Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Parkoló épülhet a városi lőtér helyén

Szeged - Az új, fedett sportuszoda megépítésével párhuzamosan lebontásra kerülhet Szeged hatvanas évek elején megépült regionális lőtere. A lőtér helyén parkolókat alakítanának ki. A helyi lövész klubok abban bíznak, hogy nem marad lőtér nélkül a város.
Szeged városi lőtere 1963-ban épült meg a Felső-Tisza parti stadion szomszédságában. A regionális lőtérként – az országban mindössze négy ilyen van – nyilvántartott komplexumban összesen több mint hatvan 10, 25 és 50 méteres lőállás található. A város itt működő, legpatinásabb lövészegyesülete, a Városi Lövészklub 1973-ban három egylet összevonásával alakult meg. Jelenleg 130 tagot számolnak, mégis kissé bizonytalannak tűnik a jövőjük.

Andrássy Árpád (balról) tanítványaival az Etelka sori lőtéren Fotó: Frank Yvette

– Az ország harmadik legnagyobb utánpótlás-nevelő bázisa vagyunk, a válogatottnak is adunk öt versenyzőt, mégsem tudni, hogy mi lesz a sorsunk. Az új városi sportuszoda a közeli körtöltés mellett épülne meg, ezért a városi lőtér egy részén parkolókat terveznek kialakítani. Ha kiköltöztetnek bennünket az Etelka sorról, vélhetően akkor sem maradunk fedél nélkül: a város és az egyetem vezetése az egyetemi sportközpont területén alakíthatja ki az új lőteret – tekintett a jövőbe Andrássy Árpád, a városi lövészklub elnöke.

A klub nem ódzkodik a költözködéstől, mert az új helyen akár fedett lőállásokat is ki tudnának alakítani, ráadásul a főiskolások és egyetemisták között igen népszerű a lövészet: szemeszterenként 120 hallgató vesz fel ilyen kurzust. – Tízéves kortól tudunk foglalkozni a gyerekekkel, akiket elsősorban a klubtagságra ösztönzünk. Minősített versenyzők tekintetében sem állunk rosszul – több mint hetvenen vagyunk –, de akár hobbiból is lejöhetnek hozzánk – jelentette ki az elnök, aki egyben a megyei sportlövő szövetség főtitkára is.

A rendészeti szakközépiskola a célpont

– A Városi Lövészklubnak ugyan már lejárt a szerződése a városi lőtér használatára, de természetesen folyamatosan biztosítottuk az egyesület számára a működés feltételeit. A fedett uszoda előterve alapján az új létesítmény parkolási lehetősége itt oldható meg, ezért a lőtér minden bizonnyal elbontásra kerül, de a Városi Sportigazgatósággal már keressük az új helyet. Leginkább a rendészeti szakközépiskola területe jöhet szóba, ahol hozzávetőleg húszmillió forintos beruházással modern lőteret lehetne kialakítani – mondta el Szentgyörgyi Pál alpolgármester.  
A lőtéren a klubtagsággal nem rendelkezőknek 800-1200 forintot kell fizetni óránként a lőállás használatáért. A fegyverhasználati díj óránként további 300 forintba kerül – hacsak valaki nem viszi magával az engedélyezett fegyverét –, a lőszer darabjáért 15-40 forintot kell leszurkolni.

A Combat „D" SC lövész szakosztálya korábban a rendőr szakiskola lőterén, majd a Zalka Máté laktanyában gyakorolt, végül ők is az Etelka sorra kerültek. – A mi klubunk tagjai leginkább központi gyújtásos sportpisztollyal lőnek, ilyen fegyvert azonban a környéken lakók nyugalma miatt nem lehet használni az Etelka soron, ezért a nagy kaliberű fegyverekkel Hódmezővásárhelyre, Öttömösre és Kiszomborra járunk – vázolta fel a helyzetet az egyesület elnöke, Feketéné Németh Erika. A klubnak korábban 60 nagy kaliberű sportpisztolya volt, de miután Szegeden nem tudják használni őket, ezért a nagyrészüket eladták, mindössze tizet tartottak meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizenötmilliót vitt a Csillagszóró hadművelet

Szeged - Lezárult a hatóságok hat hétig tartó karácsonyi razziasorozata. A megyei mérleg: az… Tovább olvasom