Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Páratlanok a Móra múzeumban: tánclépésben mutatták be a szegedi papucsot

Páratlanok a Móra múzeumban: tánclépésben mutatták be a szegedi papucsot
Szeged - December végéig látogatható a Móra-múzeum új kiállítása, amely pénteken Páratlanok címmel nyílt meg a szegedi papucs történetéről.
Fogas Ottó, a városi közgyűjtemény igazgatója mondott köszöntőt, megnyitót pedig Magyar Anna, a Csongrád Megyei Értéktár vezetője.

Az összeállításból megtudhatjuk, hogy a legendás szegedi papucsok páratlannak készültek. Két ugyanolyan papucsot vásárolt meg a menyecske, majd hordás közben derült ki, melyikből lesz a bal lábas, melyikből a jobb lábas papucs. Tanulmányozhatjuk a papucskészítés módját, árusítását, a történetét is bemutatja a kiállítás, sőt, egy papucskészítő műhelybe is bekukkanthatunk. A tárlaton a hagyományos papucsok mellett modern lábbeliket is kiállítanak, így az érdeklődők megismerhetik a papucsok fejlődéstörténetét is. Mivel az ország más részeiben is varrtak papucsot, a bemutató azokból is nyújt ízelítőt: megismerhetjük többek között a matyó papucsot is.
Tánclépésben mutatták be a szegedi papucsot. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA

 Nemcsak a papucsot, hanem a papuccsal kapcsolatos képzőművészeti alkotásokat, irodalmi műveket, történelmi eseményeket is felvonultatja a tárlat. Sőt, a hölgylátogatók ki is próbálhatják, milyen lehetett papucsban járni-kelni Szeged városában több mint száz évvel ezelőtt. Népi viseletet ölthetnek, és a lábukat szegedi papucsba bújtathatják.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nobel-díjasok Szegeden

Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkoztak immár 9. alkalommal Szegeden. Tovább olvasom