Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 22°C | 35°C Még több cikk.

Parlagfűirtás helyett sárdagasztás

Szeged - Két hét múlva már bünteti a hatóság azt a gazdát, akinek a földjén parlagfüvet talál. Megyénkben a legveszélyeztetettebb a Homokhátság, Csongrád és Pusztaszer környéke. Fontos lenne a megelőzés, de nincs rá akarat, így pénz se – a civilek szerint. Jelenleg 2 millióan szenvednek légúti allergiától.
Kevesebb a parlagfű Szegeden a Kálvária téren és azon a móravárosi telken, ahonnan tavaly ilyenkor jeleztük: óriási a gaz. A harmadik, a József Attila sugárúti önkormányzati gyomtenger viszont idén is egyre gyarapszik. Az egykori Gyevi temető és a volt textilipari szakközépiskola közötti terület – sok másikkal együtt – a szénanáthások pokla lesz egy-két héten belül, ha kivirágzik rajta a parlagfű, és ontani kezdi allergén virágporát. Hatékony lenne még most lekaszálni vagy tövestől kihúzni, hogy ne terjedjen tovább. Egyetlen szál parlagfű 8 milliárd újabb növényre elegendő pollent termel egyetlen esztendőben.

Júliustól a vásárhelyi növény- és talajvédelmi igazgatóság ellenőrei járőröznek a külterületeken, a településeken pedig az önkormányzat veszi listára a parlagfüves területeket. A gazdákat kötelezik a földhivatali nyilvántartás alapján a gyomirtásra. A renitenseknél közérdekű védekezést, vagyis kényszerkaszálást rendelnek el. A bírság idén 15 ezertől akár 15 millió forintig terjedhet. A növényvédelmi igazgatóság vezetője, Hódi László úgy becsülte, hogy egyelőre kevesebb a parlagfű, mint tavaly ilyenkor, az aszálynak köszönhetően. Mivel az aratás jóval hamarabb indult, korábban keletkeznek hatalmas tarlós területek, ahol a védekezésről késő őszig rendszeresen gondoskodni kell. A kiszórt gyomirtók csapadék híján nehezebben jutnak be a talajba, ezért kevésbé hatásosak. Az igazgató emlékeztetett: a fertőzött területek alig valamit változtak az utóbbi években. A veszélyeztetett területeket jelző hivatalos térképen nem véletlenül szerepel most is a Homokhátság, Csongrád és Pusztaszer térsége. Tavaly 730 eljárást indítottak, összesen 20 millió forint bírságot szabtak ki. Az esetek felében kényszerkaszálást is elrendeltek. Egy gazdálkodónak 2 millió forintos rekordbírságot szabtak ki.

Tavaly a Kálvária téren volt az egyik fertőzött góc Szegeden. Fotó: Segesvári Csaba
Tavaly a Kálvária téren volt az egyik fertőzött góc Szegeden.
Fotó: Segesvári Csaba

Politikai egység, milliárdos büdzsé

– Reklám, prospektus, konferencia? Mind sárdagasztás. Semmit nem ér, ha nincs mögötte egységes politikai akarat, hogy a felelős és következetes parlagfűirtást számon kérje – hallottuk Pós Péter elnöktől, az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségénél. – Milliárdos pénzforrás kellene, de most még azt sem látni, ki, hol, mire költi azt a pár milliót, amin osztozni lehet. Az 1 százalékok elosztásából kivették a parlagfűprogramot. Amúgy az önkormányzatoknál és a környezetvédelmi minisztériumban van pénz, de csak tűzoltásra. Óriási a probléma. Már most 2 millióan küzdenek légúti allergiával az országban, közülük másfél millióan pollenallergiások. Ha így haladunk, tíz év múlva minden második embert asztmával kell kezelni.

Tavaly a Kálvária téren volt az egyik fertőzött góc Szegeden
Fotó: Segesvári Csaba

Olvasóink írták

  • 1. Léni 2009. június 16. 18:46
    „A MAGYARGÁRDÁT KELL AKTIVIZÁLNI, BOLDOGAN JÖNNEK UGY IS SZEGEDRE!
    EGYSZER MEGIGÉRTÉK MÁR, HOGY JÖNNEK RENDETRAKNI SZEGEDRE, ITT AZ ALKALOM,MEGNŐTT
    A PARLAGFŰ!!!!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A titkosszolgálat tisztje volt a Cserepes egykori igazgatója

Szeged - Titoktartási kötelezettségére és megromlott egészségi állapotára hivatkozva nem kívánt hosszabban nyilatkozni állambiztonsági múltjáról Bikádi János. Tovább olvasom