Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Parkolóhelyen a taxi is csak autó

Szeged - Ha a taxi fizető-parkolóhelyen várakozik, ugyanúgy fizetni kell érte, mint a mezei autósnak – ha nincs jegye, megbüntetik.
Egyre fogynak Szegeden a belvárosi fizető-parkolóhelyek, miközben például a Széchenyi téren és a Takaréktár utca tér felőli sarkán azok a taxisok is parkolókat foglalnak el, akik nem férnek el a droszton. Milyen szabályozás vonatkozik a sokszor órákig egy helyben, de nem a kijelölt droszton várakozó taxikra? Mindegyikük egész napos parkolójegyet váltva várja a hőn áhított beszálló utast? – kérdezte szerkesztőségünknek írt levelében szegedi olvasónk.

Megnéztük, tegnap délelőtt a Szeged étterem előtti taxiállomás hat helyén sorban álltak az autók, egy fehérnek már csak fizetőparkoló jutott. A Takaréktár utcai három elkülönített helyre négy taxi húzódott össze, az ötödik fizetős helyen parkolt. Két taxis – kérték, hogy a nevüket ne írjuk le – elmondta, előfordul, hogy a parkolóellenőrök figyelmeztetik őket, de mivel bent ülnek az autóban, az szerintük nem számít parkolásnak. Inkább más autósokkal gyűlik meg a bajuk. A sofőrtársak egyre többször beszólnak nekik, még akkor is „fáj nekik", hogy a taxisok parkolóban várakoznak, ha egyébként az utca másik oldalán van szabad hely. Egy másik fuvarozó ellenpéldát említ: nemegyszer előfordul, hogy a taxidrosztot foglalják el a mezei autósok.

Sorolnak a taxik a Szeged étterem előtt. Fotó: Frank Yvette
Sorolnak a taxik a Szeged étterem előtt.
Fotó: Frank Yvette

– Az olvasó kérdése, hogy kell-e fizetni a parkolóhelyen várakozó taxiknak, teljesen jogos. Nem először merül fel a parkolási gyakorlatban, így már megoldottuk – tájékoztatott a szegedi fizetőparkolást üzemeltető Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója. Tóth István Tibor elmondta, a taxikat is ugyanúgy pótdíjazzák, mint bármely másik autót. A taxidroszton kívül, ha az ellenőrzéskor benn ül a jármű vezetője, akkor előbb csak felvételt készítenek róla, hogy az aktuális időpont meglegyen, ha öt perc múlva is ott találják, megkapja a pótdíjfizetési felszólítást (a belvárosi zöld zónában várakozási díjjal együtt 5200 forint). A KRESZ szerint ugyanis ha öt percig vár egy autó úgy, hogy ott marad a sofőr is, akkor az megállásnak számít. Öt percen túl viszont mindenképpen parkolásnak.

Nem férnek el

A polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodája Szeged területén 15 drosztot jelölt ki. Ha mindegyiken 5 taxi fér el, akkor is mindössze 75-nek jut hely egyszerre. A taxis szövetség becslése szerint nagyjából 400 fuvarozónak van engedélye a városban; átlagosan a kétharmaduk, úgy 270 kocsi nappal dolgozik.

Olvasóink írták

  • 18. tirpák 2011. szeptember 22. 12:21
    „igazán emelhetnék már a parkolódíjat”
  • 17. benzol 2011. szeptember 21. 19:49
    „12,
    nekem is sokba kerül az éves parkolójegy...
    és tudom az se szép amit én csinálok meg nem is szabályos. hozzátenném CSAK akkor állok be, ha egy taxis áll meg a fizető parkolóba (utasra várva)”
  • 16. nelek 2011. szeptember 21. 17:19
    „Ha 1 cm-t odébb gurul, akkor újraindul az 5 perc?”
  • 15. J.G. 2011. szeptember 21. 15:54
    „7. Carlo 2011.09.21. 11:30
    A "feszkelodes" nem szamit "ki-/berakodasnak", avagy "ki-/beszallasnak". Szoval ha csak ulsz az autodban 5 perc utan az akkor is varakozas.
    Az meg vegkepp nem szamit, hogy a rendor/parkoloor miert buntet vagy miert nem.. a szabaly attol meg ugyanaz.”
  • 14. Carlo 2011. szeptember 21. 14:03
    „amúgy még Pesten a parkolóőr Hiénák sem abajgatnak, ha órákat állsz a fizető parkolóban, és ott vagy az autódban.
    és itt sem,
    bár lehet ez a cikk a taxisokra van kihegyezve
    de ha perre kerülne sor, egy jó ügyvéd kiforgatná a parkolótársaságot”
  • 13. badass 2011. szeptember 21. 13:03
    „Tisztelt Dobermann, nem terel itt senki semmiről semmit. Várnám az egyenes beszédet egy érintettől: "Igen, fizető parkolóhelyen állunk naphosszat ingyen.", avagy épp az ellenkezőjét: " Nem, minden nap kifizetjük a parkolás árát." Egyébként meg a taxistársaságok kérelmezzék a drosztok számának növelését az önkormányzatnál. Ha meg ez egy szenny cikk, akkor minek hozzászólogatni?”
  • 12. Dobermann 2011. szeptember 21. 12:39
    „11. teljesen igazad van neked is. Bizony az is szabálytalan, ha a taxi áll úgy, de ez vissza fele is igaz.
    "Benzol", azt azért tudni kell, hogy a taxisok nem kevés pénzt tesznek le havonta azért, hogy egy- egy drosztra beálljanak. Ezért a pénzért arra a drosztra áll, ahol nyilván közelebb van neki, mivel a benzin is ugye sokba kerül. Ilyen alapon az ilyen hülye beszólásokat is lehetne pótdíjazni.
    Egy szónak is száz a vége, senkinek nem kellene szabálytalankodnia, és nem gondolom, hogy ma Szegeden ez a legnagyobb probléma. Megint valamiről terelik a figyelmet. Én csak azt kérem, hogy emiatt a szenny cikk miatt ne általánosítson itt mindenki.”
  • 11. badass 2011. szeptember 21. 12:23
    „Úgy tűnik, a taxisok védelmében eléggé erőteljes hangok szólalnak meg. Kedves Dobermann, ha egy civil autós taxidrosztra áll, azt biztosan megbüntetik, mert a taxisok haladéktalanul értesítik az ebben illetékes hatóságot. Ugyanakkor a fizető helyeken ide-oda mozgó taxik nyilván parkolójegy nélkül várakozgatnak naphosszat, a visszatérő parkolóőrök jó eséllyel nem ugyanott, hanem pár hellyel odébb látják őket viszont. A kérdés, amire nem kaptunk választ: vesznek-e jegyet, avagy sem? A cikkből kiderül, hogy kellene. Várakozni pedig övezeten kívül is lehetne, ahogy felszabadul egy hely a droszton, akkor bejönne egy újabb kocsi. Nem nagy város Szeged, 10 perc alatt megoldható, hogy beérjen.”
  • 10. szegarazs 2011. szeptember 21. 12:21
    „7. Carlo 2011.09.21. 11:30

    Ha nemcsak morognál, hanem pontosan hivatkoznál, többet érne. Tessék, lehet elemezni:

    KRESZ 1-es függelék III/e: Várakozás: járművel a megállásnál hosszabb ideig történő egyhelyben tartózkodás.
    Ugyanott III/d: Megállás: járművel a be- és a kiszálláshoz, vagy a folyamatos fel- és lerakáshoz szükséges ideig, illetőleg - ha a vezető a járműnél marad - egyéb okból legfeljebb 5 percig történő egy helyben tartózkodás.”
  • 9. Pimpa42 2011. szeptember 21. 12:20
    „"Inkább azokat ba...... akik beállnak a rokiparkolóba"
    Na akkor kezdhetnék a taxisokkal. Ugyanis nem csak a mezei parkolóhelyeket, de a mozgássérülteknek fenntartottakat is előszeretettel használják. Lásd például az Árpád téren.”
  • 8. benzol 2011. szeptember 21. 12:18
    „pótdíjaznák csak a taxikat, de mivel benne ül a sofőr nem teszik. Az OTP előtt rendszeresen beállnak a fizetőhelyre, én cserébe beállok a taxisok közé.”
  • 7. Carlo 2011. szeptember 21. 11:30
    „A KRESZ szerint ugyanis ha öt percig vár egy autó úgy, hogy ott marad a sofőr is, akkor az megállásnak számít. Öt percen túl viszont mindenképpen parkolásnak.

    na ez már régen nem igaz., ezt valamelyik 1000 éves KRESZ könyvben lehetett olvasni
    1 frászt mindenképpen

    pl, rakodás, ki -be szállás, fészkelődés, símán tarthat 5 percen is túl., aztán tehetnek 1 nagy szívességet”
  • 6. kiokushyn 2011. szeptember 21. 11:22
    „Mindenki pofátlan, aki szabálytalanul parkol.”
  • 5. Dobermann 2011. szeptember 21. 10:46
    „Ugyan nézzék már meg, mikor a pofátlan sima autósok végig elfoglalják a taxidrosztot, és órákra otthagyják az autót. Akkor a sima autós fizessen büntetést, mikor beáll a drosztra. No, hogy is van ez? Egyébként meg lehet nézni, hogy azért a taxik is cserélődnek droszton belül. A szabálytalanul parkolóktól sokszor nem lehet beférni a kijelölt helyekre. Eddig senkinek nem volt gondja, csak most. Már megint szítjuk a feszültséget. Ez jellemző. Egyébként nem tudom, hogy ennek a hitvány, sz@r újságnak miért jó az, hogy mindig kiszúr magának valakit,vagy valakiket, aki(k)be bele lehet kötni. Lehet, hogy komoly dolgokkal kellene foglalkozni, vagy az már nem megy? Na ugye. Szerintem van éppen elég szutyok dolog ebben a városban, amiről lehetne cikkezni.”
  • 4. Grabowsky 2011. szeptember 21. 10:16
    „ZúzÓ barátom, kemény vagy mint a rock zene...
    De kíváncsi lennék, hány önbíráskodás és garázdaság miatt indított eljárás van ellened jelenleg folyamatban???”
  • 3. ZúzÓ 2011. szeptember 21. 09:20
    „Hát megnézném én azt a parkolóőrt aki engem lefilmez amikor a kocsiban ülök.
    Meg ő is megnézhetné magát, meg a kameráját is .”
  • 2. vovozs 2011. szeptember 21. 09:01
    „Taxisok <moderálva>, de ennyire kicsinyesek ne legyünk-- nem egy utcát foglalnak el, hadd várakozzanak... Ki az aki ilyen apróságba bele tud kötni... Inkább azokat ba..ogassák akik beállnak a rokiparkolóba vagy az üzletek bejáratába, vagy csak az út közepén hagyja a kocsiját a bevásárlóparkolóba és gyerekkel én kerülgessem.”
  • 1. szegarazs 2011. szeptember 21. 07:49
    „Legyünk pontosak: A KRESZ-ben ilyen fogalom, hogy parkolás, egyáltalán nincs. Várakozás van.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életfogytiglant kapott a bolti rabló

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki egy rablás közben életveszélyesen megsebesített egy élelmiszerbolti eladót Szarvason. Tovább olvasom