáék paprika-őrlő üzemének telephelyén. Az üzem udvarán ezernél is több tizenöt kilós zsákban pihent az őrlésre váró édesnemes, csemege és csípős fűszerpaprika. A szeptemberi lehűlés miatt a paprika többségét az őszi napfény alatt néhány napig még érlelni kell a Molnáréknak, de az már látszik, hogy az idei fűszerpaprikának jó lesz a minősége.

Paprikás hangulat Röszkén. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

- A második világháborúig az emberek csak csípős fűszerpaprikát termeltek a környéken, legalább nyolcszáz harminc család, tízezer ember foglalkozott vele Szegeden és vonzáskörzetében. A munkások a csípős paprika erét kivágták, ha csemege paprikát akartak készíteni belőle. A megszáradt paprikára telepedő gombák munka közben bejutottak a szervezetükbe, komoly egészségkárosodást okozva. A háború után sikerült nemesíteni a fűszerpaprikát, és ekkortól már édesnemest is lehetett termeszteni belőle - mondott egy kis paprikatörténelmet Molnár Anita.

Olvasóink írták

  • 2. Horthyszobor 2013. szeptember 29. 19:58
    „Az igazi fűszerpaprika gyógynövény. Csak az Eu nehogy betiltsa.”
  • 1. vakanyad 2013. szeptember 29. 10:54
    „Jó a termés jó lesz az "ára" is.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamis villamosjegyek jelentek meg Szegeden

Óriási üzlet lehet a hamisítás, ha a város több pontján is kapni lehetett az egyébként 310 forintos vonaljegyet. Tovább olvasom