Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Pataki Ferenc: a Honvéd téri játszótér

Mi a kedvenc helye – kérdezzük Szeged és Csongrád megye lakóitól, közszereplőktől és olyanoktól is, akik nem közismert emberek.
Városrészt, utcát, épületet, intézményt, kocsmát, parkot, akár járdaszigetet is megjelölhetnek, de meg kell indokolni a választást. Reméljük, érdekességeket – személyeket és helyeket – ajánlhatunk olvasóink figyelmébe, és azt is, hogy amikor befejezzük, többet tudunk egymásról és a helyről, ahol élünk.

– A kedvenc helyem az a játszótér, ami a Honvéd téren van – mondja Pataki Ferenc, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze. – Mivel három gyermekem van, elég sok időt töltök ott. Munka után mindig jólesik sétálni egyet a családdal, szinte mindennap elmegyünk, előfordul, hogy több órát is eltöltünk ott. – Társasházban lakunk a belvárosban, így a gyerkőcök nem tudnak akkora területen és olyan játékokkal játszani, mint egy játszótéren. Amint beköszönt a jó idő, már indulunk is a szabadba.

Útközben megállok egy antikváriumnál vagy egy újságosnál, magamhoz
Pataki Ferenc
veszek némi olvasnivalót, és amíg a kicsik játszanak, addig én is ki tudok kapcsolódni. Persze a fél szememet mindig rajtuk tartom, bár most már, hogy nagyobbak, egyre inkább tudnak egyedül is játszani. A kisebbik lányom nagyon szeret libikókázni, viszont előfordul, hogy nincs partnere, ilyenkor a mérleghinta másik felét a kezem foglalja el.

– Ezt a helyet igazából a gyerekeken keresztül ismertem és szerettem meg. Nem is gondoltam volna, hogy egy játszótéren ennyire jól tudom magam érezni. Szeretek ott ücsörögni valamelyik padon a fák alatt. Jó nézni, ahogy a gyerkőcök önfeledten és vidáman mászókáznak vagy hintáznak. Amikor ott ülök a téren, sokszor eszembe jut a saját gyerekorom. Én is bérházban nőttem fel, amikor csak lehetett, a játszótereken találkoztunk a haverokkal, szomszédokkal, és bandaháborúkat rendeztünk, nagyon jól éreztük magunkat. Csak ebédre hívtak haza minket a szülők, de amint letettük a kanalat, már rohantunk a játszótérre és ott folytattuk a bohóckodást, ahol abbahagytuk.

Nekem a nagy kedvencem akkor a hordó volt, amire felálltunk, és szaladni kellett rajta. A Honvéd téri hely nagyon hangulatos, főleg mióta felújították. A gyerekek és szüleik egyaránt jól érezhetik itt magukat. Nagyon szimpatikusak a modern kivitelezésű játszóeszközök. Ezekre bátran felengedhetjük a kicsiket, mert látszik rajtuk, hogy biztonságosak.

Gy. N.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Roli ismeretleneknek köszönheti az életét

Ma este hazatérhet Palicsra Szabó Roland, kemoterápiás kezelése befejeződött. A nyolcéves szabadkai… Tovább olvasom